AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön azonnali kérdésének címe "Kinek a véleménye a köz véleménye?", amiből igen nehéz következtetni arra, amit ön most elmondott. Azt gondolom, ez megint egy jó példája annak, hogy talán műfaji zavarral küszködünk; az ön által feltett kérdések talán egy interpelláció keretében pontosabban előadhatók és megválaszolhatók lettek volna.
Röviden néhány gondolatot mindenképpen szeretnék reagálásképpen elmondani.
Először is az államháztartási reform nem ennek a kormánynak az ügye, nem az előző kormánynak, és nem a következőnek; egyszerűen ez az egész társadalom és az egész ország ügye, a rendszerváltás egyik sarkalatos eleme, hogy az államháztartás funkcióit, működését át kell alakítani, át kívánjuk alakítani. Éppen ezért nem egészen értem azt a kérdésfeltevést, ami ezt megkérdőjelezi.
(14.00)
Szeretném azt is világossá tenni, hogy itt most az államháztartási reform egészének a PR-megjelentetéséről van szó, ebben kétségkívül kiemelt szerepe lesz a közeli időszakban a nyugdíjreformnak.
A nyugdíjreformmal kapcsolatos PR-tevékenység igazán akkor kezdődik, amikor a parlament befejezte a munkáját, tehát ha a parlament megszavazta a törvényeket. Természetesen abban reménykedünk, azt szeretnénk, ha ez még a nyári szünet előtt bekövetkezne. Ezt követően indul igazán a PR-tevékenység, ami azért borzasztóan fontos abban az időszakban, mert hiszen az állampolgárokat választási lehetőség elé fogja állítani a kidolgozott javaslat, ami szintén pillanatokon belül az önök asztalán fekszik, de azt gondolom, hogy a tartalma a sajtóból elég jól ismerhető. Márpedig ha az állampolgároknak választási lehetőségük van, akkor igenis nagyon fontos, hogy ők nagyon pontos információkat kapjanak arról, hogy milyen lehetőségek vannak, s milyen következményei vannak a döntéseiknek... (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.), majd a másik egy percben folytatom.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem