DR. JESZENSZKY GÉZA

Teljes szövegű keresés

DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt bejelentem, hogy a cím kérdőjellel értendő.
Tavaly október 22-én nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeumban az 1100 éves Kárpát-medencei életünk egyik legnehezebb szakaszát, a XX. századot bemutató kiállítás; hiteles, látványos, megrendítő - mint egész zivataros történelmünk.
Minden képviselőtársam megkapta az 1945 Alapítvány nyilatkozatát - ami a kezemben van; ez a nyilatkozat, az egész kiállítás elismerése mellett, súlyos kifogásokat támaszt az 1945 és 1948 közötti időszakot bemutató résszel kapcsolatban, sőt, egyenesen közbotránynak minősíti azt.
Ugyanakkor a Népszabadság című napilap május 17-ei számában P. Szűcs Julianna az egész legújabb kori kiállítást elmarasztalja - arányai és kivált szelleme, magyarázó feliratai miatt -, amiért szerinte túl nagy teret biztosít az első világháború előtti másfél évtizednek, a két világháború közötti korszaknak és a kommunista korszak bűneinek, és túl keveset szól az 1945 előtti időszak visszásságairól, valamint a Kádár János nevével fémjelzett évek úgymond vívmányairól. Ez a bírálat nem igényel cáfolatot.
Akik még emlékeznek arra, hogy szerzője milyen szégyenteljes szerepet játszott 1983-ban, a kommunista rendszert nyilvánosan és folyamatosan először bíráló - akkor Kulin Ferenc jelenlegi képviselőtársunk által szerkesztett - Mozgó Világ című folyóirat szétverésében, gleichschaltolásában - ahogy a szerző fogalmazta -, azok előtt P. Szűcs Juliannának semmiféle hitele nincs. Komolyan kell azonban foglalkozni az 1945 Alapítvány által felvetettekkel.
Az alapítvány kuratóriuma nevében tett nyilatkozat aláírói - Baranyai Tibor, Csicseri Rónai István, Kanyar József, S. Szabó Ferenc, Cserenyei Géza, Gábor Róbert és Kováts László - makulátlanul tisztességes emberek, tevékenyen részt vettek az 1945 és 1948 közötti demokratikus politikai kísérletben, ezért a kommunista hatalom részéről üldöztetést, börtönt szenvedtek, emigrációba kényszerültek. Jogosan emelik fel szavukat az ellen, hogy az előző rendszer történelemhamisításai következtében a magyar köztudat nem tesz különbséget az 1947-ig, utódvédharcaiban 1948-ig tartó magyar demokrácia, és a kommunista hatalomátvételt követő úgynevezett népi demokrácia, azaz népelnyomó diktatúra között.
(9.30)
Ezért fontos és kívánatos, hogy a százezrek, köztük sok tízezer iskolás által látogatott kiállítás segítsen korrigálni ezt a képet, s a feliratoktól a dokumentumokig ezt megfelelő formában támassza alá. Kívánatosnak tartom, hogy a múzeum vegye figyelembe az alapítvány konkrét javaslatait, különösen emelje ki jobban Nagy Ferencet, ezt a kiváló jellemű, kiemelkedő parasztpolitikust, az akkori Kisgazdapárt vezérét, aki példás kitartással és kompromisszumkereséssel próbálta elhárítani a szovjet megszállók támogatása és rendszeres beavatkozása miatt fenyegető kommunista diktatúrát, hogy Magyarország számára Finnország típusú státust, függetlenséget biztosítson.
Egyúttal a Néppárt nevében elismerésemet szeretném kifejezni a múzeumi kiállítás alkotóinak, amiért megkísérelték, hogy az annyi megosztó értelmezési lehetőséget kínáló magyar történelmet széles kör számára elfogadható módon, önelégültségtől és szépítéstől mentesen, de a mazochisztikus önostorozást és indokolatlan hiperkritikát elvetve mutassák be.
Ha azt akarjuk, amit a rendszerváltozás kezdetén már megfogalmaztunk, hogy polgáraink ne az öklüket, hanem a fejüket emeljék föl, hogy bízzanak önmagukban, hogy legyen ebben a nemzetben összetartás, önbizalom és erő az előttünk álló nagy lehetőségek megragadásához és a nagy feladatok megoldásához, amit Antall József olyan hitelesen, bár nem eléggé megértve képviselt, akkor ideje, hogy egyetértés alakuljon ki történelmünk főbb eseményeiről, tragédiáiról, de eredményeiről is.
A Nemzeti Múzeum egész történeti kiállítása véleményem szerint jól szolgálja ezt a célt, ajánlom képviselőtársaimnak is, hogy győződjenek meg erről, tekintsék meg a kiállítást, és ajánlják választóiknak is. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem