DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban Horn Gyula kijelentette a hatályos 1994. évi XXIII. törvénnyel - népiesen: ügynöktörvénnyel - kapcsolatosan, hogy rossz törvény, a politikai leszámolás eszköze, s igazságtalan volna ezért bárkinek, aki a hatálya alá tartozik - vannak néhányan állítólag -, megkérdőjelezni a képviselőségét.
A koalíció módosítaná a törvényt, ám ezzel nem kíván foglalkozni. Végül azt is megjegyezte a miniszterelnök úr, hogy "én is érintett vagyok, de soha sem titkoltam a múltamat."
A miniszterelnök úr kissé eklektikusra sikerült fejtegetését talán a legkifejezőbben dr. Antall József jellemezte, az 1992. december 7-i plenáris ülésen, amikor Horn Gyula pártelnök kijelentette, hogy "a kormány tagjai és azok, akik bizonyos haszonélvezői voltak az elmúlt rendszernek, akár mint múzeumi főigazgatók, akár mint vendéglátóipari vezérigazgatók ..." - erre az akkori miniszterelnök a következőt mondta: "úgy gondolom, hogy ezek összevetése akár egy karhatalmi szolgálattal, mialatt mi a gyűjtőfogházban, a Markóban vagy Kistarcsán ültünk, és utána mint szakemberek értünk el valamit, ez a politikai pornográfia kategóriájába tartozik."
Szeretném emlékeztetni a kormánykoalíciót, hogy az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényt az 1996. LXVII. törvénnyel önök módosították, s nem véletlen, hogy jelentősen szűkítették - mintegy 10 százalékra - az átvilágítandók körét. A hatályos jogszabály azonban kiállta az alkotmánybírósági kontrollt, és azt, tisztelt Országgyűlés, végre kell hajtani.
A magyar átvilágítási törvény semmiben sem különbözik más országok hasonló jogszabályától, hisz ha a közélet vezetőiről bárhol a világon kiderül, hogy antidemokratikus szervezettel álltak kapcsolatban, akkor az illető két út között választhat: vagy méltósággal visszavonul, vagy pedig marad, és akkor a nevét nyilvánosságra hozzák; Magyarországon a Magyar Közlöny személyi részében, a Magyar Távirati Iroda útján - a határozattal együtt -, ami elképzelhető, hogy kellemetlen néhányuk számára. A Magyar Demokrata Fórum azért kénytelen foglalkozni a miniszterelnök sajátos jogértelmezésével, mert az elhangzottak után a sajtó valamilyen okból mélyen hallgatott, és a Demokratikus Charta sem tiltakozott, mondjuk, a Vérmezőn. Képviselőtársaim előtt is ismeretes, hogy 1974. augusztus 8-án Nixon elnök kénytelen volt lemondani a Watergate-botrány miatt; Németországban pedig akiről kiderült, hogy a legcsekélyebb mértékben is érintett a Stasi-törvény kapcsán, kénytelen volt lemondani, például Lothar de Mesier. Elképzelhetetlen egy polgári demokráciában, hogy ETA-terrorista, Stasi-ügynök bármilyen közhatalmi funkciót betöltsön.
A miniszterelnök úr nyilatkozatával kapcsolatosan az alábbi kérdések merülnek fel: hogyan várható jogkövető magatartás állampolgárainktól, mondjuk, az adó- és a társadalombiztosítási törvény végrehajtásában, ha a miniszterelnök szerint a hatályos törvényeket nem kell betartani? Milyen alapon minősíti a hatályos törvényt a miniszterelnök akkor, amikor ő felel azok végrehajtásáért, hiszen a végrehajtó hatalom feje? Hogyan lehet egyenlőségjelet tenni, tisztelt Országgyűlés, a pártdiktatúrában született besúgói jelentés és egy ellenőrzött, de legalábbis törvényesen ellenőrizhető rendszerben összeállított nemzetbiztonsági anyag között?
Tudomásunk szerint az elmúlt diktatúrában vezető tisztséget betöltő miniszterek és politikai bizottsági tagok nem bírói ítélettel lettek kinevezve, hanem önként, s áldásos tevékenységük nem azonos azzal az állampolgárral, aki munkahelyének elvesztése miatti aggodalmában volt kénytelen párttagkönyvet váltani, és esetleg énekelni az Internacionálét november 7-én.
Végül, de nem utolsósorban: milyen erkölcsi alapon minősíti a miniszterelnök úr a demokratikus államélet tisztaságának előmozdítása érdekében megalkotott jogszabályt akkor, amikor a törvény 1. § c) pontja - hogy mindenki előtt ismeretes legyen, ez azt takarja, hogy önkéntes terrorszervezet tagja - mintha őt is érintené?
A Magyar Demokrata Fórum meggyőződése, hogy a miniszterelnök úr nyilatkozata nem eurokonform, nem a Márai Sándor által oly sokszor megírt polgáreszményt testesíti meg. A polgár ugyanis, tisztelt Országgyűlés, törvénytisztelő. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(13.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem