HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház - és persze azok, akik még figyelemmel kísérik a rádión keresztül az Országgyűlés munkáját! Eredetileg nem jelentkeztem volna hozzászólásra a társadalombiztosítási önkormányzati törvénnyel kapcsolatban, azonban az általános vitában, valamint a sajtóban elhangzott néhány olyan észrevétel, amelyekkel kapcsolatban szeretnék egy-két dolgot világossá tenni.
Szeretném hangsúlyozni - noha ez persze csak egy párt véleménye, és más pártok ettől szabadon maguk alakítják ki nézetüket -, hogy a Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya egyhangú döntést hozott ebben a kérdésben, hogy a képviselőknek mit javasol, hogy támogassanak a vitában és a szavazásnál. Úgy érzem, hogy az ezzel ellentétes vélemények, sugalmazások lehetnek magánvélemények, de semmiképpen sem a nagyobbik kormánypárt nézeteit tükrözik.
A lényeg az, hogy a társadalombiztosítási alapokról a járulékfizetőknek, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek kell dönteni. Ez a társadalombiztosítási önkormányzatiság alapelve, és ez nemcsak a mai Magyarországon van így; a két háború között, az úgynevezett Horthy-Magyarországon is létezett már társadalombiztosítási önkormányzat. S ahogy a témával foglalkozók szokták mondani, egy demokratikus - úgynevezett demokratikus - ország van a világon, Kolumbia, ahol a társadalombiztosítási önkormányzatokat teljesen megkerülve, csak és kizárólag a kormány és az általa kinevezett személyek irányítják a társadalombiztosítást.
A vitában két vád hangzott el a kormánnyal szemben: az egyik az, hogy államosítani akarja a társadalombiztosítást, a másik pedig az, hogy nem engedi, hogy államosítsák a társadalombiztosítási önkormányzatokat. Azt hiszem, ez a két vád pontosan kioltja egymást; őszintén remélem legalábbis, hogy józan gondolkodással ezt a következtetést lehet levonni. Nyilvánvaló, hogy az nem jelenti a társadalombiztosítási önkormányzatok államosítását, ha szigorúbb gazdálkodási követelményeket léptetnek életbe. Minden területen - magáncégnél, önkormányzatnál, állami intézményeknél - szükség van a jobb, szigorúbb, pontosabb gazdálkodásra, és amennyiben a törvény ezt elősegíti, akkor szerintem az egész társadalom érdekeit szolgálja.
Másrészt, hogy miért nem szüntetjük meg a társadalombiztosítási önkormányzatok autonómiáját, miért hagyjuk meg ezeket az önkormányzatokat, gondolom, ez következik abból, hogy olyan demokráciát akarunk, amelyben minél szélesebb módon kifejezésre jut az állampolgárok akarata. Ezért vannak helyi önkormányzatok, ezért van egyetemi autonómia, ezért van érdekegyeztetés, és ezért működnek társadalombiztosítási önkormányzatok is.
Hangsúlyozni kell mindenképpen ebben a vitában - mert sajnos ez összemosódik a legtöbb kijelentésben, mind az ellenzéki pártok, mind más nyilatkozók részéről -, hogy két társadalombiztosítási önkormányzat van Magyarországon: nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási. A nyugdíjbiztosítási nagyjából-egészéből jól működik, köszöni szépen, jól van, és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatra vetíteni az Egészségbiztosítási Önkormányzat hibáit, gondjait, problémáit, eleve nem tisztességes eljárás.
Ami az Egészségbiztosítási Önkormányzatot jellemzi, mindannyian látjuk, halljuk a működési zavarait. Meg kell azonban mondani, hogy a magyar egészségügy működési zavarai nem 1993-ban keletkeztek, nem is 1990-ben, amikor az előző kormány felállt. Aki például ismeri Ádám György jogász professzor ez irányú munkásságát, az tudja, hogy a '40-es évek végétől, az '50-es évek elejétől hogyan torzult el a magyar egészségügy, és ennek a következményeit számon kérni egy fiatal önkormányzaton nem tisztességes, nem helyes. Ugyanakkor természetesen - hiszen a társadalombiztosítási alapok hiányát az állami költségvetésnek kell kipótolni - szükségesnek és fontosnak kell ítélni a nagyobb állami ellenőrzést, a nagyobb parlamenti és kormányzati ellenőrzést. A társadalombiztosítási önkormányzatok, a végrehajtó munkát végző hivatalok és a kormányzat hármas viszonyát újra kell szabályozni. Amikor a törvény ezt teszi, akkor szakmailag fontos dolgot hajt végre.
Igazságként ki kell mondani azt, hogy a működési költségek és a társadalombiztosítási önkormányzatok által kezelt hatalmas, sok száz milliárd forintos összegek közti arány elfogadhatónak mondható. Nem hiszem, hogy ha fölállnának Magyarországon nagy számban magán nyugdíjbiztosítási intézetek, azoknál az apparátus működtetése és az általuk kifizetett nyugdíj közti arány kedvezőbb lenne, mint a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat esetében.
Ezért tehát a pazarlást, a visszaéléseket természetesen be kell mutatni, és meg kell büntetni az ezért felelősöket, de általában visszaélésekről beszélni akkor, amikor a működési kiadások arányaikban nem érik el más intézetek működési és kiadási költségei közti arányt, akkor nem helyes.
A munkaadók mindig is, '93-ban is delegálták a küldötteiket a társadalombiztosítási önkormányzatba. Ezért szerintem nagyon helytelen elv azt követelni, hogy a munkaadók továbbra is delegáljanak, a munkavállalók képviselőit pedig úgynevezett népszavazásszerű választáson válasszák. Hosszabb távon valószínűleg a leghelyesebb egy szociális választás lenne, amelyen valóban a járulékfizetők és csak a járulékfizetők választhatnák meg szakszervezeten, munkahelyen keresztül a társadalombiztosítási önkormányzatokat; a delegálás elve azonban mindenképpen ebbe az irányba mutat.
Azt szeretném tehát mondani, hogy két alapelv van, amelyet a magam részéről fontosnak tartok, és mint már említettem, a nagyobbik kormánypárt országos választmánya egyhangúlag e mellett kötelezte el magát. Az egyik, hogy maradjon meg a két társadalombiztosítási önkormányzat; a másik pedig, hogy az idén nyáron a munkaadók és a munkavállalók részéről egyaránt delegálással álljon fel az új önkormányzat. Ezen túlmenően, azt hiszem, a szakmai részletkérdésekben valóban a szakemberek dolga a döntés.
Mindenképpen beszélni kell arról, hogy a nyugdíjasok joggal vetik fel azt, miszerint hangsúlyozottan meg kell jelenniük a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatban. Tudomásom szerint eddig négy képviselőjük volt hivatalból, de a munkaadói képviseletek a saját kontójukra - ha szabad így fogalmazni - szintén több nyugdíjast jelöltek ebbe az önkormányzatba. Remélem, hogy ez a továbbiakban is így lesz.
Amit még mindenképpen szeretnék elmondani: a vitában a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéről mindenféle minősítések hangzottak el; volt, aki nemes egyszerűséggel kommunista utódszervezetnek nevezte, és ily módon kritizálta a működését; mások pedig megpróbálták az MSZOSZ-t szembefordítani a Magyar Szocialista Párttal.
(22.10)
Az én véleményem szerint ez a kétfajta közelítés is kioltja egymást. Természetes, hogy a két választás között egy baloldali szocialista párt és a szakszervezetek között vannak viták. Viták vannak a tb-önkormányzat részletkérdéseiben is. Azonban őszintén remélem, hogy ezek a viták a stratégiai szövetséget nem gyengítik. Nem hiszem, hogy a parlamentben ellenzéki hozzászólásokra ezt a stratégiai együttműködést gyengíteni lehetne.
Azt mondom tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy két alapelv van, amelyet mindenképp el kell fogadni. Az egyik: a két társadalombiztosítási önkormányzat maradjon meg, a két társadalombiztosítási önkormányzatban jellegzetesen és alapvetően a munkaadók és a munkavállalók képviselői legyenek benne; és delegálással válasszuk őket. A nagyobb kormányzati, parlamenti ellenőrzés pedig azért jelenjen meg, mert a közpénzekhez is bejárásuk van ezeknek az alapoknak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
