GYIMÓTHY GÉZA

Teljes szövegű keresés

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Glatz Ferenc úr, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a minap nyilatkozta a televízióban, hogy a magyar kutatók elsősorban nem a nagyobb jövedelem elérése végett távoznak külföldre, hagyják el hazájukat, itteni magyar kutatóhelyeiket, hanem elsősorban azért, mert a magyar kutatóhelyek minősége, technikai felszereltsége nem éri el az európai színvonalat. Központi anyagi támogatással lehetne ezen segíteni. Mi, a Független Kisgazdapárt állítjuk, hogy a tudománypolitikának a nemzeti stratégia egyik legfontosabb részét kellene képeznie. Sajnos ez nem így van, mint ahogy a Tudományos Akadémia elnöke is megállapította.
Egyik oldalon a forráshiány, a szegénység, a kutatás-fejlesztés, az innováció szegénysége van, a másik oldalon viszont mi, független kisgazdapártiak azt látjuk, hogy pazarlás van az országban. Az OMFB-nél az Állami Számvevőszék korábbi vizsgálatai súlyos hiányosságokat állapítottak meg, pályázatok alapján lehet támogatást szerezni, és ezeket az elnyert pályázatokat - a több tíz milliós pályázati elnyerések után - senki nem ellenőrzi, hogy a fejlesztésekre, tudományos kutatásokra elnyert pályázatokat hasznosították-e, az ország érdekében hasznosultak-e. Sajnos azt kell mondani, hogy ez az egyik rákfenéje, és ez a kettősség, ez a hatalmas ellentét... - egyfelől a forráshiány, ami miatt több ezer fiatal, tehetséges kutató hagyja itt a magyar silány kutatóhelyeket és kénytelenek külföldre menni. Ezzel nyilván a jövőt áldozzák fel, a magyar jövő szempontjából ez beláthatatlan, súlyos következményekkel jár. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem