DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Ház! Szeretném megköszönni Jeszenszky Gézának ezt az ötperces, de nagyon tartalmas és magvas összefoglalást, hisz erről a kérdésről szerettem volna tegnap napirend után én is felszólalni, de csak este 11 óráig tudtam várakozni, mert utána nem lett volna járművem, amivel kültelki lakásomat elérjem. Ezért el kellett mennem, pedig akkor még jó néhány napirendi pont hátravolt.
Ebben a kérdésben az elmúlt pénteken az Új Magyarországban nyilatkoztam, és körülbelül kvintesszenciában és szelíden, de elmondhattam mindazt, amit Jeszenszky Géza mondott. Elmondtam azt, hogy nagyon nehéz dolga volt a kiállítás szervezőinek, hisz a XX. század a magyar történelemnek nem sikerkorszaka, hisz két világháború, két szégyenletes és egy dicsőséges forradalom, a magyar nép életének döntő változása, azonkívül elmondhatnánk még, hogy gyilkosságok, politikai gyilkosságok tömege zajlik le ennek a századnak a keretében.
Mindezt úgy kellett belefoglalni, hogy ebből sajnos kimaradt a '45 és '48 közötti egyetlen pozitív időszaka életünknek, amikor a Független Kisgazdapárt vezetésével az ország 57 százaléka a nemzeti és polgári utat választotta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Örülök, hogy ezt elmondhattam ma egy ilyen rövid hozzászólásban. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem