DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Május vége van, és jó szokás szerint a Házban kitört a furor codificationis. Csináljuk a törvényeket őrületes gyorsasággal. Ez a reformcsomag - mutatóban hoztam föl (A képviselő felmutatja a reformcsomagot.) - súlyra, méretre ennyi, nagyon sok szakaszból álló, és sok törvényjavaslatból áll. S ez még nem az egésze az úgynevezett igazságszolgáltatási reformnak, mint ahogy azt igazságügy-miniszter úr is elmondta, még néhány eleme van ennek az úgynevezett csomagnak. Például az egyik igen fontos eleme a büntetőeljárásról szóló törvény, amely bizonyos hírek szerint több mint 400 szakaszból fog állni. Hogy mi van benne, azt még nem tudhatjuk, az majd csak akkor derül ki, hogyha idekerül a Ház elé. De része ennek az ügyvédekről szóló törvény módosítása is, meg része a cégtörvény is, amelyeknek az együtthatásából dönthetjük majd el, hogy ez a bizonyos reform mit fog hozni.
(11.30)
Ugyanakkor a Ház most kezdte el tárgyalni az úgynevezett nyugdíjreformcsomagot is, amely megint csak számtalan törvényből áll, és a kormány nap mint nap fenyegeti a Házat azzal, hogy még számos törvényjavaslatot fog benyújtani, és ezeket a törvényjavaslatokat az ülésszak hátralevő részében szeretné elfogadtatni a képviselőkkel.
Sokan azt mondják, hogy a parlament működése hektikus, sokan azt mondják, hogy kicsit összevissza hozzuk a törvényeket. Engedtessék meg nekem, hogy egy - ettől a témától látszólag kicsit eltérő, de majd meg tetszenek látni, hogy ezzel nagyon szorosan összefüggő - dologra térjek ki! A sok vád kapcsán, amely azzal érte a parlamentet, mondom, hogy összevissza hozza a törvényeket, vettem magamnak a fáradságot és megnéztem - a mostanit is beleértve - az elmúlt négy félévet. Azért mondom, hogy félévet, mert a rendes ülésszakhoz mindig hozzácsapódik egy rendkívüli ülésszak is, és durván félévet tartanak. A tavaszi 5-5,5 hónap, az őszi ülésszak rövidebb, az olyan 3,5, maximum 4 hónap. Hogy a torzításokat megpróbáljam kiküszöbölni, ezért azt csináltam, hogy nem vettem számításba az Országgyűlés által hozott olyan törvényeket, amelyek korábban már meghozott törvényeket módosítanak azért, mert ezeknek a súlya nagyon eltérő egymástól. Van közöttük egymondatos; például a felsőoktatási törvényt azért módosítottuk egyszer, mert létrejött egy új felsőoktatási intézmény, és a nevét bele kellett tenni a törvénybe. Ezért célszerűnek látszott, hogy az új törvényeket vegyem számításba, és nézzem meg, hogy ezeket milyen ütemezésben hoztuk. Az új törvényekből levettem az úgynevezett nemzetközi egyezmények kihirdetését, mert ez csaknem automatikusan megy a Ház előtt, kivéve néhány alapszerződést, de nem ez a fő szabály. Megnéztem, hogy milyen ütemezésben fogadja el az új törvényeket a Ház, és milyen ütemezésben nyújtja be a kormány ezeket a törvényjavaslatokat a Ház elé.
A következő derült ki, amit ugyan érezni lehetett egyébként is, de a számításokból teljesen nyilvánvalóvá vált: nincs itt semmiféle hektika. Itt egy szabály működik, mindig ugyanaz a szabály működik. Ez pedig a következő: ha három részre osztom a féléveket, akkor az első két részben meghozzuk a törvények egyharmadát, és a harmadik egyharmadban meghozzuk az érdemi törvényeknek a kétharmadát. És ezeket a törvényeket rendszeresen sürgősséggel terjeszti a kormány a Ház elé. Ebből az következik, hogy az ülésszak végén, amikor a képviselők már egyébként is fáradtabbak természetesen, mint az ülésszak elején, rendkívül nagy mennyiségű új törvényt kell hoznunk. Ezeket a kormány áterőlteti a Házon. Nem véletlen az, hogy a következő ülésszakot meg rendszeresen azzal kezdjük, hogy kijavítjuk azokat a szabályokat, amelyeket az előző ülésszak végén elrontottunk.
Szeretnék emlékeztetni a személyi jövedelemadó törvényre, ahol ugyanez működött. Alig kezdődött el az új félév, az egész ország azon háborgott, hogy milyen elviselhetetlen és végrehajthatatlan szabályokból hemzseg, át kellett írni. Emlékeztetnék az ez év elején lezajlott blokádokra. Itt is az év végén áterőltetett törvényeket kellett megváltoztatni, mert kiderült róluk, hogy nem működnek.
S itt kapcsolódik tulajdonképpen ez az egész történet az igazságszolgáltatási reformhoz. Ugyanis egy személyi jövedelemadó törvénnyel meg lehet azt csinálni, tisztelt képviselőtársaim, hogy hát elrontottuk, elrontottuk, ettől zeng az egész ország, de hát a következő év elején majd kijavítjuk, visszamenőleges hatályú lesz, és akkor végül is rend lesz. Ahogy a kormányfő szokta mondani: belátjuk hibáinkat, és kijavítjuk őket.
Igen ám, tisztelt képviselőtársaim, csakhogy az igazságügyi reformon - ahol alapvető szerkezeti változásokat tervez a kormány az igazságszolgáltatás rendszerében - és a nyugdíjreformon - ahol szintén alapvető szerkezeti változások lesznek -, amelyek olyan típusú törvényekből állnak egyébként, amely törvények több évtizedre, de lehet, hogy egy évszázadra meghatározzák az emberek életét, ilyesfajta javításokat elvégezni, attól tartok, lényegesen nehezebb, mint a személyi jövedelemadó törvényen. Ezeknek a kihatása lényegesen súlyosabb, és félő, hogy az ilyenfajta áterőltetés nagyobb kárt fog okozni, mint amennyi hasznot hoz.
Ugyanakkor az nyilvánvaló, azt hiszem, mindenki számára, hogy egy szerkezeti változásokat is tartalmazó reform az adott szervezetnek a munkájában törvényszerűen zökkenőt okoz. Az átállás bizonyos bizonytalansággal, ügyek felhalmozódásával jár tehát törvényszerűen, akkor is egyébként, ha a szerkezeti átalakításoknak itt az ideje, és akkor is, ha emellett még ráadásul az átalakításra vonatkozó elképzelések tökéletesek. Azt hiszem, ebben nem nagyon van vita közöttünk.
Ha ez így van, akkor végig kellene gondolni, hogy szükség van-e most egy ilyen típusú reformra. Egyáltalán reformra szükség van-e? Milyen fajta reformra van szükség? Mert azt biztos, az nem engedhető meg hosszú távon, hogy az ügyek ennyire elhúzódjanak. Úgy gondolom, azzal, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyabb legyen meg gyorsabb legyen, természetesen mindannyian egyet tudunk érteni. Tehát a célokban, az elérendő célokban, úgy gondolom, semmiféle különbség nincsen a patkó egyik oldala vagy másik oldala között. A kérdés csak az, hogy kell-e reform, most kell-e, és milyen típusú reform.
Bizonyos reformlépésekre, vagy ha úgy tetszik, változtatásokra szükség van. Igen, bizonyos lépéseket már most meg kell tenni, sőt továbbmegyek: bizonyos lépések megtételét nem lett volna szabad elhalasztani, mert ez bizony nagy kárt okozott. De úgy gondolom, hogy egy ilyen mérvű szerkezeti átalakítás akkor, amikor ilyen óriási az ügyhátralék - ugye, hírek járnak arról, hogy van olyan bíróság, nagy bíróság természetesen, ahol az egy-két hónappal ezelőtti hírek szerint még 10 ezer volt a kiszignálatlan ügyek száma, az utóbbi hírek 8 ezerről beszélnek. Hogy mi ebből az igazság, azt nem tudom pontosan, de majd választ kapunk ezekre is. Tehát először azt kellene végiggondolni, hogy melyek lehetnek azok a lépések, amelyek ennek a hátraléknak a feldolgozását elősegítik. Úgy gondolom, ezekben a lépésekben nagyjából egyet is tudnánk érteni - majd a későbbiek során ki is fogok ezekre térni részletesebben - tehát egyet is tudnánk érteni, és ezeket a lépéseket bizony meg kellene tennünk.
Hack Péter képviselőtársam azt mondta a felszólalásában: alapvető problémát jelent az, hogy az első fokon ítélkező bíráknak a 60 százaléka öt év alatti gyakorlattal rendelkezik. Láttam egy '95-ös felmérést, abban 50 százalékról volt szó. Ezek szerint a helyzet ezen a területen romlott. Aztán Áder képviselőtársam már 80 százalékról beszélt.
(11.40)
Nem tudom, hogy melyik az igaz, de ha 50 százalékról 60 százalékra emelkedett ez az arány, úgy gondolom, az is elég baj.
Miért állhatott elő ez a helyzet, és miért tűnik úgy mindannyiunk számára, hogy egyre nő - elnézést a kifejezésért, senkit nem akarok megsérteni - a kisebb gyakorlattal rendelkező, mondjuk így, bírák száma? Ami nyilvánvalóan nem helyes, mert az ügyek egyre bonyolultabbá válnak, és tapasztalt bírákra van szükség. 1990-ben a patkó mindkét oldalán teljes egyetértés volt abban, hogy a bírák és az ügyészek javadalmazását próbáljuk meg helyre tenni, mert az nyilvánvaló volt, hogy csak akkor lehet megfelelő képzettségű embereket bírói és ügyészi pályára vinni, akik aztán megfelelő szinten el tudják látni az ügyeket, ha megvan a megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülésük is. Annak idején ebben mindannyian egyetértettünk.
Megszületett a törvény, amelynek megvoltak a maga jó hatásai. 1994-ben hallottam, hogy summa cum laude végzett fiút nem vettek fel fogalmazónak, mert summa cum laude fiúból volt annyi, hogy el tudták látni a fogalmazói helyeket. Nem tudom, hány helyen fordult elő ilyen, de az kétségtelen tény, hogy a '90-es évek elején megindult a bírói kar feltöltődése. Őszintén szólva már nem is emlékszem, előttem melyik képviselőtársam mondta, hogy 1990-ben 1500 körül volt a bírák száma. Most a bírói álláshelyek száma 2400, és ahogy ezt az igazságügy-miniszter úr mondta, a helyek 95 százaléka be is van töltve. Tehát ezen a területen egy lényegesebb emelkedés mutatkozott.
Ugyanakkor óriási a fluktuáció, és úgy gondolom, ebben óriási szerepe van annak, hogy a javadalmazási rendszer karbantartása egészen egyszerűen megakadt. Ez óriási probléma! Most újból történnek erőfeszítések ennek érdekében, csak a probléma az, tisztelt képviselőtársaim, hogy bírákat és ügyészeket nem lehet nyomni úgy, mint a papírpénzt. Bírákat és ügyészeket hosszú-hosszú évek folyamán lehet kiképezni, és ha egyszer, csak egyetlenegyszer egy olyan folyamat megszakad, amely a bíróságokon és az ügyészségeken a megtartóképességet kívánja fenntartani, akkor történik egy cezúra - és újból lehet kezdeni az egészet! Márpedig tisztességes igazságszolgáltatási reformot megfelelően képzett bírói és ügyészi kar nélkül nem lehet végrehajtani! Majd a későbbiek során fogok javaslatokat tenni annak érdekében, hogy hogyan lehetne mégis megpróbálni valahogyan feldolgozni az ügyhátralékot, és hogyan lehetne olyan reformlépéseket tenni, amely reformlépések ténylegesen felgyorsítják az ügyeket. Most csak általánosságban annyit mondanék erről, hogy nem lehet folyamatokat megszakítani.
A javadalmazással - és a javadalmazás kérdésében majd kitérek a részletekre - általában egyetértünk; azzal nem, hogy a bíróság és az ügyészség elszakadjon egymástól. De az biztos, hogy a javadalmazásban egyfajta folyamatnak kell végigmennie, hogy ezt a folyamatot nem szabad megszakítani, hogy erre kötelezettséget kell vállalni a jövőre nézve is. Ha ugyanis valaha valahol egyszer megszakad, akkor újból kezdődik az egész, és ahhoz, hogy tényleges eredményt lehessen a bíró- és az ügyészképzésben elérni, megint nyolc-tíz évre lesz szükség - mert azt tessék belátni, hogy ez egy nagyon-nagyon hosszadalmas folyamat, nem lehet látványos sikereket elérni egyik pillanatról a másikra!
Az igazságügy-miniszter úr az expozéjában elmondta, hogy a kormány szerint mi az igazságügyi reform célja. Azt mondta, és ez volt az elsődleges cél, hogy a bírói jogvédelem az állampolgár számára elérhető legyen. Másodlagos célként pedig azt mondta, hogy ésszerű határidőn belül legyenek eldöntve az ügyek, legyen egy korszerűbb, hatékonyabb igazságszolgáltatási szervezet. Azt kellene megvizsgálnunk, hogy az előttünk fekvő javaslatok mennyiben felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, amely elvárásokkal egyébként, úgy gondolom, hogy maximálisan egyet lehet érteni. Tehát ebben, ezen a területen közöttünk nincsen vita.
Abból a csomagból, ami itt előttünk van, sajnos azt, hogy a reform mennyire fog megfelelni ezeknek az elveknek, megállapítani nem lehet, mert alapvetően az eljárásjogok és az eljárásjogok változásai azok, amelyek ezekre a kérdésekre választ adnak. Az eljárásjogok változásaiból azonban csak a polgári perrendtartás módosítása van előttünk - ez egy viszonylag soványabb törvényjavaslat. A nagy falat ebből a büntetőeljárási törvény lesz, amely az ügyek jelentős részére vonatkozik, amely nincs a Ház előtt, és amellyel kapcsolatban éppen ezért semmiféle következtetést levonni itt és most nem tudunk. Persze azért mégiscsak előttünk van egyfajta anyag, előttünk van a polgári perrendtartás módosítása, és ennek kapcsán azért bizonyos fajta következtetések levonhatók; igaz, hogy ezek a következtetések lehet, hogy meg fognak dőlni akkor, amikor a büntetőeljárásról szóló törvény elénk kerül.
Van még pár másodpercem, egy dologra hadd térjek ki, aztán a részleteket majd a későbbiek során.
A miniszter úr első helyen azt mondta, hogy a bírói jogvédelem az állampolgár számára elérhető legyen. Ehhez képest mit csinál az a rész, ami előttünk van, a Pp.? A helyi bíróságoktól átcsoportosít a megyei bíróságokra, ezért az állampolgároknak többet kell majd utazni, legalábbis abban a részében, amit átcsoportosított.
Mit csinál még? Korlátozza a szerinte kis perértékű ügyeknél a fellebbezési jogot. Hát ha ez azt jelenti, hogy az állampolgár számára a jogvédelem biztosítottabb legyen, akkor nem tudom, hogy mit csinálna ez a kormány, ha valamiféle jogfosztást akarna végrehajtani.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
