DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szerintem is kiemelkedően fontos törvényt tárgyalunk, kedves képviselőtársaim, ami a címből nem nagyon derül ki, hiszen az így szól: "Törvényjavaslat az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről". Viszont ha áttanulmányozzuk, annál inkább meggyőződhetünk róla, hogy nagyon is a privát életet, a mindennapokat meghatározó és befolyásoló kérdésekről van szó benne. Alkotmányos alapjogokról tárgyalunk, legbelsőbb, legintimebb személyes ügyeinkről.
Mi történhet azokkal az információkkal, adatokkal, amelyek akkor keletkeznek, ha orvoshoz fordulunk? Nem is igen tudatosodik bennünk, hogy mekkora hatalom és milyen üzlet lehet az egészségügyi adatokban, hogy hány- és hányféle szempontból lehet értékes adat, hogy kinek mi vagy mi volt a baja, és hogyan kezelték. Gondoljunk csak arra az esetre például - ne következzen el -, hogy, mondjuk, gyógyszergyárak beteg embereket ostromoljanak azzal, hogy vásárolják meg az ő termékeiket, és célirányosan járhatnának el, hiszen tudják vagy tudnák, hogy kinek milyen gyógyszert kellene ajánlani.
Tehát olyan lényegi kérdésekről szól a javaslat - hogy csak a legfontosabbakat említsem -: kik és milyen körülmények között férhetnek ezekhez az adatokhoz és kik nem; vagy milyen kötelezettségei vannak az orvosnak a hozzá forduló felé saját orvosi tevékenysége vonatkozásában; vagy milyen nyilvántartásokat kell vezetni; és nem utolsósorban akik kívül vannak az orvos és a hozzá forduló érdekelt kapcsolatán, azok erről mikor és mit tudhatnak meg.
Talán a legegyszerűbben mondhatjuk úgy is, törvényt hozunk arról, kedves képviselőtársaim, mit tudhat meg a külvilág az emberről, ha megbetegszik. S ha erről beszélünk, megkerülhetetlenül foglalkoznunk kell olyan kényes és filozofikus kérdésekkel, hogy hol húzódnak a közérdek és a magánérdek határai, vagy mikor esnek azok egybe. Itt a járványügyeket kell feltétlenül megemlíteni, amikor a közérdek elvitathatatlanul meg kell hogy előzze az egyéni érdeket.
Szándékaim szerint elsősorban arról szeretnék beszélni, hogy mi a jó ebben a javaslatban, természetesen tudván azt, hogy nincs olyan jó javaslat, amit ne lehetne még jobbá tenni. Ugyanakkor érdemes hangsúlyozni, hogy nagyon nagy szükség van erre a törvényre, mert egyrészt az 1972. évi egészségügyi törvényen kívül nem foglalkozik más egyéb törvény ezzel az üggyel; az előterjesztő szerint - s reményeim szerint is - összhangban áll az Európa Tanács ajánlásaival, tehát fontos része annak a jogalkotási folyamatnak, amely az uniós csatlakozást készíti elő; és nem utolsósorban szabályt alkot arra a tényre, hogy az információ hatalom, és meg kell védeni azokat a személyes jellegű ismereteket, amelyek - ha illetéktelen személyek kezébe kerülnek - az érdekeltnek hátrányt okozhatnak. Csak egyetlen példa: el kell kerülni, hogy emberek betegségük miatt gúny tárgyai lehessenek, vagy elveszítsék embertársaikkal való kapcsolataikat vagy netalán a munkahelyüket.
Jó, hogy végre törvényi szinten lesz meghatározva, hogy mi minősül egészségügyi adatnak, mi az orvosi titok, és mi egyáltalán a gyógykezelés folyamata.
S most részletesebben a törvényről:
Nagyon fontos eleme a javaslatnak az önkéntesség elve, amelynek értelmében ha az egyén hozzájárul a nyilvánossághoz, adatait bárki megismerheti. Ahhoz azonban, hogy mikor nem kell hozzájárulás - például a sürgős szükség eseteiben -, vagy mikor kell a rendőrségnek vagy a büntetés-végrehajtási intézetnek az adatokat kiszolgáltatni, még további pontosítást igényel meglátásom szerint is, hiszen a közérdek mint megfogalmazás meglehetősen tág. Szükséges és fontos ennek pontos meghatározása.
Jó és méltányolható az a másik fontos tétel is, amely szerint az egyénnek joga van eldönteni, hogy kikkel milyen adatokat közöl - a kötelező néhány közlési esetet kivéve. Például az egyénnek kifejezetten joga lesz a jövőben, hogy megtiltsa a kezelőorvosának, hogy azokat az adatokat, amelyek közöttük keletkeztek, kiadja a háziorvosnak. Aztán az már egy további kérdést vet fel, hogy ez mennyiben áll a beteg érdekében, de ezt legalább maga döntheti el.
Továbbá az is védi az egyént, hogy statisztikai célból vagy publikációban csak úgy kezelhetők adatok, hogy az a személy azonosítására alkalmatlan legyen. Mert azt - nem vitatom - bárki megtudhatja Magyarországon, hogy hány vesebeteg van, de hogy kik ők, azt már nem.
Jó, hogy szabályozva lesz ezután, kik lehetnek jelen a gyógykezelés során. Különös tekintettel kell itt kitérni az oktatásra, mert ahhoz az egyén kifejezett hozzájárulására lesz szükség. Ez alól kivételek - jellegüknél fogva - az oktatókórházak, hiszen aki oda megy, az tudja, milyen intézményt keresett fel.
Jó az is, hogy a javaslat kitér a társadalombiztosítási adatkezelésre, és kimondja: amennyire lehet, védett legyen - és itt bizony csak amennyire lehet, mert például név és lakcím nélkül érdekes lenne a nyugdíjfolyósítás. A védettséget itt kifejezetten az jelenti, hogy ne akármelyik társadalombiztosítási dolgozó juthasson adathoz, hanem csak azok, akik megállapítanak, folyósítanak vagy ellenőriznek.
Aztán itt vannak a különféle nyilvántartások vezetésének kötelezettségei, amelyek szintén nagyon fontosak a törvényben. Ezek a nyilvántartások egyértelműen védik a közérdeket is és a magánérdeket is, nem kis feladatot adva persze az egészségügyi dolgozóknak. Érdemes tudnunk azt is, hogy kikről és milyen adatokat kell nyilvántartani. A kezelőorvosnak a fertőző megbetegedésben szenvedőkről, a védőoltásra kötelezettekről, a kábítószer-élvezőkről; a tisztiorvosnak a fertőző megbetegedésben szenvedőkről; a háziorvosnak az általa ismert összes egészségügyi adatról; a gyógyszerésznek pedig az orvosi rendelvényre kiállított kábítószert tartalmazó gyógyszerrendelvényekről. A nyilvántartások kötelező megőrzési időtartama - a javaslat szerint - harminc év, a zárójelentéseké ötven év, azután meg kell őket kötelezően semmisíteni. A recepteket három évig, a kábítószeres recepteket pedig öt évig kell őrizni.
A nyilvántartások egy másik fajtáját jelentik azok, amelyek arról szólnak, hogy kik és milyen célból jutottak egészségügyi adathoz. Ez egy rendkívül fontos, garanciális jellegű adattár lesz, ahol a javításoknak is egyértelműen ki kell tűnniük, és a speciális adatok védelmének alappillérei lesznek. Mert bármikor kikereshető és nyomon követhető, hogy ki kért, ki kapott, miért és milyen egészségügyi információt. Ennek a nyilvántartási módozatnak különös jelentősége van a külső szerveknek vagy külső egyéneknek kiadott adatok vonatkozásában.
Megjelenik a törvényben egy teljesen új feladat is, ez pedig az adatvédelmi felelős feladatköre. Minden húsz fő feletti intézményben kötelező lesz ilyen feladattal megbízni vagy egy orvost, vagy egy jogászt, vagy egy adatvédelemben gyakorlatot szerzett, felsőfokú végzettségű szakembert. Mindig az adott intézmény vezetője fogja kinevezni, megbízni, de az adatok védelméért maga a vezető, tehát az igazgató felel. Fontos tudnunk ezt a nagyon jelentős, garanciális jellegű szabályt.
Jó tudni, hogy a törvény el fog rendelni különféle értesítési kötelezettségeket is, amelyek egyértelműen az egyén érdekeit szolgálják. Így például a vele született rendellenességekről értesíteni kell a törvényben megjelölt szervet, vagy nemzeti rákregisztert kell vezetni.
Jó tudnunk azt is továbbá, hogy a taj-szám, tehát a társadalombiztosítási azonosító jel önmagában nem alkalmas a konkrét személy azonosságának megállapítására.
A végére hagytam, mert szerettem volna mindenképpen kiemelni, hogy miért mérföldkő ez a törvény az egészségügyet érintő jogalkotásban. Mert pontot tesz végre egy mindmáig eldöntetlen és rendezetlen ügyre, nevezetesen: mit van joga megtudni egy embernek saját betegségéről és a gyógykezelés folyamatáról, illetve mit tudhatnak meg a hozzátartozók elhunyt családtagjuk betegségéről. Azzal, hogy megnézheti a rá vonatkozó adatokat, másolatot is kérhet róla, eldönti ezt a kérdést - ha nem is kimondva. Szerintem jó ez a megoldási mód, mert ha valaki nem akarja tudni, hogy mi a baja, nem muszáj neki. Viszont ha akarja, akkor minden felvilágosítást meg kell adni a számára. Egyetértek azzal, amit Surján László képviselőtársam elmondott, hogy a megfelelő módon, mert nem hiszem, hogy latin kifejezésekkel ki lesz segítve az, aki tájékozódni szeretne.
Még egyetlen mondat: reményeim szerint ez komoly szemléletváltást hoz az egészségügyben, mert ha nem is szűnik meg, de enyhül a beteg ember kiszolgáltatottsága. Ezért ajánlom, értékeljük a helyén mindannyian, és támogassuk a törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(11.20)
