DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartási reform első lényegi lépése, a nyugdíjreform nemsokára az Országgyűlés elé kerül. Ezzel együtt a sajtóban megjelent értesülések szerint a Pénzügyminisztérium egy tender eredményeként elfogadta a Szonda Ipsos közvélemény-kutató, illetve egy amerikai PR-cég közös konzorciumának a pályázatát az államháztartási reform propagandájára.
Azt szeretném kérdezni, hogy miközben a parlament még nem ismeri a beterjesztésre kerülő nyugdíjreformot, továbbá amennyire különböző forrásokból az ember mégiscsak értesülhetett azok tartalmáról - és eszerint nem a 60/91-es országgyűlési határozat által a kormányra rótt feladatok alapján kerül elénk beterjesztésre ez a javaslat -, hogy egy ilyen pályázat, ennek elbírálása, továbbá a sajtóban már egész oldalakat betöltő megjelent hirdetések díjait és ezek várható kihatásait milyen összegben kívánja a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium fedezni, továbbá milyen költségvetési címen és alcímen számolhatóak el ezek a kifizetések.
Harmadik kérdésként engedje meg, hogy azt kérdezzem, hogy miután itt a kormány tevékenységének propagandájáról van szó - tehát indirekt módon a kormányt megválasztó kormánypártok propagandájáról -, ezeket az összegeket be kívánják-e számítani ezeknek a pártoknak a választási kiadásaiba, és ha igen, milyen módon.
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem