DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatnám, ahol Gáspár Miklós abbahagyta. A törvénykezési reform egy lényeges része, hogy a bírák és az ügyészek jogállását szabályozza a törvény, ezzel együtt a javadalmazását is; a korábbiaktól eltérő módon - és hozzáteszem, hogy sajnálatos módon -, egymástól elválasztva. A Magyar Demokrata Néppárt ezzel alapjában nem ért egyet, mert - mint ahogy utalt rá Gáspár Miklós - a külön szabályozás következtében már most mutatkoznak különbségek; és ezzel a külön szabályozással önmagában megteremtődik a lehetősége annak, hogy a bírói kar és az ügyészi kar kezelése egymástól elváljon, ami - úgy vélem - nemkívánatos feszültségeket eredményezhet. De ezért a kitérőért - Gáspár Miklóshoz szerettem volna csatlakozni - elnézést kérek, és hadd vágjak bele inkább a leglényegesebb részébe az ügynek: az egész törvénykezési reform időszerűségének a problémájába.
Az igazságügy-miniszter sokat idézett módon előadta expozéjában, hogy végül is két szempontból van szükség a törvénykezési reformra. Azt mondja, hogy az állampolgárok számára kívánja elérhetőbbé és lehetővé tenni a bírói jogvédelem gyakorlati érvényesítését - ez az egyik része, egyik célja a dolognak. A másik pedig, hogy a jogszolgáltató szervek képesek legyenek döntéseiket ésszerű határidőn belül meghozni. Nos, ezekkel a célokkal a Magyar Demokrata Néppárt maradéktalanul egyetért.
Úgy gondoljuk azonban, hogy a törvénykezési reform középpontjában álló, alapvető változást jelentő szervezeti reform, nevezetesen az, hogy négyszintűvé kívánjuk tenni az igazságszolgáltatást, a bírói szervezetet, homlokegyenest ellenkező hatással jár, legalábbis az első időszakban mindenképpen. S akkor most nem beszéltem arról, hogy maga egy ilyen átalakítás bevezetése milyen zavarokra vezethet, hanem önmagában az egyébként kívánatos és tiszteletre méltó megoldás, a négyszintű bíráskodás nem egyszerűsíti az ügyeket, hanem bonyolultabbá teszi, nem rövidíti, hanem értelemszerűen elnyújtja.
Mégis mi az, ami e mellett a négyszintű megoldás mellett szól? Alapvetően két dolog, és úgy vélem, ez a két dolog indokolttá teszi hosszú távon a négyszintű bíráskodás bevezetését. Az egyik dolog a magyar hagyományokhoz való visszatérés, ami önmagában egy nagyon fontos szempont, különösen azért, mert ezek általános európai jogállami megoldások is. Ettől sajnos egy olyan időszakban, amikor szünetelt a jogállam Magyarországon, eltértünk. Másrészt pedig a kétszintű jogorvoslati rendszer bevezetésére is nyilván csak akkor van lehetőség, ha a négyfokú eljárást bevezetjük, ha nem akarjuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság folyamatosan egyedi ügyekkel legyen elfoglalva. Nos, ez feltétlenül fontos és méltánylandó szempont.
Úgy véljük azonban, hogy a rendszer bevezetése azért nem időszerű, mert a jelenlegi helyzetben szinte összeomlással fenyeget a bíróságokra nehezedő óriási ügyteher, hatalmas hátralék, és mindaddig, amíg ezeket a hátralékokat, ezt a hátralékot, a hátralékos ügyeket nem tudják a bíróságok feldolgozni a jelenlegi szituációban, életveszélyes kísérletezni egy ilyen nagyléptékű reformmal, amely az egész szervezet egyébként kívánatos átalakításához vezet.
A korábbi ciklusban is több alkalommal felmerült a négyszintűvé tételnek a kérdése, és a kormányzat - amelyet egyébként nagyon gyakran vádoltak a hagyományok túlzott tiszteletével - mégis visszatartotta magát attól, hogy bevezesse a táblabíróságokat, pedig akkoriban is voltak ennek hívei. Éppen azért, mert úgy véltük, hogy a jogállam újbóli visszaállításával olyan hatalmas teher nehezül a bíróságokra, amit először meg kell oldani az adott helyzetben, és majd utána lehet gondolkodni egy ilyen megoldás visszaállításán, tehát a négyszintű bíráskodás bevezetésén. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormányzat a hagyományok iránt lényegesen fogékonyabb, és nem akarja úgy befejezni ezt a ciklust, hogy a táblabíróságok Magyarországon ne legyenek visszaállítva. Hack Péter egyébként a felszólalásában még más vonatkozásban is hivatkozott a hagyományokra. Azt mondta, hogy annyiban is visszatérünk a hagyományokhoz, hogy a század végén szoktuk meghozni a nagy reformtörvényeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ez is egy fontos kérdés, hogy visszatérjünk a hagyományokhoz, a század végén nagy reformtörvényeket hozzunk. De azért én szívesebben térnék vissza azokhoz a hagyományokhoz, amelyek azt jelentették, hogy a Ház - annak idején - évekig tárgyalt egy-egy ilyen nagy reformtörvényt, s nem azért, mert lusták voltak a képviselők, vagy pedig mindenféle obstrukciót képviseltek volna, hanem egyszerűen azért, mert a reformok kiérleléséhez, igenis a reformtörvények meghozatalához időre van szükség.
Hogy csak egy példát mondjak: a Csemegi-kódex, a büntető törvénykönyv 1878-ban született meg, de a kormány már 1875-ben benyújtotta a tisztelt Házhoz, és három évig lehetett rajta vitatkozni. Úgy vélem, jobb lett a Csemegi-kódex a viták következtében, mint amikor benyújtották. S azt sem hiszem - az igazságügyi államtitkár úr ugyan mosolyog rajta -, hogy a jelenlegi törvény-előkészítő gyakorlat, amely az Igazságügyi Minisztériumban folyik, az mondjuk a Csemegi-féle minisztériumnál jobb munkát végzett volna, és veretesebb lenne ez a javaslat, amelyet például most olvasunk, mint amilyen a Csemegi-kódexre vonatkozó törvényjavaslat volt.
(13.10)
A Magyar Demokrata Néppárt úgy véli, megengedhetetlen, hogy ilyen ügyekben - ami valóban egy átfogó törvénykezési reform ilyen nagy horderejű, hosszú távra, évtizedekre, évszázadokra szólóan kívánja meghatározni az igazságszolgáltatás menetét - egy ilyen reformot ennyire sebtében, elhamarkodottan, valóban a furor codificationisnak a lázától égve a törvénykezési düh erőt vesz a parlamenten (Dr. Avarkeszi Dezső: Törvényalkotás!) valahogy a tavaszi és a téli időszak második felében, most mindenképpen meg kell hoznunk még tíz-húsz törvényt, mert óriási bajok lesznek, ha nem hozzuk meg. Előttem képviselőtársam utalt már arra, hogy ez a parlament keservesen megtapasztalta, hogy ebben az ülésszak végi hajrában megszületett törvények bizony nagyon gyakran a következő ülésszak elején felülvizsgálatra szorulnak. Sokszor bizony blokádok és tüntetések hatására rájön a parlament arra, hogy amit az év végén a maga természetességével a hajrában elfogadott, meghozott - mondjuk, a tb-járulék vagy az adótörvények vonatkozásában -, bizony nem jó, hogy most ne beszéljek a fogászati kezelések tb-jéről. A hajrában megszületett törvényekről bizony gyakran kiderült, hogy nem jók.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy személyi jövedelemadóra vagy egy társadalombiztosítási hozzájárulásra vonatkozó törvényt ront el a parlament egy ilyen hajrában, annak bármilyen nem kívánatos hatása van, de ezt ki lehet küszöbölni, mert rögtön kiderül, hogy itt valami probléma van. Ha egy ilyen reformtörvényt rontunk el, az nem derül ki, majd csak akkor, hogyha a törvényt végre is hajtják, megvalósítják sok milliárd forintos kiadással, átszervezik az egészet, elkezd működni - és akkor ha évek múltán kiderül, hogy valamit rosszul csináltunk, akkor már nem lehet helyrehozni.
Ezért is szükséges... (Dr. Hack Péter: Nem is olvastad!) Hack Péter megjegyezte, hogy nem is olvastam a törvényjavaslatot. Nem tudom, hogy abból, amit elmondtam, hogyan tudta ezt leszűrni. Megnyugtatom Hack Pétert, hogy olvastam a törvényjavaslatot (Dr. Hack Péter: Melyiket?), de ezek a következtetések nem a mostani törvényjavaslat olvastán jutottak eszembe, hanem a hároméves tapasztalat mondatja velem, hogy a kormány előkészítő munkája és a parlament törvényhozó munkája olyan hibás törvényeket hozott létre - ez bizony a keserű tapasztalat -, amelyek kiküszöbölésére kénytelenek voltunk, és amit ilyen reformjellegű, hosszú távra szóló törvényjavaslatok esetében semmiképpen nem fogunk tudni megtenni.
A Magyar Demokrata Néppárt ezért is mondja azt, hogy a javaslatok egy részével egyetért, de ezt az átfogó reformcsomagot a jelenlegi időszakban - hangsúlyozom, a jelenlegi időszakban - az igazságszolgáltatás ilyen helyzetében nem tudja támogatni, nem tudja elfogadni, nem tartja időszerűnek.
Végezetül egy megjegyzés, tisztelt képviselőtársaim. Hogy már tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, legyen annak valami pozitív hozama is, ezért javaslom, hogy nevezzük inkább törvénykezési csomagnak mint igazságszolgáltatási csomagnak, mivel rendkívüli módon elharapódzott, hogy a "törvényhozást" és a "törvénykezést" eltévesztik még olyanok is, akiknek pedig az lenne a feladatuk, hogy pontosan ismerjék a fogalombeli differenciát. Lehet, hogy az mondatja velem, mert éppen egy mai újságban az én számba is ezt adták: "törvényhozás" helyett "törvénykezést". Ha ezt törvénykezési csomagnak nevezzük, akkor legalább annyi haszon lesz, hogy talán a közvéleménybe is beivódik, hogy más a törvénykezés és más a törvényhozás. (Dr. Avarkeszi Dezső: Ezzel egyetértek!)
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
