DR. KERTÉSZ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KERTÉSZ ZOLTÁN
DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony. Valóban azt mondtam, tisztelt Bogárdi képviselő úr, az elmúlt alkalommal, amikor ez szóba került, hogy '95-ben is bő termés volt. Éppen emiatt a többletet '96 tavaszán nagyon sokan elvetették. Úgy gondolták, így legalább valamilyen értékesülés lesz belőle. Az időjárás is kedvező volt, tehát még több termés lett '96-ban. Csak azt nem értem, hogy milyen feladata lett volna ebben a kormánynak.
Gyimóthy képviselő úr említette az agrárrendtartási hivatalt. Igen, lenne feladata bőven. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy információk nélkül az agrárrendtartási hivatal mit tudna kezdeni. Ezekre az információkra bizony nagy szükség lenne, és ezt éppen a terméktanácsoknak kellene szolgáltatniuk, amelyeknek bizony néha önkorlátozást is kellene alkalmazniuk.
(9.00)
Hisz anélkül semmiképpen nem lehet a kormánynak mesterségesen beavatkozni, főleg információk nélkül.
Ami éppen az ez évi támogatásokban szintén szerepel: az integrációk támogatása; azokat a kistermelőket, magántermelőket - mindegy, hogyan nevezzük őket -, akik a terménynek körülbelül a 60 százalékát előállítják mindenféle piaci információ nélkül, bizony valamilyen formában integrálni kellene. A terméktanácsoknak nagyon komoly feladatuk lenne ebben a kérdésben.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy a hazai ellátás mindenképpen biztosítva lesz az új termésig, hisz már a fóliákban vagy egyéb helyeken termelt burgonya is megjelent a piacon, és biztos, hogy a hazai ellátás biztosítva lesz.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem