DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvények módosítására a kormány által benyújtott két törvényjavaslat az igazságszolgáltatás reformjával összefüggésben érinti az ügyészségre vonatkozó említett törvényeket. Elöljáróban már most szeretném leszögezni, hogy mivel az ügyészségre vonatkozó törvények módosítása előzetesen az alkotmány módosítását is igényli, ennek az egész most folyó vitának csak az alkotmány módosítását követően kellene megtörténnie. Szeretném leszögezni azt is, hogy a KDNP a kormánypártok és az ellenzék között korábban létrejött megállapodás egyértelmű megszegésének tekinti azt, hogy a kormánypártok most egyoldalúan kívánják módosítani az alkotmányt.
Az ügyészséget illetően természetesen nem értünk egyet az alkotmánymódosítás tartalmával sem. Álláspontunk szerint egyébként is az ügyészségnek az államszervezetben elfoglalt helye nem a parlament, hanem az igazságügyi kormányzat mellett lenne, hiszen az ügyészség nem önálló hatalmi ág, mint a jelenlegi modellben, hanem fő feladatait tekintve az egységes igazságszolgáltatás része. Ezért a legfőbb ügyésznek nem a parlament előtt kellene politikai felelősséget viselnie, hanem az ügyészséget a legfőbb ügyészen keresztül az igazságügy-miniszternek kellene irányítania. A politikai felelősséget az ügyészség tekintetében a parlament előtt az igazságügy-miniszternek kellene viselnie, az európai és a magyar közjogi hagyományoknak megfelelően.
A bírósági szervezet négyszintűvé alakításával összhangban a felállítandó bírósági ítélőtábláknak megfelelő szintű fellebbviteli főügyészségek létrehozásával elvileg és hosszú távon egyetértünk. A jelenlegi megvalósítással azonban a tárgyi és személyi feltételek hiánya miatt nem.
Áttérve a részletszabályokra:
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat 6. §-a új mentelmi szabályokat léptetne életbe. A módosítás azonban véleményem szerint hiányos, a mentelmi jog ugyanis az őrizetbe vételre, büntető-, illetőleg szabálysértési eljárás indítására, valamint ilyen eljárásban kényszerintézkedés alkalmazására vonatkozna.
Úgy tűnik, figyelmen kívül maradt a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény V. fejezetében írt több olyan rendőri intézkedés, amely tartalmában kényszerintézkedés, egyben ugyanazt a hátrányt jelentik, mint a javaslatban írt esetek, másrészről alkalmazásukra szélesebb jogi felhatalmazással rendelkezik a rendőrség, mint a szigorúbb eljárási feltételekkel körülbástyázott büntető-, illetve szabálysértési eljárás. A rendőrségi törvény 30. § (2) bekezdése szerint a rendőrség az (1) bekezdésben írt cél elérése érdekében, például közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése érdekében épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhat. A rendőrségi törvény 30. § (3) bekezdése értelmében hasonló célokból közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja. A rendőrségi törvény 33. § (2) bekezdés b) pontja szerint a rendőr a közbiztonság érdekében a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható - ez az f) pontban van -, ugyancsak előállíthatja, akitől tárgyi bizonyítási eszközt kell megszerezni vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani.
(13.00)
Mindezek a példálódzó esetek tartalmukban személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést jelentenek, amelyek magukban hordozhatják a bíró és az ügyész indokolatlan hatósági zaklatását. Ezért javasoljuk, hogy az ügyészeket érintő mentelmi jog terjedjen ki a személyes szabadságot korlátozó és az előbbi példában említett egyéb rendőri kényszerintézkedésekre is.
Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat több olyan jelentős változást is előirányoz, amelyek emelhetik a jogalkalmazók szakmai felkészültségét, és mint ilyenek helyeselhetők. Álláspontunk szerint azonban a törvényjavaslat több ponton módosításra szorul.
A legfőbb ügyész megválasztásának például ugyanaz a szakmai előfeltétele, mint az ügyész kinevezésének. Úgy gondolom, a legfőbb ügyésznél - a javaslatban írt feltételeken kívül - indokolt lenne annak törvényi előírása is, hogy ne csak jogi szakvizsgával rendelkezzen, hanem kiemelkedő tudományos tevékenységgel vagy legalább 15 éves igazságszolgáltatási vagy ügyészi gyakorlattal. A jelenleg hatályos ügyészségi szolgálati törvény annyit ír elő, hogy a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés hat évre választja. Nem szabályozott azonban a legfőbb ügyész megválasztását megelőző eljárás rendje.
A törvényjavaslat 26. §-ában a javadalmazással foglalkozik. A részletes szabályokat vizsgálva kirívóan igazságtalannak látszik, hogy a törvényjavaslat a bírói vezetők jogállásához és javadalmazásához képest - az ügyészi vezetők hátrányára - rendszeresen alacsonyabb pótlékot állapít meg. Sőt, az ügyészi vezetői hierarchiában jelentős vezetői állásokat egyszerűen kihagy a pótlék szempontjából. Csak egyetlen példa: míg a Legfelsőbb Bíróság elnökének vezetői pótléka 120 százalék, addig a legfőbb ügyészé csak 100 százalék.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem