DR. FODOR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR ISTVÁN
DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A költségvetésünkben nem pántlikázódik meg így ez a forrás, tehát hogy amit az ingatlanok értékesítéséből tudunk beszedni, azt kifejezetten nem csak átalakítás céljaira fordítjuk, hanem a kiadásainknak egy részét lehet ebből finanszírozni.
Meg kell mondanom - utaltam már rá az előbb -, hogy az érdeklődés mennyivel nagyobb, mint a tényleges fizetőképes kereslet. A könyv szerinti értékbecsléssel már nem is foglalkozunk, mert azt tudjuk, hogy teljesen irreális; hanem amikor megpróbálunk piaci értékbecslést csinálni, akkor is kiderül, hogy ha megpályáztatjuk ezeket az ingatlanokat, akkor körülbelül a tizedrészét kínálják értük azok, akik vásárolni szándékoznak. Úgyhogy ez nagyon-nagyon keserves munka; és ebből sajnos az következik, hogy ez még hosszú ideig a nyakunkon lesz.
De azt gondolom - még egyszer megismétlem, és ebben egyetértek a képviselő úrral -, hogy az önkormányzatok részére ily módon történő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) átadás a közcélú hasznosítás útján eredményre vezethet.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem