DR. ÁDER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miként arra a bizottság többségi véleményének előadója, Csákabonyi Balázs is utalt, az alkotmányügyi bizottság ellenzéki képviselői nem támogatták az általános vitára bocsátását az alkotmánymódosításnak. Nem támogatták a következő okok miatt: miniszter úr expozéjában szólt arról, hogy nincs reális esély arra, hogy ebben a parlamenti ciklusban, tehát a hátralévő egy esztendőben, népszavazással megerősített alkotmánya, új alkotmánya legyen az országnak. Nem beszélt azonban arról - és erről a bizottság többségi véleményének előadója is hallgatott -, hogy mi ennek az oka, vagy ki ezért a felelős.
Ezért a felelősök az MSZP kormánytagjai, akik tavaly nyáron, közel egy esztendővel ezelőtt nem szavazták meg az alkotmány koncepcióját, és az ő szavazatuk hiányzott ahhoz, hogy akkor egy elfogadott és a további munkára lehetőséget biztosító alkotmánykoncepciója legyen a Magyar Országgyűlésnek. A szavazási listákat tessék megnézni, a kormány MSZP-s tagjai közül senki sem szavazta meg ezt a koncepciót, így a mostani törvényjavaslatot előterjesztő igazságügy-miniszter sem. Azért nincs ma normaszöveg, azért vált valóban kétségessé, hogy népszavazással megerősített új alkotmánya legyen az országnak, mert ez a magatartás féléves késlekedést, féléves késedelmet jelentett a koncepció elfogadását illetően. Nem nyáron, hanem csak decemberben sikerült ily módon ezek után elfogadni az új alkotmány koncepcióját.
Ezt a késedelmet, ezt a féléves késlekedést azóta sem tudta a Ház bepótolni. A kormánypárti képviselők előszeretettel csak a decemberi szavazásig emlékeznek vissza a történetre, az azt megelőző fél évre és a júniusi magatartásukra nem szoktak visszaemlékezni... (Dr. Vastagh Pál: De vissza szoktunk!), holott, mondom még egyszer, ez akasztotta meg a koncepció elfogadásának folyamatát, ez akasztotta meg azt, hogy utána a parlament és az alkotmány-előkészítő bizottság elkezdhesse a normaszöveg elkészítését.
Mi a másik kérdés? A másik kérdés az, amiről Csákabonyi Balázs már említést tett - 1995. május 4-én született egy politikai megállapodás. A politikai megállapodás a következőképpen szól, ha valaki nem ismerné, akkor röviden felolvasom ennek azt a pontját, ami a jelenlegi napirendhez szorosan kötődik. A politikai megállapodás 2. pontja úgy szól, hogy "a felek megállapodnak abban, hogy az új alkotmány megalkotásáig, de legfeljebb az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnéséig a hatályos alkotmányt is az új alkotmány megalkotására megállapított szabályok szerint módosítják". Aki nem tudná, ez azt jelenti, hogy csak ötpárti konszenzussal lehet ebben a ciklusban az alkotmánymódosítást a Ház elé terjeszteni. Ez az ötpárti konszenzus hiányzik, ily módon önök megsértették ezt az 1995. május 4-én aláírt megállapodást, azt a megállapodást, amit még Szekeres Imre mint frakcióvezető és Pető Iván mint frakcióvezető jegyzett kormánypárti oldalon.
Nem csodálható tehát, hogy az ellenzéki pártoknak nincs nagyon más választásuk, mint hogy azt mondják, nem támogatják ennek a törvényjavaslatnak, ennek az alkotmánymódosítási csomagnak az előterjesztését, és nem támogatják ennek az általános vitára bocsátását; hiszen ha nem így tennének, akkor elismernék azt, hogy jogszerű volt a kormánypártok magatartása, jogszerű volt a kormány magatartása, és ily módon legitimálnák a politikai megállapodás megsértését.
Azt is el kell mondanom, félünk attól, hogy ez csak a kezdet. Különböző hírek hangzanak el arra vonatkozóan, hogy milyen ötletek fogalmazódnak meg kormánypárti oldalon az alkotmány további módosítását illetően. Ezek most nem szerepelnek ugyan a csomagban, de ha egyszer ezt a politikai megállapodást már felrúgták, mi az akadálya annak, hogy ezt nem teszik meg majd még egyszer, meg harmadszor, meg negyedszer a hátralévő egy évben. Hiszen itt beszélnek arról, hogy az alkotmánybírák jelölésének szabályai nem jók, ezeket módosítani kell - ez többször elhangzott -, ez azonban csak alkotmánymódosítással lehetséges, és más hasonló, az alkotmánymódosítási szándékot megfogalmazó nyilatkozatok hangzottak el az utóbbi hónapokban kormánypárti képviselők részéről.
Ezért tehát nem támogathatják az ellenzéki pártok ezt az előterjesztést, mert nem támogathatják ezt az eljárást, amit a koalíció választott, mert ez bátorítást adna a koalíciónak arra, hogy a hátralévő egy évben napi politikai érdekeinek rendelje alá az alkotmánymódosítást. Ezt mi mindenképpen szeretnénk elkerülni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem