AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő úr! Azt hiszem, hogy azt ön is, ha máshonnan nem, a sajtóból tudhatja, hogy kötelezettség egyedül a pályakezdők esetében jelentkezik a nyugdíjreform-javaslat szerint. Ez egy nagyon szűk kör.
Gyakorlatilag azonban az embereknek milliós nagyságrendben valóban választási lehetőségük van, hogy maradnak a felosztó-kirovó rendszerben, vagy részben a tőkefedezeti rendszerbe kapcsolódnak be. Tehát tényszerűen nem állja meg a helyét, amit mondott.
Ami pedig a másikat illeti: már a kormányhatározat sem úgy szólt, ahogy ön idézte. Ez a konkrét tender 123,7 millió forintos összeggel végződött, tehát nem egymilliárdról, hanem körülbelül a tizedéről van szó. Azt is szeretném hozzátenni, hogy ezek a kiadások igazából akkor fognak majd jelentkezni, ha a parlament döntött, és elindul az egésznek a széles társadalomban való részletes megismertetése. Ez most még egyelőre az előkészítő szakaszban van.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem