VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy itt nem a "sapka vagy nem sapka" kérdéséről van szó. Bogárdi Zoltán itt napirend előtt arról beszélt, napirend előttijében az fogalmazódott meg, hogy igazából ki felügyeli ezeket az agrárpiacokat, ki mozgatja adott esetben ezt a burgonyapiacot; ki az, aki mindenféle híreket, információkat szivárogtat ki, majd ennek hatására a kormány gyorsan 166 milliót erre a piacra félretesz.
Azt gondolom, hogy azért kell ezt ellenzéki képviselőként fölvetnünk, mert ez nem először fordul elő az elmúlt három évben. Csak egy példát szeretnék felhozni: az emlékezetes búzaügy kapcsán is kiderült, hogy a kormány nem éppen megbízható információk alapján járt el a búzapiacon, sőt még ő maga gerjesztett olyan várakozásokat, amelyek aztán később nem igazolódtak.
Mi tehát egyetértünk Bogárdi Zoltán fölvetésével abban a tekintetben, hogy ez az információs rendszer egyelőre nem teszi lehetővé azt, hogy a kormány megfelelően reagáljon ezekre a piaci válságokra.
Emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy nem olyan rég a burgonyabogárnak állítottak szobrot Magyarországon; most úgy tűnik, hogy néhány kereskedő talán a burgonyának állíthat majd valahol szobrot, hiszen sajnos nyilvánvaló, hogy ez az összeg nem a termelőkhöz fog eljutni, hanem ezen a csatornán elakad.
Mi itt azt tettük szóvá, amit az előző napirend előtti hozzászólásban is említettünk: akkor a Budapest Bank ügyében Bokros Lajos vezette félre a kormányt, most pedig úgy tűnik, hogy itt a piac néhány szereplője vezette orránál fogva a kormányt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem