BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nem egészen értem, kivel vitatkozott dr. Varga István képviselőtársam akkor, amikor hozzászólásában azt mondta - nekünk címezve -, hogy a hatályos törvényt nem kell betartani. Ilyet nem mondott sem Horn Gyula, és nem mondott a Szocialista Párt egyetlen politikusa sem.
Két különböző dologról van szó. Az egyik dolog az, hogy egy Országgyűlés által elfogadott törvény jó-e abban a formájában, ahogy ezt az Országgyűlés elfogadta; a másik pedig az, hogy ezt a hatályos törvényt be kell-e tartani, végre kell-e hajtani. Az utóbbira egyértelmű igen a válasz; az elsőben viszont szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét: nem szokatlan dolog a magyar közéletben, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvényt annak belső tartalma miatt vitatják, ez többek között kedvenc elfoglaltsága az ellenzéki politikusoknak, és ezt senki nem vetheti a szemükre. A kérdés csak az, hogy vajon kormánypárti politikus megengedhet-e magának néhány kritizáló észrevételt. Én magam személy szerint például kormánypárti politikusként a kárpótlási törvény elfogadásával nagyon nem értettem egyet - ez egy dolog -, viszont a végrehajtását fontosnak tartom, függetlenül attól, hogy '94 előtt ezt a törvényt támogattam-e vagy sem.
A mostani hozzászólásokban egyébként többen felhívták a figyelmet ennek a törvénynek a belső ellentmondásaira, tehát itt most, jelen pillanatban is többen kifogásolják azt a törvényt, amely kritikáját csak Horn Gyulának tiltanák meg. A szakértők is azt mondják, hogy például ellentmondás az elfogadott törvényben, hogy nem bünteti azokat az ügynököket, akik katonaéveik alatt bajtársaik után nyomoztak, ugyanakkor szankcionálja azok tevékenységét, akik összegzett formában, semmire nem jutó összegzések formájában ilyen jelentésekkel találkoztak. Ez is egy szakmai hiányosság, nem hiszem, hogy árt a magyar közéletnek, ha ezeket szóvá tesszük; egy másik dolog pedig, hogy a törvényt végre kell hajtani, és a magunk részéről ezt végre is fogjuk hajtani.
Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem