DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén szólva nem egészen értem, hogy miről beszélt Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő úr háromnegyed órán keresztül. Tudomásom szerint a magyar-orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosítása során felmerülő összeférhetetlenségek, valamint a politikai döntéshozók és a gazdasági élet résztvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bizottság jelentésének az általános vitájáról van szó. Ez a vizsgálati jelentés számos súlyos szabálytalanságot állapított meg az ügyben. Ezt a vizsgálati jelentést Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő úr is megszavazta. Tehát vagy akkor tévedett, amikor ezt a vizsgálati jelentést megszavazta, vagy pedig most tévedett, amikor a vizsgálati jelentéssel ellentétben azt állítja, hogy tulajdonképpen az égvilágon semminemű szabálytalanság ebben az ügyben nincs.
Muszáj néhány dologra reagálnom, amit itt Vancsik Zoltán képviselő úr elmondott. Ő azt állította, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nagylelkű ajándékaként a mai ellenzéknek lehetősége van vizsgálóbizottság létrehozására, és ez milyen hatékony jogi fegyver az ellenzék kezében a kormányzó pártokkal szemben.
Nos hát akkor szeretném elmondani, hogy az előző országgyűlési ciklusban az akkori kormánypártoknak nem volt kétharmados többsége, kétharmadot meghaladó többsége az Országgyűlésben, mint most a jelenlegi kormánypártoknak, és ez azt jelentette, hogy az akkori kormánypártok az akkori ellenzék hozzájárulása nélkül az úgynevezett kétharmados törvényeket meg se tudták hozni. Az alkotmány körülbelül negyven olyan fontos kérdést tartalmaz, amelyek a legfontosabb kérdések egyébként, és amelyekben csak kétharmados szavazataránnyal lehet törvényt hozni.
(22.00)
Úgy gondolom, hogy ezek a kétharmados törvények összehasonlíthatatlanul hatékonyabb védelmet jelentettek az akkori ellenzéknek az akkori kormánypártokkal szemben, hiszen mint mondtam, az akkori kormánypártok az akkori ellenzék beleegyezése nélkül kétharmados törvényt nem is tudtak volna hozni, hiszen a kormánypártoknak nem volt meg a kétharmados többségük. (Soós Károly Attila: Térjünk a tárgyra!) Tehát a kétharmados törvények sokkal nagyobb, összehasonlíthatatlanul nagyobb jogi védelmet biztosítottak az akkori ellenzéknek, mint most ezek a vizsgálóbizottságok.
Jellemző Vancsik Zoltán gondolkodásmódjára, és az egész ügyet illető megközelítésre, hogy az olajgate-ügyet vizsgáló bizottság és az úgynevezett Tocsik-ügyet vizsgáló bizottság közé párhuzamot vont olyan módon, mint ahogy az olajgate-ügyet vizsgáló bizottság is tulajdonképpen semmi különöset nem állapított meg, az egész csak egy felfújt buborék, éppen úgy, mint az úgynevezett Tocsik-ügyet vizsgáló bizottságnak a működése is, pusztán propaganda szempontokat szolgál Vancsik Zoltán szerint.
Kérem szépen, én ezzel szemben azt mondom, hogy olyan társadalmi viszonyok közepette, amikor milliók élnek a létminimum közelében vagy a létminimum alatt, és ezen közben egyes személyek jogtalanul csaknem egymilliárd forint értékű jövedelemhez jutnak, ha ezt a tényt Vancsik Zoltán semminek minősíti, és azt mondja, hogy ebben tulajdonképpen az égvilágon semmi nincsen, akkor azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Ez teljes mértékben rávilágít a Magyar Szocialista Párt úgynevezett szociális érzékenységére és a választási hadjárat során hangoztatott propagandaszólamainak a valótlanságaira. (Soós Károly Attila: A tárgyra!)
Ami az olajgate-ügyet illeti, a parlamenti vizsgálóbizottság lényegében a következőket állapította meg. Az Országgyűlés 1995. december 21-én a 124/1995. számú határozatával négy kormánypárti és négy ellenzéki képviselőből álló vizsgálóbizottságot hozott létre az olajgate néven ismert ügy kivizsgálására. Az Országgyűlés meghatározta azt is, hogy mik legyenek a vizsgálat főbb szempontjai. Három ilyen főbb szempont volt.
Először: az orosz olajkereskedelem bonyolításában részt vevő társaságok kiválasztása hogyan történt.
Másodszor: az orosz államadósság lebontására létrejött tárcaközi bizottság milyen pályázatokat írt ki, azokat hogyan bírálta el, illetve az említett ügyletekhez történő partnerek kiválasztása során milyen összeférhetetlenség áll fenn.
Harmadszor: a nevezett ügyletek intézése során tapasztalható-e összefonódás a politikai döntéshozók és a gazdasági élet szereplői között, azaz részesültek-e kormányzati előnyökben magánérdekeltségű gazdasági társaságok.
E szempontok vizsgálata során a bizottság lényegében a következőket állapította meg. Az első vizsgálati szempont, vagyis a magyar-orosz olajkereskedelem bonyolításában részt vevő társaságok kiválasztásának mikéntje vonatkozásában az állapítható meg, hogy 1994. november 25-én Budapesten az orosz föderáció fűtőanyag-ipari és energetikai minisztere, Safranyik úr, és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dunai Imre, megállapodást írt alá a két ország energetikai téren történő együttműködéséről, amelynek részeként a felek a kőolajeladás és -vásárlás intézésére koordinátorokat neveznek ki.
Magyar részről koordinátorként a New York-i székhelyű Hungarian Finance Trade Coorporation, rövidítve HFT lett megjelölve, amelynek jelenleg 49 százalékban Patkó András a tulajdonosa. 1995 januárja óta a HFT moszkvai kirendeltségének vezetője Dunai András, aki Dunai Imre közigazgatási államtitkár, későbbi miniszter fia. Az orosz felekkel folytatott tárgyalásokon az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot az amerikai székhelyű HFT képviselte, a megbeszéléseken Patkó András elnök-vezérigazgató és Dunai András vett részt.
Ezzel az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviseletében Dunai Imre közigazgatási államtitkár, illetve miniszter, valamint fia, Dunai András megbízó-megbízotti viszonyba kerültek. Politikai és erkölcsi értelemben tehát az összeférhetetlenség fennáll.
Jogi tekintetben csak azért nem áll fenn az összeférhetetlenség, mivel a magyar jogrendszerből hiányzik az erre vonatkozó jogi szabályozás. Az összeférhetetlenség azonban álláspontom szerint a lényeget illetően a világ minden országában mindig alapvetően erkölcsi kategória, hiszen a jog az összeférhetetlenségnek csak a legdurvább eseteit tudja tiltani. Álláspontom szerint továbbá a New York-i székhelyű HFT koordinátori megbízatása szintén elfogadhatatlan, hiszen egy országnak az az érdeke, hogy kereskedelmének koordinátora hazai cég legyen.
A második szempont, azaz az orosz államadósság lebontásának kérdéskörében a vizsgálóbizottság megállapította, hogy az orosz föderáció által a Szovjetuniótól átvállalt és Magyarországgal szemben fennálló mintegy 900 millió dollár adósság lebontására a magyar kormány az 1090/1994. számú határozatával tárcaközi bizottságot hozott létre. A tárcaközi bizottság feladata volt a magyar követelés érvényesítéséhez szükséges szervezeti feltételek megteremtése, az eljárási rend kidolgozása, a törlesztéssel összefüggő javaslatok elbírálása, valamint a nemzetközi tárgyalások lefolytatására jogosító meghatalmazások kiadása.
A bizottság elnöki tisztét a mindenkori ipari és kereskedelmi miniszter, a megalakuláskor Pál László látta el. A bizottság elnökhelyettese és tagjai különböző minisztériumok képviselői voltak. A bizottságnak tagja volt továbbá a Pál László elnök által delegált Hujber Ottó, aki a bizottságban az üzleti szférát képviselte, és aki a Társaság a Keleti Piacokért Egyesület, valamint a Magyar Szocialista Párt vállalkozói tagozatának az elnöke volt.
A pénzügyi konstrukció szerint a tárcaközi bizottság az orosz államadósságot olyan magyarországi vállalkozók részére értékesíti, akik ezért Oroszországból árut tudnak beszerezni, az árut szállító orosz vállalatok követeléseit pedig a fennálló államadósság terhére az orosz állam egyenlíti ki.
A Miniszterelnöki Hivatal által is lefolytatott vizsgálat megállapításai szerint a tárcaközi bizottságnak mind az ügyrendje, mind a tényleges ügymenete, mind pedig a jegyzőkönyvvezetése hiányos volt az orosz államadósság leépítése körében, az erről szóló kormányhatározatot követően sem jelent meg pályázati felhívás az érdeklődő cégek körének felmérésére, s így a jelentkező cégek tekintetében a versenyhelyzet csupán korlátozott volt.
Végül ugyancsak a Miniszterelnöki Hivatal vizsgálati megállapításai szerint Hujber Ottó bevonása a tárcaközi bizottság munkájába helytelen döntés volt. Mindenképpen el kellett volna kerülni ugyanis - folytatja a kormányzati vizsgálati jelentés -, hogy Hujber Ottó azon döntéseknek is a részese legyen, amelyek a saját érdekeltségeire vonatkoztak. Mindez elősegítette - folytatja a kormányzati vizsgálati jelentés -, hogy a Hujber Ottó érdekeltségi köreibe tartozó cégeket a tárcaközi bizottság előnyben részesítse.
Tehát Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő úr nemcsak az általa is megszavazott vizsgálóbizottsági jelentés megállapításaival került ellentétbe, hanem a kormány által lefolytatott vizsgálati jelentés megállapításaival is.
(22.10)
Mindezek miatt a kormány az 1129/95. számú határozatában elrendelte, hogy "a tárcaközi bizottság munkájának szabályszerűségét meg kell teremteni, gondoskodni kell arról, hogy a lehető legszélesebb körből legyen lehetőség kiválasztani a pályázókat, és biztosítani kell, hogy a döntések kialakításában egyéni érdekek ne játszhassanak szerepet". Szintén idéztem a kormányzati vizsgálóbizottsági jelentésből.
Az országgyűlési vizsgálóbizottság teljes mértékben egyetért a Miniszterelnöki Hivatal vizsgálati megállapításaival, amelyek a tárcaközi bizottság több szempontból is elfogadhatatlan működésére vonatkoznak, és szemben állnak a tárcaközi bizottságot létesítő 1090/1994. számú kormányhatározattal. Az országgyűlési vizsgálóbizottság ezen túlmenően megállapította, hogy a tárcaközi bizottság az említett és a tárcaközi bizottság működése szabályszerűségének helyreállítását elrendelő kormányhatározatnak sem tett eleget, ugyanis pályázat kiírására azt követően sem került sor. Korábban megjelent ugyan két tájékoztató: 1995. január 14-én a Világgazdaság című újságban, majd az Ipari és Kereskedelmi Közlöny 1995. április 17-ei számában, azonban ezek nem minősíthetők sem pályázatnak, sem versenytárgyalási felhívásnak (Vancsik Zoltán: Irodalmi mű!), mivel nem tartalmazták az ajánlatok benyújtásának módját, idejét és az elbírálási szempontokat sem.
Végül a harmadik szempont tekintetében, miszerint az ügyletek intézése során tapasztalható volt-e összefonódás a politikai szféra, az államigazgatás és a gazdasági élet szereplői között, az országgyűlési vizsgálóbizottság egyértelműen azt állapította meg, hogy igen. A pályázati kiírás mellőzésével kiválasztott ajánlattevők és a Magyar Államkincstár között 1996. október 1-jéig létrejött szerződések jelentős része ugyanis egyértelműen meghatározott gazdasági érdekcsoportokhoz, éspedig többek között a tárcaközi bizottság munkájában részt vevő Hujber Ottó gazdasági érdekeltségeihez kapcsolódnak.
Ha bizonyos érdekcsoportok pályázati kiírás nélkül, versenyeztetés nélkül jutnak üzleti lehetőséghez egy olyan tárcaközi bizottságtól, amely tárcaközi bizottságnak olyan tagja is van, aki ezekben az ügyletekben gazdaságilag érdekelt - ha ez nem összeférhetetlenség, akkor nem tudom, hogy mi az összeférhetetlenség. Azt, hogy ez összeférhetetlenség, maga a kormányzati vizsgálóbizottsági jelentés is megállapította.
A Kereszténydemokrata Néppárt rendkívül fontos értéknek tartja a közélet tisztaságát. A formálódó magyarországi demokráciában teljesen elfogadhatatlan, hogy a politika, a közigazgatás és a gazdaság között megengedhetetlen összefonódás legyen, és különösen elfogadhatatlan ez az ország jelenlegi helyzetében, amikor a kormányzati politika következtében a lakosság milliói szinte elviselhetetlen terheket kénytelenek viselni. Mindez rossz üzenet Európa felé is, hiszen a tiszta struktúrák helyett egy olyan országképet mutat, amelyben megengedhetetlen összefonódások vannak, amelyek között jogtalan előnyökhöz juthatnak egyesek. Tény ugyanis, hogy tényleges pályázati versenyeztetés nélkül a jelenlegi kormányzathoz politikailag közel álló vállalkozók jutottak nem kis üzleti lehetőségekhez az orosz államadósság lebontása során.
Ezt maga a miniszterelnökség által elrendelt vizsgálati jelentés is elismeri, de ezt bizonyítja az is, hogy legalább utólag a kormányzat felmentette Hujber Ottót az említett tárcaközi bizottsági tagság alól, és visszavonta az ugyancsak említett, amerikai székhelyű cég, a HFT koordinátori megbízását is.
Megállapítható az is, hogy az Országgyűlés 1995. december 5-ei ülésén az azonnali kérdések órájában a hat ellenzéki képviselő által a szóban forgó ügyben feltett kérdésekre Dunai Imre miniszter nem tudott kielégítő választ adni, illetve azt válaszolta, hogy minden rendben van. Ugyanakkor ezt a választ még a már említett, a Miniszterelnöki Hivatal által az ügyben lefolytatott vizsgálat is cáfolta, számos súlyos szabálytalanságot állapítva meg. Ha a miniszter kielégítő választ ad az ellenzéki képviselői kérdésekre, akkor országgyűlési vizsgálóbizottság felállítására nem is került volna sor. Valószínűsíthető az is, hogy az ellenzéki képviselők kérdésfeltevései nélkül vagy egyáltalán nem lett volna az ügyben miniszterelnöki vizsgálat, vagy az nem lett volna nyilvános, s így a közvélemény nem is értesült volna az ügy rendkívüli súlyosságáról.
Végül arról is szólnom kell, hogy egy demokratikus jogállamban példátlan módon a vizsgálóbizottság kormánypárti tagjai az ügyben az illetékes miniszterhez kérdéseket intéző ellenzéki képviselőket is vizsgálat alá akarták vonni - elterelni akarván nyilvánvalóan a figyelmet magáról az ügyről -, s azt akarták vizsgálni, hogy az ellenzéki képviselők honnan szerezték az információikat. (Vancsik Zoltán: Bizonyítsd be!) Ezt az előttem felszólaló Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő mint pozitív eljárást említette a kormánypárti vizsgálóbizottsági tagok részéről. Az ellenzéki képviselőknek az alkotmányban és az országgyűlési Házszabályban biztosított joga az azonnali kérdések feltevése az illetékes miniszterekhez.
Amikor az ellenzéki országgyűlési képviselők azonnali kérdést intéztek az ügyben az illetékes miniszterhez, akkor az alkotmányban és az Országgyűlés Házszabályában biztosított jogukat gyakorolták: éspedig a kormányzat ellenőrzését.
A kormánypárti vizsgálóbizottsági tagoknak az égvilágon semmi köze nincsen ahhoz és nem jogosultak vizsgálni azt, hogy egy ellenzéki képviselő milyen információk alapján tesz fel kérdéseket egy miniszternek. Az, hogy a kormánypárti vizsgálóbizottsági tagok az ellenzéki képviselőket is vizsgálat alá akarták vonni, a legsötétebb diktatúrák idejére emlékeztet, és csak azt tudom erre mondani, ha jóhiszemű vagyok, hogy Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő úrnak fogalma sincsen sem az alkotmányról, sem az Országgyűlés Házszabályáról és általában a jogállamról és a demokráciáról.
Köszönöm a figyelmet.
