DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Vancsik Zoltán úrnak azt szeretném mondani, hogy én nem azt mondtam, hogy Dunai Imre miniszter úrral szemben a bizottság jogi összeférhetetlenséget állapított meg, hanem azt mondtam, hogy erkölcsi, politikai összeférhetetlenséget állapított meg. (Vancsik Zoltán: Én sem mondtam mást.) Akkor nézzen utána Vancsik képviselő úr, hogy az előző hozzászólásában mit mondott, mert úgy látszik, nem emlékszik rá.
Fritz Péter hozzászólásával nem tudok különösebben mit kezdeni, mert úgy látszik, nem olvasta el a jelentést. Én éppen az ő MSZP-s képviselőtársával, Vancsik Zoltánnal ellentétben a jelentés vizsgálati megállapításait ismertettem elsősorban. Azt gondolom, ha önök hitelesek akarnak lenni a közvélemény előtt, akkor inkább a konzekvenciákat kellene hogy levonják ebből az ügyből (Vancsik Zoltán: Megtesszük.), nem az ügy elmaszatolását kellene végezniük. Azt is tudom mondani, hogy egy vizsgálóbizottságnak ráadásul korlátozottak a lehetőségei. Egy vizsgálóbizottság nem nyomozó hatóság, tehát álláspontom szerint ez az ügy a vizsgálóbizottság jelentésében foglalt megállapításoknál is sokkal súlyosabb, és ha önök ezt valóban fel akarják tárni, önöknek módjuk van erre. Ha önök hitelesek akarnak lenni, akkor önök tárják fel ennek a valódi mélységeit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem