DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Óvom kormánypárti képviselőtársaimat attól, hogy most, amikor három év kormányzati munka után született egy gyermekvédelmi törvény - amely majd jövőre elkezd működni -, hogy mindenre ez legyen a hivatkozási alap. (Taps az FKGP padsoraiban.) Ez a törvény fontos, tisztelt képviselőtársaim, de az elmúlt három év lépéssorozatának a családokra gyakorolt hatásait utólag már nem védi ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök pontosan tudják, hogy az infláció meglódulásával egy időben, a családipótlék-rendszer változtatásával egy időben egy fillért sem emelkedett a családi pótlék. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Így van!) Ezt önök pontosan tudják! Lehet, hogy most emelkedik, de visszamenőleg három év inflációs hatásait nem fogja kivédeni. Én nem lennék ilyen nagyon büszke azokra a szociálpolitikai intézkedésekre, amelyeket az elmúlt három évben tettek, tisztelt képviselőtársaim.
És még valami nagyon fontosat: abból, amit Homoki képviselő úr elmondott, számomra az egyik legfontosabb tétel az energiaár-emelés és az, ahogy ezzel a kormány bánik. Tisztelt Képviselőtársaim! Védhetetlen, hogy a januárban hatályban lévő energiaár-emelés ellentételezése nyár közepén kezdődik el, olyan körülmények között, amikor a családokra gyakorolt hatása januártól jelentkezik, és amikor - éppen most voltam Magyarpolányban - már februárban volt olyan család, amelyik nem fűtötte a házát, mert nem tudta a számlákat kifizetni! Három gyerekkel! (Dr. Homoki János: Így igaz! - Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) És ez nem demagógia, ez nem mese! Nézzenek körül egy kicsit az országban! És visszamenőleg nem is szándékoznak az energiaár-emelést kompenzálni!
Miről szól az energiaár-emelés? Hetek óta kérjük, és kérjük számon, hogy az a kormány, amelyik tudja, hogy januártól energiaár-emelés lesz, miért áprilisban ír alá egy alapítványi okiratot? Miért nem januárban? És mit akar kezdeni a kifizetetlen díjhátralékokkal? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezt is több alkalommal mondtuk. Mert ez a szociális bomba, amit ha nem kezelnek, valóban a kilakoltatásokig vezethet! Még nem tartunk ott! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De bármikor eljuthatunk odáig, és akkor kezdenek majd kapkodni! Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem