DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, minden joganyagot, illetőleg talán lehetne úgy is mondani, hogy minden jelenséget a maga értelmezési tartományán belül kell megvizsgálni, hogy célszerűen és hasznosan tudjuk kielemezni és eldönteni.
(14.50)
Akkor, amikor felmerül az igen tisztelt parlamentben magának a parlamentnek a szerepe - mert tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya milyen hatáskörrel és illetékességgel ruházta fel a Magyar Köztársaság parlamentjét, illetőleg a parlamentbe delegált egyes képviselőket milyen feladatok terhelik -, úgy gondolom, hogy célszerű a reális folyamatokkal szembenézni. Hazánk pillanatnyilag egy tanuló demokrácia. Úgy a polgár - tehát a népszuverenitás letéteményese -, mint a szuverenitás képviseletével felruházott képviselő, egyformán tanulja azokat a feladatokat és azokat az ismérveket, amelyek valójában egy polgári demokratikus rendet jellemeznek.
Ezeket azért bocsátottam előre, ugyanis szeretném eloszlatni azokat a tévedéseket, amelyeknek a lényege az - amire az általam igen tisztelt Trombitás képviselőtársam is utalt itt közvetve -, hogy egy törvénygyár funkcióval tulajdonképpen elvegyék a parlamenttől a politikai vita fórumának a lehetőségét.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tudomásul kell venni azt a sajnálatos tényt, hogy a médiumok nem minden esetben közvetítik rendeltetésszerűen és megfelelően értelmezve azokat a politikai gondolatokat, amelyeket az egyes politikai pártok képviselői akár itt ebben a Házban, akár a Házon kívül a nyilvánosság elé tárnak. Ennek következtében mindenképpen célszerű, ha egy tanuló demokráciában legalább egy olyan fóruma van a népszuverenitás közvetlen vagy közvetett kifejezőjének, ahol is korlátozásmentesen kifejtheti azokat a politikai gondolatokat, amelyek az adott szituációban, az adott kérdéskörben relevánsak, tehát fontosak.
A magyar alkotmány 2. § (2) bekezdése határozza meg ezt akkor, amikor azt mondja, hogy a népszuverenitást a képviselők útján gyakorolja a választópolgár. Természetes, hogy akkor, amikor ennyi, számtalan törvénymódosításra szorulunk, amikor az élet bebizonyítja, hogy az a többség, amelyik egy kézben tartja a törvényalkotást, és saját szuverén elhatározásától függően, a parlamenti ellenzék törvényes és alkotmányos ellenállása ellenére tulajdonképpen korlátozásmentesen tudja érvényesíteni az akaratát a törvényalkotásban, az élet tényei bebizonyítják, hogy hány esetben végzi célszerűtlenül ezt a munkáját.
Elegendő utalnom az Alkotmánybíróság számtalan határozatára, amely ilyen vagy olyan formában az egyes törvényeket elerőtlenítette, részben megvonta a törvényerejű következményeiket; illetőleg ez a Ház hány esetben módosította a csupán röviddel előbb megalkotott jogszabályokat.
Tehát hibás az a szemlélet, ami elsődlegesen a törvénygyári funkciót kívánja érvényesíttetni a Magyar Köztársaság parlamentjével. Helytelen!
Erre több más egyéb megoldás képzelhető el, illetőleg körvonalazható, akár úgy, ahogy Trombitás képviselőtársam előterjesztette, akár számtalan egyéb módon. Ismerjük a világ parlamentjeinek, illetve törvényalkotásainak a rendszerét; lehet adaptálni ezek közül a legcélszerűbbet a jelenlegi reális magyar viszonyokra. Ezzel szemben nagyon fontos feladat az, amit előbb önök elé tártam: egy nyilvános politikai fórum. Igenis egy átmeneti korszakban élünk, ahol fokozott jelentősége van, hogy a társadalmon belül meglevő sajnálatos feszültségek legalább olyan módon kerüljenek feloldásra, hogy közkinccsé tehessük a kritikát.
Nem a jelenlegi ellenzéknek az érdeke, hanem elsősorban a jelenlegi kormányzó pártoknak, hogy parlamenti, demokratikus eszközökkel, kollegiálisan meghallgathassák azokat az ellenérveket, amikre ők nem gondoltak. Mindannyian emberek vagyunk. Egyikünk sem hordja a tarisznyájában a mindentudás varázskövét. Tévedhetünk. Adassék meg a parlamenti patkó mindkét oldalának a tévedés joga - az emberi tévedés joga -, de ne legyen egyikünk sem olyan gőgös, hogy eleve elzárkózzon az ellenvélemény meghallgatásától.
Azok a formák, amelyek ebben a parlamentben a jelenlegi Házszabály szerint bevezettettek, nemhogy szűkítendők, hanem bővítendők ennek a kérdéskörnek a keretében. Éppen az lenne az érdek, hogy itt, ennek a Háznak a falai között, hogy úgy mondjam, politikusi nyíltsággal, kollegialitási szinten oldódjanak a feszültségek, történjen meg az eszmecsere, és az eszmecserék ne váljanak a Parlament falain kívüli rögeszmecserékké.
Mélyen Tisztelt Képviselőtársaim! Önök, akik most a kormányzó többséget képviselik, kérem, gondolják végig: nem az a feladat, hogy el kell hallgattatni a kritikát, hanem minél inkább lehetőséget kell adni a kritikára, mert a kritikák tisztítótüzében van esély az igazság feltárására, és a helyes út minél előbbi és célszerű megtalálására.
Aki magabiztos, aki tudja, hogy jó szándékú és tárgyszerű, szakszerű, az nem fél a kritikától. Úgy gondolom, az lenne a helyes mentalitás, ha a kormányoldal, amely 72 százalékos többségével úgyis minden elképzelhető parlamenti eszköznek a birtokában van, nem szűkítené, hanem tágítaná azt a teret, amelyikben az ellenzék a néptől kapott felhatalmazás alapján a parlamenti vagy alkotmányos ellenőrző, illetőleg kritikai feladatait gyakorolja.
Nagyon köszönöm, elnök asszony.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem