VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ennek a kormánynak a gyermekes családok területén sikerekről beszélni igen nehéz. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Bokros-csomag 1995-ben és az attól kezdődő időszak mit jelentett egy-egy gyermekek nevelő család számára.
Emlékeztetünk rá, hogy Bokros Lajos az állami kiadások drasztikus visszafogásával lépett föl 1995-ben. Ennek első számú áldozatai a gyermeket nevelő családok lettek. Azt hiszem, hogy itt, ebben a Házban nem kell újra elismételni, hogy azon juttatások szűkítése, megszüntetése, amelyeket a gyermeket nevelők kaptak, milyen módon érintette ezeket a családokat. A tárgyi vizsgálat egyértelműen bizonyítja, hogy bizony, ma Magyarországon minél több gyermeke van egy-egy családnak, annál nagyobb a szegénység. Tehát egyenes arányosság van a szegénység és a gyermekek száma között.
Ez azért különösen tragikus ebben az országban, mert a napokban jelent meg a KSH-nak az az adata, miszerint az elmúlt százharminc évben 1996-ban volt a legkevesebb gyermek Magyarországon. Ez sajnos azokat a folyamatok erősíti, amelyek mind a szociális, mind a nyugdíjrendszer teljes ellehetetlenülését jelenthetik.
Ami pedig a konkrét támogatást illeti: azt gondolom, hogy a mostani energiaár-emelésekkor, amikor a lakosságnak 27 milliárddal kell többet fizetnie az áremelések miatt, elég szegényes az az összeg, az az 1 milliárd forint, amit itt a kormány kompenzációra kíván fordítani. Nyilvánvaló, hogy ez az a szerény összegű és az inflációt sem követő családipótlék-emelés, ami most majd életbe lép, egyáltalán nem fogja fedezni. Ezek a családok bizony a saját bőrükön érzik azt az energiaár-emelkedést, amire ebben az évben több alkalommal is sor kerül. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az elmúlt két évben milyen reáljövedelem-csökkenés volt, akkor nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk a gyermekes családok helyzetének javulásáról.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem