DR. OROSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, Latorcai képviselőtársunk nagyon fontos kérdésről szólt. Szeretném emlékeztetni a parlamentet arra a beszámolóra, ami néhány hónappal ezelőtt itt az Akadémia elnöke szájából elhangzott. Abban is szerepelt tulajdonképpen ez a probléma, és abban a kontextusban szerepelt, ahogy Latorcai képviselő úr elmondotta: valóban az, hogy ma a tudományos kutatásra fordítandó támogatások drasztikusan csökkentek, még a '80-as évekhez képest is - hiszen akkor a GDP-nek jó 1,5, sőt volt olyan szakasz, amikor 2 százalékát fordítottuk tudományos kutatásra, és ez napjainkban nem éri el a 0,7 százalékot -, ez döntő mértékben abból fakadt, hogy az ipari kutatásokra fordítandó támogatások radikálisan visszaestek.
Ez származott abból, hogy az ipari üzemek, amelyek fenntartották ezeket a kutatóhelyeket, kutatóintézeteket, állami tulajdonból magántulajdonba kerültek, és az új tulajdonos nem tart igényt azokra a kutatásokra, amelyek ott folytak.
Nyilvánvalóan nem lehet az a megoldás, hogy az állam vegye át ezt a szerepet, amit korábban játszott, és a magántulajdonba vagy idegen tulajdonba került ipari cégek kutatóintézeteit tartsa fenn, hanem nyilván jó lett volna, ha a privatizációs szerződésekben olyan kikötések szerepelnek, amelyek arra vonatkoznak, hogy ezeket a kutatóintézeteket valamilyen formában fenn kell tartani. Azokat a megoldási javaslatokat, amiket Latorcai képviselő úr mondott, nemcsak az oktatási, tudományos bizottság nevében, hanem a kormánypárti képviselők nevében is melegen üdvözlöm; és úgy vélem, ez egy megoldás lehet arra vonatkozóan, hogy mi történjék ezekkel az intézetekkel. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem