DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Pénzügyminiszter úr expozéjában részletesen szólt a törvényjavaslatokban megtestesülő reformok társadalmi, gazdasági és pénzügyi összefüggéseiről. A szociális biztonság tartópilléreinek átalakítása minden esetben felelősségteljes, de határozott cselekvést igényel, és különösen igaz ez, amikor mélyreható változásokat kezdeményezünk.
Medgyessy miniszter úr Széchenyit idézte, hadd tegyem én is, mintegy útravalóként a parlamenti vitához, bízva az önök bölcsességében: "Oppozícióra legnagyobb szükség van, mert a való azon egyetlenegy kalauza az emberiségnek, csak elmesúrlódások által szokott lépni a halandók közé. Hanem oly elemzés, mely a tárgy ismerete előtt határoztatott már el, vagy csak kicsinységek körül bíbelődik, soha nem idézheti fel az igazságot, és éle annyira eltompult, hogy lehető későbbi nagy homályokon keresztülvágni többé nem képes."
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évtizedben mindannyiunk - családtagjaink révén is - számos kedvezőtlen tapasztalatot szereztünk a jelenlegi, 1975 óta több tucat módosítást átélt nyugdíjrendszerünkről. A '90-es évekre kialakult nyugellátási arányokban a deklarált elvek ellenére már alig lehet tetten érni a szolgálati idő hosszában és a kereset nagyságában meglevő különbségek hatásait. Mindannyian emlékszünk az igen viharos parlamenti vitákra, és sokunkban élnek a nyugdíjasok ezreinek panaszlevelei, melyekben főként azt kifogásolták, hogy a hosszú, 40 évi járulékfizetési idővel miért csak annyi, illetőleg alig valamelyest több nyugdíj jár, mint amennyit a rövid, 20-25 évi járulékfizetési idővel is ki lehet érdemelni, és hogy a korábban megállapított magas nyugdíjak miért süllyedtek a jelenlegi alacsony nyugdíjak színvonalára, továbbá hogy az özvegyek számára milyen igazságtalan, diszkriminatív az ellátási rendszer. Az utóbbi években pedig azzal a problémával szembesültünk, hogy az új, induló nyugdíjak színvonala többnyire elmaradt a már nyugdíjban levők átlagos nyugellátásától.
A működő nyugdíjrendszerben - az említett feszültségek ezt jól érzékeltetik, pénzügyminiszter úr is szólt erről - összekeveredtek a szolidaritási elemek a járulékfizetéssel arányos, úgynevezett biztosítási elvvel, és ez vezetett a járulékfizetésben érdektelenséghez, hiszen a nyugdíjak összegében alig tükröződött a járulékfizetés nagysága, és ez érthetően a tömeges járulékelterelés jelenségéhez vezetett.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt 22 évben az 1975. évi II. törvény több mint 120 ponton módosult; egyes rendelkezései több mint tízszer is változtak, a nyugdíjemelési szabályok pedig - az évközi lépéseket is számítva - mintegy harmincféle emelési megoldást tartalmaztak. Ez a körülmény az aktív életpálya befejezésének egyébként sem könnyű eldöntését, a nyugalomba vonulás időpontjának meghatározását az egyén számára hihetetlenül megnehezítette.
A reformcsomag egyik igen fontos jellemzője, hogy a javasolt nyugdíj-megállapítási szabályokat és a nyugdíjemelési megoldásokat rendszerszerűen, az átmeneti időszak minden évére meghatározza. Kiemelten fontosnak tartott követelmény, hogy a nyugdíjrendszer legyen előre kiszámítható, minden korosztály előre ismerhesse az aktuális nyugdíjazásakor - akár 2000-ben, akár 2010-ben - érvényes részletes szabályokat, és ennek alapján hozza meg a döntését.
Tisztelt Ház! Az új nyugdíjrendszernek továbbra is meghatározó eleme marad a generációk közötti szolidaritásra épülő, a mindenkori nyugdíjkiadásokat a mindenkori aktívak járulékbevételéből finanszírozó társadalombiztosítási nyugdíj. Akik életkoruknál fogva már nem tudnak az egyéni számlán kellő járulékfelhalmozást elérni, azoknak továbbra is a jelenlegi rendszer, illetve annak korszerűsített változata nyújtja a teljes nyugellátást. Ide tartoznak azok a korosztályok, akik a korhatárt 15 éven belül elérik. E nyugdíjrendszer szerint jár majd az ellátás mindazoknak, akik egyéni döntésük szerint nem kívánnak a magánnyugdíjrendszerben részt venni, de a társadalombiztosítási nyugellátás a vegyes nyugdíjrendszer meghatározó, háromnegyed részes eleme marad a magánnyugdíjrendszerben kötelezően, illetve önkéntesen részt vevők számára is. Az aktív korban megrokkantak abban az esetben is a mai rendszer szerint kapják a nyugellátásukat, ha részt vettek a magánnyugdíjrendszerben. Tehát a megrokkanás nagyon differenciált kockázatait ez a rendszer nem tudja kezelni.
Melyek a korszerűsítés legfontosabb elvi követelményei? Mindenekelőtt a járulékfizetéssel arányos nyugellátási elv erősítése, vagyis az a követelmény, hogy a járulékfizetési idő hossza és a járulék alapjául szolgáló jövedelem, ezáltal a befizetett járulék nagysága legyen a meghatározó. Egy olyan rendszerben, amelyben minden megszerzett szolgálati év és a járulék alapjául szolgáló jövedelem minden forintja azonos mértékű nyugdíjforintot ér, nem lesz érdemes jövedelmet, illetőleg járulékot eltitkolni.
A korszerűsítés másik döntő szempontja a szerzett jogok tiszteletben tartása, csorbítás nélküli elismerése az új rendszerben is. Alapvető követelmény az is, hogy az új nyugdíj színvonala, az induló színvonal ne csak a vegyes, hanem a korszerűsített, mai nyugdíjrendszerben sem csökkenjen, őrizzük meg az öregségi nyugdíjak átlagkeresethez mért arányát.
Vegyük sorra röviden, milyen eszközökkel érvényesíti a benyújtott törvényjavaslat az említett elveket, követelményeket. A jogosultsághoz 2009-től 20 év minimális szolgálati idő szükséges, a 15-19 éven alapuló résznyugdíj intézménye megszűnik. A megemelt nyugdíjkorhatár mellett azonban átlagosan öt évvel hosszabb szolgálati idő szerezhető, ugyanakkor az öt év növekedésnek megfelelő idő megállapodással is megvásárolható. Szolgálati időt járulékfizetéssel lehet szerezni, ez alól kivételt a sorkatonai szolgálatban, táppénzen, terhességi-gyermekágyi segélyezésben töltött idő jelent, és gyermekenként 2-2 év szolgálatiidő-elismerés illeti az 1997 után szülő édesanyákat.
A gyermekgondozáson, a felsőfokú tanulmányokkal 1997 után töltött idő adókedvezménnyel támogatott formában bármikor megvásárolható lesz. A szerzett jogok elve szerint az 1998 előtt járulékfizetés nélkül elismert szolgálati idő továbbra is számítana, függetlenül a nyugdíjazás időpontjától.
A szolgálati idő minden évére - 2009-től történő nyugdíjazás esetén - egységes mértékkel növekvő arányú nyugdíj jár. A teljes, korszerűsített rendszerben 20 év szolgálati időhöz 33 százalékos induló mérték tartozik, ami évente 1,65 százalékponttal növekszik.
(10.00)
A vegyes rendszer társadalombiztosítási eleménél az induló mérték a társadalombiztosításhoz fizetett, az összes járulék háromnegyedét kitevő járulékkal arányosan 24,4 százalék, ami évente 1,22 százalékos növekvő mértéket jelent. A hosszabb szolgálati idő viszonylagos leértékelése tehát megszűnik.
2009-től az előrehozott nyugdíjazást egységes feltételek szerint lehet az alkotmányossági követelmények alapján férfiak, nők számára szabályoznunk. A legkorábbi nyugdíjazási életkor egységesen 57 év lesz, és azok élhetnek vele, akik 38 év szolgálati időt szereztek. Azok az asszonyok, akik legalább három gyermeket szültek és az előírt szolgálati időt megszerezték, kötöttség nélkül élhetnek a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségével.
2009-től a bruttó keresetekből történne a nyugdíj-megállapítás, és a nyugellátás az aktívak jövedelmével azonosan adóköteles jövedelemnek minősül. A 2009 előtt megállapított nyugdíjak továbbra is adómentesek maradnak.
A járulék alapját képező jövedelmek minden forintja 2009-től azonos értékű nyugdíjalapot képez, a jelenleg csökkentett számítási szabály 1998-tól évente azonos mértékű fokozatossággal megszűnik.
Az új, korszerűsített szabályok többsége 2009-től érvényesül. Ezt az időpontot azért javasoljuk, mert ekkora zárul le a nők 62 éves korhatáreléréséhez kötött átmeneti időszak. A korhatárról szóló törvény tárgyalásakor ugyanis a kormány vállalta, hogy az érintett korosztályok számára megfelelő nyugdíjazási stratégia biztonságos megválasztása érdekében a nyugdíj-megállapítási szabályokat az átmeneti időszakban nem módosítja.
Az új szabályok megismerésére és a végrehajtáshoz szükséges teendőkre kellő felkészülési idő áll majd rendelkezésre. A vegyes rendszerbe történő átlépés mérlegeléséhez, illetve eldöntéséhez is nélkülözhetetlen, hogy a biztosítottak megismerhessék a jövőbeni, a saját nyugdíjazásukkor aktuális szabályokat. Ezért a törvényjavaslat együttesen tartalmazza a 2009-ig nyugdíjba vonulókra érvényes, lényegében a jelenlegivel egyező szabályokat, a mai nyugdíjrendszerben maradók számára a 2009-től érvényes új, korszerűsített szabályokat, illetőleg a magánnyugdíjrendszerben is résztvevők számára a 15 év minimális tagsági időnek megfelelően 2014-től alkalmazandó társadalombiztosítási nyugdíjelemre vonatkozó előírásokat is.
A szociális partnerekkel kötött megállapodásnak megfelelően két évig nem változnak a korkedvezményes nyugdíjazás szabályai. Ez alatt a két év alatt felülvizsgáljuk az érintett munkaköröket, majd az Érdekegyeztető Tanáccsal kialakított megállapodást követően a kormány rendeletben szabályozza a korkedvezményre jogosító munkakörök korszerűsített jegyzékét. A javasolt korszerűsítéseknek az egyéni nyugellátásokra gyakorolt hatását sokoldalúan vizsgáltuk, és ezeket a vizsgálatokat, illetőleg ezeknek az eredményeit a háttér-tájékoztatók bemutatják. Csak néhány lényeges átrendező hatást emelnék ki.
A jövedelempótlási ráta az újonnan megállapított nyugdíjaknak a legutolsó aktív kori keresethez viszonyított aránya nők és férfiak esetében egymáshoz hasonlóan alakul. A nyugdíjba vonulók ellátásában a jelenleginél jobban érvényesül a beszámítási időszakban elért kereset nagysága. Például 25-30 évnyi szolgálati idővel a legutolsó aktív kereset 55-60 százalékának megfelelő nyugdíjra lehet majd számítani, 35-38 éves szolgálattal a jövedelempótlási ráta 70 százalék körül alakulhat, míg 42 évnél hosszabb beszámítható időben ez az arány meghaladhatja a 80 százalékot is.
Tisztelt Ház! Az özvegyinyugdíj-rendszer korszerűsítését 1998. évi bevezetéssel ajánlja a törvényjavaslat. A jelenlegi özvegyinyugdíj-rendszer a már rég túlhaladott egykeresős családmodellen alapul, sem a biztosítási logikát, sem a szociális szolidaritást nem tükrözi, és számos ellentmondással terhelt. Az 1998-tól javasolt új rendszerben a leglényegesebb változást az jelenti, hogy az állandó özvegyi ellátás korlátozás nélkül megilleti a saját jogon öregségi, illetve rokkantsági nyugellátásban részesülő özvegyeket is. A jövőre vonatkozóan ugyanis eltörölni javasoljuk a saját és az özvegyi nyugdíj egyidejű folyósítását korlátozó szabályt, s megszűnik az egyik nyugdíjról történő kényszerű lemondás jelenlegi szabálya is. Az egy évig járó, minden özvegyet megillető ideiglenes ellátás mértéke változatlanul az elhalt nyugdíjának 50 százaléka, s ezt követően jár a nyugdíjas korú, a rokkant, illetve két árvaellátásra jogosult gyermeket nevelő özvegyek számára a korlátozás nélküli, 20 százalékos mértékű állandó özvegyi nyugdíj.
A társadalmi igazságosság és a jogszerűség elve azt indokolja, hogy az eddigi korlátozó szabályok szerinti ellátásában részesülő, korábban megözvegyült személyek is választhassák az új szabályok szerinti ellátást, ha az számukra kedvezőbb. A visszamenőleges alkalmazás jelentős, a bevezetés évében körülbelül 17 milliárd forint többletforrást igényel.
Az árvaellátás feltételeiben változtatás nem szükséges, de az ellátás mértékét 30 százalékra javasoljuk emelni.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném hangsúlyozni, hogy az új indexálási módszerrel - amelynek részleteit pénzügyminiszter úr ismertette - az árak és a bérek együttes tárgyévi növekedése alapján történő emelése kiegyensúlyozottabb, az egyes évek között várható ingadozásokat is tompító emelést javasolunk. Ezt az új kombinált nyugdíjemelési rendszert a szociális partnerekkel történt megállapodásnak megfelelően csak hároméves átmeneti időszak után alkalmazzuk.
Tévedés tehát a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat állítása, hogy a jövő évi nyugdíjemelés a reform kérdése. Azért nehéz ezt elfogadni, valamint azt, hogy felelőtlenül felrúgjuk a kormány szociális partnerekkel kötött megállapodását, ugyanis az, hogy mennyit tudunk adni a nyugdíjasoknak, gazdasági lehetőség kérdése is. A kormány a lehetőségekhez képest eddig is és ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy a nyugdíjak reálértékvesztéséből fokozatosan visszapótoljon. Ahogy 1994-ben is első intézkedéseink közé tartozott a pótlólagos nyugdíjemelés megvalósítása, az idei emelés is többet ad, mint a törvényi kötelezettség; most is azt javasoljuk, hogy 1998-ban a várható árnövekedést 3 százalékkal meghaladó, tehát várhatóan 16-17 százalékos nyugdíjemelés történjen.
Tisztelt Országgyűlés! A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítását alapvetően a nyugdíjreform, valamint a szociális ellátások összehangolásának igénye teszi szükségessé. A nyugdíjrendszer reformjáról szóló vitákban is alapvető követelményként fogalmazódott meg az idős korban minimális szociális biztonságot nyújtó ellátás, az időskorúak járadékának a bevezetése. A jelenlegi feltételek mellett az vállalható, ha az időskorúak járadékát a szociális helyzet alapulvételével, az idősek legrászorultabb rétegeinél vezetjük be, és kiterjesztése a későbbiekben fokozatosan, a feltételek megteremtésének függvényében történik. Ugyanakkor a járadék bevezetésével egyidejűleg a meglevő és hasonló funkciójú szociális ellátásokat is át kell alakítani.
Az időskorúak járadékára azok a 62. életévüket betöltött személyek lesznek jogosultak, akiknek más forrásból származó jövedelmük nincs, vagy az nem éri el a járadék felső összeghatárát. A jogosultság megállapításánál figyelembe veendő jövedelmi küszöb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százaléka, az egyedülállók esetében ez az értékhatár a nyugdíjminimum 90 százaléka. A javaslat az időskorúak járadéka esetében a többi szociális ellátástól eltérően nem valamennyi együtt élő családtag, hanem csak a házastárs figyelembevételével írja elő az egy főre jutó jövedelem vizsgálatát. Ezt többek között az idős korra tekintettel járó ellátás járadékjellege is indokolja.
Tekintettel arra, hogy az időskorúak járadékára való jogosultság feltételeinek vizsgálata csak a lakóhelyen lehetséges, az ellátás megállapítása a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladat. A járadékkal kapcsolatos költségek döntő hányadát a központi költségvetés vállalja magára. Ugyanakkor az önkormányzati forrás biztosítása a kiadások oldaláról garanciális jelleggel bír. A kiadásoknak a központi és az önkormányzati költségvetés közötti 70-30 százalékos arányban történő megosztását javasoljuk.
(10.10)
Számításaink szerint a bevezetés évében közel 70 ezer fő lesz jogosult az időskorúak járadékára. Ennek többletköltségigénye mintegy 4 milliárd forint.
Tisztelt Ház! A nyugdíjreform mellett a társadalombiztosítás átalakításának másik fontos eleme az egészségbiztosítás rendszerének átalakítása. Sokan radikális váltást, az egészségbiztosítási rendszer alapvető változtatását várták vagy hiányolják, mi mégis az értékeket, a működőképességet megőrző, az egyenlő esélyű ellátást leginkább biztosító modellt választottuk, mely az alapkérdésekben az biztosítás egységes és kötelező jellege, a járulékfizetők köre és a járulékfizetés alapelvei, a biztosító szervezeti felépítése tekintetében megőrzi az eddigi modell legfontosabb értékeit.
Mind a különböző társadalompolitikai csoportok, mind a járulékfizetők oldaláról újra és újra felmerül az egészségbiztosítás szakmai foglalkozási csoportok szerinti tagolásának vagy a kötelező biztosítás körének a jelenlegihez képest lényeges szűkítésének igénye. Ez az elképzelés egy minimális alapszolgáltatás-csomagot kívánna biztosítani a polgárok számára, és az ezt meghaladó ellátásokat az egyén választása alapján az önkéntes pénztárak és az üzleti biztosítások egymásra épülő, egymással versengő rendszere nyújtaná, amelyben a tényleges és igényeikhez mért ellátásokat a polgároknak elsősorban önszerveződéseiken keresztül, saját maguknak kell megteremteniük. Ez a modell tetszetős, de sok veszélyt is magában hord.
Magyarországon jelenleg még nincs meg a piaci elvek szerint működő egészségügyi rendszer kialakításának esélye. Egy ilyen modell bevezetése ma még szűk társadalmi csoportok számára hozna pozitív változást; összességében fokozná a társadalom kettészakadását. Az egységes egészségbiztosítási rendszer szétdarabolása ellen gazdaságossági, biztosításmatematikai érvek is szólnak, hiszen a tudomány és technika fejlődésének következtében az egyes betegségek ellátásának költségei tovább fognak nőni, azaz az ellátási szükségletek közötti különbségek mind nagyobbak és nagyobbak lesznek. Ennek gazdaságos kiegyenlítése, az ésszerű kockázatkezelés csak igen nagy társadalmi méretű szolidaritási közösségekben lehetséges.
Azt az elterjedt nézetet, hogy a széttagoltság, a kiegészítő biztosítási rendszerek elterjedése vagy a privatizáció teszi olcsóbbá az egészségügyi ellátást, nem látszik igazolni az OECD-tagállamok egészségügyi kiadásainak elemzése. A gazdasági racionalitás szempontjait szem előtt tartva is belátható tehát, hogy az ellátások társadalmi méretekben akkor nyújthatók közel egyenlő eséllyel mindenki számára, ha az egészségbiztosításban meghatározó marad a kötelező szolidaritási elvű társadalombiztosítás szerepe, a kiegészítő biztosítások feladata pedig nem az átlagos ellátások tömeges biztosítása, hanem a mennyiségi és minőségi választék bővítése lehet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségbiztosítás alapelveinek megőrzése ugyanakkor nem jelenti a jelenlegi egészségbiztosításra vonatkozó szabályozás változatlanságát, hiszen az megújításra szorul. Magyarországon az egészségügyi ellátás és annak hozzáférhetősége - minden vita ellenére - az ország gazdasági lehetőségeihez képest jó, hiszen az egészségügyi ellátások jelentős részéhez gyakorlatilag mindenki korlátozás nélkül hozzájut. Ugyanakkor a kötelező biztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, tartalma és minősége nincs igazán meghatározva. A teljes körű, magas színvonalú ingyenes ellátás ígérete nemcsak finanszírozhatatlan, de a megfogalmazás általános jellege mellett és miatt számonkérhetetlen is.
A korszerű szabályozás megköveteli a szolgáltatások betartható és számonkérhető meghatározását, amely mind az ellátók, mind az ellátottak számára egyértelmű helyzeteket teremt. Azért is kell az új szabályozás, mert a jelenlegi a biztosított jogait nagyon általánosan és tömören fogalmazza meg. Mindezt az a társadalmi törvény teszi, mely szabályrendszerében mára teljes mértékben áttekinthetetlen. Az új szabályozás lényeges oka az is, hogy a kormány rövidesen az Országgyűlés elé terjeszti az új egészségügyi törvény tervezetét is. Ez a törvényjavaslat részben újraértékeli, részben pontosítja az állam feladatait az egészségügyi ellátásban, és ezeknek a változásoknak az egészségbiztosítási ellátások szabályozásában is tükröződniük kell.
Az új törvény megalkotásánál egymással szembefutó érdekek között kell megtalálnunk a megfelelő kompromisszumot. Az egyik meghatározó követelés a társadalombiztosítás átalakítására vonatkozó törvényjavaslatokkal szemben, hogy lényegesen csökkenjenek a nemzetközi mértékben is magas járulékok. Ezzel szemben az ellátások meghatározásánál sok esetben ugyanazok az érdekcsoportok az ellátások kiterjesztését szeretnék. A kiegészítő biztosítások, az üzleti biztosítások terjedésének hívei a kötelező biztosítás szolgáltatásainak radikális szűkítését várnák el. Ugyanakkor a lakosság azon rétege, amely a leggyakrabban fordul orvoshoz - a gyermekesek és az idősebbek -, a térítésmentes ellátások minél szélesebb körét kívánják megőrizni. A megalapozott gazdasági növekedés elérése a közterhek csökkentését igényli. A lakosság egészségi állapota viszont - melynek mutatói, mint tudjuk, sajnos igen rosszak - ugyancsak az egyenlő eséllyel igénybe vehető, viszonylag széles körben közvetlenül térítésmentes ellátások fenntartását indokolja.
A fenti ellentétes elvárások közepette igyekeztünk a törvényjavaslatban olyan megoldást találni, amely a lakosság lehető legszélesebb körében megfelelő szintű és egyenlő eséllyel igénybe vehető ellátást biztosít. Így a rendelkezésre álló források felhasználása a társadalmi szinten az egészségügyi mutatókat leginkább pozitív irányban befolyásolja.
Azt világosan ki kell mondani, hogy a szolgáltatások bővítése az egészségügy költségrobbanása miatt nem lehet reális célkitűzés. Célunk ezzel szemben olyan ellátási rendszer összeállítása, amely megfelelő és reálisan nyújtható ígéreteket tartalmaz, és ennek számonkérhetősége érdekében egyértelműbben határozza meg a kötelező biztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatásokat. A törvénytervezetet már a benyújtás előtt számtalan vád érte amiatt, hogy úgymond szűkíti a biztosítottaknak nyújtandó ellátások körét, csökkenti a betegek jogait.
Tisztelt Országgyűlés! Ezek a vádak alaptalanok, mert a javaslat alapvetően nem szűkíti, csupán szabályozza és átláthatóbbá teszi az ellátásokat. A kötelező egészségbiztosítás köréből kikerülő ellátások egy részében nem szűkítésről, hanem - az ugyancsak elkészült egészségügyi törvénytervezettel összhangban - a feladatok jelenleginél egyértelműbb megosztásáról és az ellátások átcsoportosításáról van szó az egészségbiztosítás pénzügyi alapja és az állami költségvetés között.
Ennek kapcsán senkit nem ér károsodás, mivel nem arról van szó, hogy ezekért az ellátásokért - például a védőoltásért vagy egyes, elsősorban a klinikai kutatás körébe tartozó ritka, a biztosítottak számára eddig is csak nagyon korlátozottan nyújtott ellátásokért - majd a törvény elfogadása után a betegnek fizetni kell, csupán arról, hogy ezeket az ellátásokat az említett javaslatok az állam közvetlen felelősségi körébe utalják.
Szintén csak látszólag szűkíti a betegek jogait a várólisták törvényi szintű megjelenítése, bevezetése. Itt sem arról van szó, hogy kevesebb, szűkebb ellátást ígér a törvény, hanem az ellátásban ma is meglevő hiányok esetén szabja meg az egységes és egyébként gyakran szabályozás nélkül is alkalmazott eljárásrendet. Ezáltal a törvényjavaslat valójában nem szűkít, hanem tisztáz, és egyenlőbb esélyű, igazságosabb hozzáférést biztosít. Ugyancsak új eleme a törvénynek az egyes egészségügyi ellátások szakmai tartalmát, hotelkörülményeit és igénybevételi rendjét meghatározó vizsgálati és terápiás eljárási rendek előírása.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat ugyanakkor valóban tartalmaz bizonyos szűkítéseket. Ezek azonban az egészségi állapotot alapvetően nem befolyásoló ellátások területére esnek. Úgy gondolom, hogy például az esztétikai célból végzett beavatkozások kizárása nem veszélyezteti a lakosság egészségi ellátását. Új, a költséghatékonyságot és az ellátások minőségét egyaránt védő megoldás, hogy a törvényjavaslat megteremti annak lehetőségét, hogy egyes, szakmailag nem korszerű, gazdaságilag nem hatékony eljárások kikerüljenek a kötelező biztosítás rendszeréből. A törvényjavaslat előírja a beutalási rend egységesítését, amely a lakosság egészét érinti. Ennek eredménye azonban nem a lakossági terhek fokozása, hiszen a betegek továbbra is térítésmentesen hozzáférhetnek a szükséges ellátásokhoz.
(10.20)
Világosan kell látni viszont, hogy a kötelező járulékokból finanszírozott egészségbiztosítás célja csak az lehet, hogy minden biztosított a megfelelő ellátáshoz jusson hozzá. Ez pedig csak az ellátás szakmai irányításával, szakmai és költséghatékonysági szempontok előtérbe helyezésével lehetséges. Mindez szükségessé teszi a szabad orvosválasztás fogalmának értelmezését is.
A törvénytervezet a nemzetközi gyakorlattal összhangban megadja a szabad háziorvos-választás lehetőségét, de a hatékonysági és minőségi szempontokat figyelembe véve a szakellátás orvosát már - megfelelő kivételektől eltekintve - beutalóval keresheti fel a beteg. A szabad orvosválasztás joga mint állampolgári jog ezzel nem sérül, hiszen bárkinek továbbra is joga van bármely orvoshoz fordulni, de a társadalombiztosítás jellegéből és alapcéljaiból fakadóan a szakmailag nem indokolható, kizárólag az egyén választásától függő többletterheket nem szabad a többi biztosított terhére az általuk is fizetett járulékból fedezni. A beutalási rend egységesítése ugyanakkor szükségessé teszi az úgynevezett második vélemény jogának a bevezetését, mely szerint a biztosítottnak térítésmentesen joga van egy második szakvélemény beszerzésére.
Tisztelt Országgyűlés! A biztosítottaknak járó egészségügyi szolgáltatások mellett minden kötelező egészségbiztosítás részét képezik a betegség, anyaság esetére járó pénzbeli ellátások. A mai pénzbeli juttatásokat az új szabályozás is fenntartja, megőrizve a jelenlegi rendszerből az évtizedek alatt kiformálódott, hagyományosan jól működő elemeket. Ennek megfelelően tartalmazza a törvényjavaslat a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély és a baleseti járadékok szabályait. Ha itt nincsenek is koncepcionális módosítások, két lényeges tartalmi változást érdemes kiemelni, mert mindkettő a kötelező egészségbiztosítási rendszernek a gyermekekhez kapcsolódó szolidaritási vonásait erősíti meg. Így a terhességi-gyermekágyi segélyre jogosultság feltétele egységesen 180 nap biztosításban töltött idő lett, táppénz pedig a gyermekápolás címén az eddigi tizedik életév helyett a gyermek tizenkét éves koráig vehető igénybe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök előtt is ismert, hogy a szociális partnerekkel történt megegyezés alapján a kormány 1999-ig nem kíván változtatni a rokkantsági és a baleseti ellátások rendszerén. A benyújtott törvényjavaslatok mind a nyugdíjrendszerben, mind a kötelező egészségbiztosítás keretében ennek megfelelően szabályozzák a rokkantsági és a baleseti ellátásokat. Ugyanakkor a megváltozott munkaképességűek új ellátórendszerének kialakítására vonatkozó elveket a kormány elfogadta. A benyújtott országgyűlési határozati javaslatban a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakítási folyamatát és alapelveit összegeztük.
Tisztelt Ház! Az a meggyőződésem, hogy a kormány által benyújtott törvénycsomag felelősségteljesen megtárgyalható és elfogadható. Erre kötelez bennünket az utánunk jövő generációk sorsáért érzett felelősség. Ettől vezérelve kérem képviselőtársaim támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
