URBÁN ÁRPÁD
URBÁN ÁRPÁD
URBÁN ÁRPÁD (MSZP): "Tisztelt Ház!" - Így kezdte 1881-től majd húsz éven át parlamenti tudósításait Mikszáth Kálmán, aki 150 éve született, s ebben az évben határon belül s kívül programok sorában emlékeznek rá a magyar olvasók.
Ezek a parlamenti karcolatok hozták meg számára az írói rangot, a végleges beérkezést a magyar irodalomba, s teremtették meg a belépés lehetőségét a politika mindennapos gyakorlatába. Hiszen pár év múlva, 1887-től, Tisza Kálmán pártjának tagjaként, már ő is ott ült a Sándor utcai ülésteremben, majd ebben a Házban, egészen 1910-ig, haláláig. Még halála is képviselői munkája közben érte. Erdélyi korteskörútján lett rosszul, s már csak meghalni tért haza, amely szomorú esemény - éppen a mai napon - 87 évvel ezelőtt következett be.
Érezte, hogy számára nem a politika az igazi cselekvés lehetősége. Úgy írta valahol, hogy ami dicsőséget szerzett neki az irodalom, azt mind leszedegette róla a politika. Pedig nála kevés szavúbb képviselője aligha volt a magyar parlamentnek, jó, ha kétszer felszólalt a közel 25 esztendő alatt - ám hangosabban szóló írója sem volt e Háznak sem előtte, sem utána.
Joggal írhatta az Országgyűlésről szóló kötetének előszavában: "Ha a képviselők szónoklatai el is enyésztek az időben..." - ám amit ő írt róluk, az még megvan, s ez így igaz, mindmáig, s tán az idők végeztéig.
Nehéz korszakban volt képviselő. Látta a hazai politika alakulását, látta annak fonákjait, de látta annak színét is; választási csalásokat, korrupciót, antiszemitizmust, erőszakot éppúgy, mint nagy formátumú politikus fellépését, szilárd jellemű államférfiak tevékenységét, korszakos döntések megszületését. Látta pártok és pártocskák fel- és eltűnését, megtapasztalta a kormánypárt és ellenzék termékeny és meddő vitáit. S mindenről volt véleménye. Azt mondják, karcolatainak hangja szelíd és elnéző volt. Ez persze nem igaz. Kötetnyit lehetne idézni azokból a metszően éles, gúnyosan elítélő, aforizmaszerű megjegyzéseiből, amelyekkel kortársait és a politikai élet intézményeit illette. Elég, ha az Új Zrínyiász című regényének csúcspontjára, a parlamenti vitára utalok.
Éppen azért, mert belülről, közvetlen közelről látta a politizálás műhelyeit, tudott s mert ilyen stílusban írni. S azt se felejtsük, hogy személyében A jó palócok és Tót atyafiak világa is megtestesült. Két nép értékeit jelenítette meg, azok erkölcsi rendjét, világuk harmóniáját, együttélésük múltját, gyakorlatát és lehetőségeit villantotta fel.
Életművének olvasása magyarul és szlovákul ma is sokakkal megérthetné a közös sors - nyugodtan mondhatjuk: európai sors - minőségi megélésének szükségességét. Mikszáth elsősorban író volt, s csak másodsorban politikus. S amikor a halhatatlanná lett, hajdani képviselőtársunkról emlékezem meg, akkor az írót is megidézem. A Szent Péter esernyője, A fekete város, A Noszty fiú... , a Különös házasság és elbeszélések százai igazolják máig s örökké élő értékeit, mesélőkedvét és hitét a jóságban, az emberségben, s ez utóbbiak - meggyőződésem szerint - nem csupán írói, hanem ma is kívánatos politikusi erények.
Tisztelői sokasága virággal a kezében már gyülekszik, hogy lerója tiszteletét és kegyeletét sírjánál a mai napon, a határon túlról, Palócföldről, Balassagyarmatról és az egész országból. Most, hogy ezzel a felszólalással csatlakozni kívántam a Mikszáthról megemlékezőkhöz, újra csak az ő okos, nyugodt és intelmes szavaihoz kell fordulnom, amikor, úgy tűnik, örökérvényűen így figyelmeztette korának politikai szereplőit, és így szól hozzánk is az idők mélyéből: "Ma már nem élnek meg a nemzetek meséikből. Nem azon kell okoskodni, mi volt ezelőtt, hanem hogy mi legyen ezután."
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és frakcióm segítségét, hogy mindezt a mai napon elmondhattam. Köszönöm szépen. (Taps mindkét oldalon.)
