ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most visszatérek Demeter Ervin képviselő úrnak azon kérésére, amelyet a Házszabály 41. § (2) bekezdése alapján tett, és amely szerint bármely képviselő kérelmére az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával zárt ülés tartását is elhatározhatja. Az én megítélésem szerint ez egy olyan jogosítványa a képviselőnek, amelyet a teljes rendelkezés ismeretében tehet meg. Tehát ha a képviselő tudja, hogy olyan témát kíván felvetni, amely témának az elővezetése zárt ülés elrendelését indokolja, akkor azt olyan időben és olyan módon kell megtennie, hogy biztosítható legyen az országgyűlési képviselők kétharmadának jelenléte és a kétharmadának ezzel kapcsolatos állásfoglalása.
Azt képviselő úr nem várhatja el - mivel előzetesen nem jelzi, képviselő úr, hogy ön olyan témát kíván érinteni, ami zárt ülés elrendelését indokolttá teszi -, hogy éjjel 11 órakor, amikor a Ház határozatképessége természetesen nemhogy a kétharmadot nem éri el, hanem általában is már csak a témában érintett képviselők vannak jelen, ilyenkor szavazást rendeljünk el, és mindazok, akik nincsenek itt, olyan megítélésben részesüljenek, mint akik nem vettek részt egy meghatározó és fontos szavazáson. Azt gondolom, képviselő úr, hogy ez nem indokolt eljárás.
Ezért azt javaslom, és kérem, fogadja el a javaslatomat, hogy holnap az ebédszünetben a Ház elnöke felé jelzést teszek, hogy hívjon össze házbizottsági ülést; most elnapolom holnap délutánra ennek a jelentésnek a tárgyalását, és ön holnap délután - amennyiben a Ház határozatképessége ezt lehetővé teszi - javasolja a zárt ülés elrendelését. Akkor a Ház ezzel a kérdéssel foglalkozni tud, és vagy támogatja önt, vagy nem - de nem hiszem, hogy ezt a kérdést ilyen módon lehet kezelni most. Ezt elfogadja a képviselő úr? (Demeter Ervin: Igen.) Igen.
Megadom a szót Demeter Ervin képviselő úrnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem