DR. HOMOKI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Magyarországon a bankszférában sem teljesültek a rendszerváltáshoz fűzött remények, mintegy hét esztendeje folyik az országban a "Hol a vagyon, itt a vagyon - és ebből mennyi folyt magánzsebekbe" játék.
Az ország pénzmágusai a közvagyon eltüntetését szinte tökélyre fejlesztették. A Budapest Bank privatizációjának sikertörténete még a valódi szakértők számára is bejárhatatlan labirintust jelent. Rejtély, hogy az állam mire fordította az adófizetők 2,6 milliárd forintját, mit vásárolt vissza a Budapest Banknál. A privatizációs szerződésben a kormány által vállalt visszavásárlási garancia, klauzula komoly veszteséget okozott és okoz a költségvetésnek, a bank vételára ugyanis fillérre megegyezett az értékesítést megelőző állami támogatással.
A bankvilág folyamatos megváltási kényszere a rossz gazdaságpolitika következménye. Ilyen rossz gazdaságpolitikát folytató kormány tevékenysége során a bankok sem lehetnek jól működőek, azok sem lehetnek teljesek. Az alapvetően elhibázott, rossz gazdaságpolitika valójában okozója a bankbotrányoknak. Magyarországon a bankok nemhogy kihelyeznék a felhalmozott tőkét a gazdaság élénkítésére, hanem összegyűjtik az állampolgárok pénzeit, értékpapírokat vásárolnak, és abba fektetik.
A Világbank-hírlevél 1997 áprilisi számában közlemény jelent meg, mely szerint a magyar állam 255 millió dollár - 24 milliárd forint - kölcsönt vett fel a Világbanktól a négy kereskedelmi bank konszolidálására, megtámogatására. Érdekessége a dolognak, hogy valójában a Takarékbankot 4,4 milliárdért, a Hitelbankot 14 milliárd forintért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a Budapest Bankot gyakorlatilag ingyen, a külker-bankot pedig korábban már a németeknek adták el.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem