DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Teljesen egyetértek elnök asszony hozzászólásával, és valóban szeretném, ha Vancsik úr a tárgyról beszélne. Most, hogy megértse, ebben a másfél percben megpróbálom még egyszer összefoglalni neki, hogy mi van a vizsgálati jelentésben. (Vancsik Zoltán: Tagolva.) Mert ő a felszólalásában azt állította, hogy ebben az ügyben, az olajgate néven ismert ügyben az égvilágon semmi szabálytalanság nincs. Ezzel szemben az általa, tehát Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő úr által is megszavazott vizsgálóbizottsági jelentés súlyos szabálytalanságokat állapított meg mind a három vizsgált szempont tekintetében.
Tehát mind a vizsgálóbizottság, mind a kormány által lefolytatott vizsgálati jelentés szerint számos szabálytalanság volt a tárcaközi bizottság működésében, a bizottság ügymenetében, a pályáztatásban, a versenyeztetésben, illetőleg ezek hiányában. A vizsgálóbizottság jelentése szerint gazdasági, politikai és közigazgatási összeférhetetlenség áll fenn az ügyben, hiszen az MSZP-hez közel állók jutottak üzleti lehetőséghez. (Vancsik Zoltán: Hazugság!) Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem