VANCSIK ZOLTÁN
VANCSIK ZOLTÁN
VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Ezen a késői órán igen gyér érdeklődés mellett először is elnézést szeretnék kérni azért, hogy egy személyes dologgal kezdeném. Mint a vizsgálóbizottság alelnöke baráti körben többször beszélgettem erről a vizsgálóbizottságról, ennek a vizsgálóbizottságnak a munkájáról, és azt tapasztaltam, mondjuk így, hozzám közelálló barátok és ismerősök körében, hogy úgy van vele mindenki, hogy itt valami van és mi lesz végre már. Amikor az újságok kezdték hozni a dolgokat és jöttek a nyilatkozatok, ellennyilatkozatok, akkor megfogalmazódott egy olyan dolog, hogy á, hát itt van valami, de ez a vizsgálóbizottság keni el a dolgokat, és minél tovább tartott az ügy, annál inkább - még legközvetlenebb baráti körből is - ez volt a vélemény.
Minek köszönhető ez a dolog? Én úgy gondolom, annak, hogy eltelt jó pár évtized, amikor ha valami erről a szintről ment ki az országba, az ország felé, igazából soha nem volt hihető. Emlékezzünk vissza azokra a dolgokra, amikor szóba került, hogy áremelés lesz, akkor a hivatalos fórum tagadta, utána volt egy taggyűlés - és utána másnap felemelték az árakat. Valahogy beleivódott a mi társadalmunkba, hogy a hatalom oldaláról, legyen az ellenzéki, kormánypárti, ami sugárzik, ami jön, a mögött biztos van valami és az nem igaz. Ezt megtetézte ennek a vizsgálóbizottságnak a több mint egyéves működése, és megtetézte az a hallatlan nagy teljesítmény, amit a bizottság elnöke produkált egy éven keresztül, lebegtetve, kiszivárogtatva, prejudikálva különböző dolgokat - de erről egy kicsit később szeretnék szólni.
Egy koncepció kiteljesedése volt ennek a több mint egy évnek az eredménye. Egy olyan koncepcióé, ami úgy szólt, hogy összeférhetetlenség van a politika, a vállalkozók, az olajban utazók, az olajat szállítók között. Egyáltalán felmerült az, hogy olajgate. Emlékszem rá, Demeter Ervin úr, nem tudom pontosan idézni a mondatát, de a mondata vége az volt, hogy akkor nyíljon ki az olajkapu - mert ugye a "gate" az "kapu". (Demeter Ervin: Itt van pontosan!) Ott van a pontos, köszönöm szépen.
Nos, itt arról van szó, hogy az elmúlt időszakban a társadalmat nagy mértékben irritálták azok a dolgok, amelyek az olajjal, az olajszőkítéssel, az olajkereskedelem liberalizálásával voltak kapcsolatosak, és ezt az egész ügyet, miután arról van szó, hogy az orosz olajszállításokat ellentételezni kellene valamivel - ennyi volt az olajban az "olaj" -, érdemes volt összemosni ezzel a tudattal, hogy itt olajszőkítésben utaznak sokan és nyilván törvénytelen dolgok sorozatát követik el, és hiába tartóztattak le sok embert ezzel kapcsolatban, igazából még döntés, bírósági ítélet ezekben az ügyekben nem történt és az egészet össze lehetett mosni ezzel az üggyel és ezt nem Mol-ügynek, vagy olajszállítás-ügynek, hanem egyszerűen olajgate-nek keresztelte el Demeter Ervin úr, ami aztán fönnmaradt, mert a sajtónak is nagyon tetszett, és az egész időszak alatt ez lengte be a bizottság munkáját. Ez egy olyan dolog volt, hogy ha olaj, akkor az csúszik, itt valami van, mert biztos nagy pénzeket kaszálnak itt emberek.
Ennek a koncepciónak része volt az is, hogy a Mol élén jelentős változások történtek gyors egymásutánban, mondhatnám azt, hogy a kormányzat színezetétől szinte teljesen függetlenül. Az előző kormány idejében is váltották a Mol-vezéreket, ebben a kormányciklusban is volt már váltás, és van, aki ezt nehezen élte meg, és úgy gondolta, hogy van egy-két olyan információja, amivel az őt leváltó kormány ellen lehet menni. Erre jó alany volt Demeter Ervin úr, aki mielőtt az egész napirendre került, serényen tevékenykedett.
(21.10)
A saját elmondása szerint - szeretném őt idézni az egyik júniusi bizottsági szó szerinti jegyzőkönyv alapján - három hozzászólást is írt, ilyen serény és aktív volt: az egyiket dr. Szilágyiné Császár Teréziának, a másikat dr. Varga Istvánnak, a harmadikat természetesen saját magának.
Mielőtt a tárgyra térnék, szeretném felvetni a politikusok felelősségét abban a tekintetben, hogy részben másnak ír - de ez még a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy van, aki felolvassa, gondolom, nem tudván, hogy miről van szó, és súlyos megállapításokat tesz - erről szintén később szeretnék beszélni. Ezzel közrejátszik e koncepció köztudatba való - hogy úgy mondjam - bedurrantásában, és innentől kezdve nem vesz részt semmiben sem: sem meghallgatáson, sem bizottsági munkában, sem egyéb ilyen ügyekben. Ennek a bizottságnak tagja volt Gáspár Miklós és Kósa Lajos úr is, akik szintén részt vettek az ominózus napirend előtti akcióban, a bizottsági üléseken azonban alig-alig jelentek meg; ha jól emlékszem, Kósa Lajos talán kétszer, Gáspár Miklós úr pedig a benézéseivel együtt talán négyszer.
Még egy dologról szeretnék beszélni e témával kapcsolatban. Habár itt van nálam a szó szerinti jegyzőkönyv, nem akarok belőle állandóan idézgetni, de mondanám, hogy Császár Teréziánál tapasztalható egy olyan szöveg, hogy további információk vannak még, de azokat az adott pillanatban nem mondta el. Erre vonatkozóan szerettük volna meghallgatni azokat a képviselőtársainkat, akik a napirend előtti hozzászólásban szó szerint jelezték vagy érzékeltették, hogy további információk állnak rendelkezésükre. Azonban a bizottság előtt nem jelentek meg arra való hivatkozással, hogy országgyűlési képviselők; és azért, mert elmondták, még nem kötelesek megjelenni a bizottság előtt. Ez egy nagyon érdekes dolog, és végül is nem született benne állásfoglalás. Tény az, hogy a bizottság további információkat nem tudott szerezni a képviselőktől, mert nem jöttek el a meghallgatásra.
Ez alól egy kivétel van, Boross ex-miniszterelnök úr, aki volt olyan aranyos - szeretném neki innen is megköszönni -, hogy eljött és megpróbálta feltárni egy tájékoztató beszélgetés, és nem egy meghallgatás kapcsán mindazokat az eseményeket, amelyek az elmúlt kormányzati ciklusban történtek, és oda vezettek, hogy végül is Boross úr és Csernomirgyin úr alá tudta írni a megállapodást az államadósság lebontásáról.
Nos, ennyit szerettem volna előrebocsátani, mielőtt rátérnék magára a jelentésre, illetve a jelentéssel kapcsolatos egyéb dolgokra. Egy héttel ezelőtt sok minden elhangzott, felolvasás is történt a jelentés különböző megállapításairól; ezeket nem szeretném megismételni. Tény az - ahogy Demeter Ervin úr is fogalmazott -, hogy itt két külön dolog szerepel: az egyik az olajszállításokkal kapcsolatos, a másik pedig az orosz államadósság lebontásával kapcsolatos.
Nos, a bizottság jelentéséből, aki ismeri - aki nem ismeri, annak mondom -, egyértelműen kiderül, hogy olajról nincs szó a magyar-orosz olajszállítások esetében. Semmi olyan dolog nem történt, amit az olajszállítások kapcsán nehezményezni lehetne. Ez a bizottság munkája során fokozatosan kiderült. Már tavasszal lehetett tudni, hogy ezzel állunk szemben, így az érdeklődés homloktere - hogy így mondjam - az államadósság lebontása kapcsán ment tovább, ennél is nagyon erőszakolt módon egy pályáztatás nélküli államadósság-lebontáshoz való jutás. És bizonyos tisztségviselők, köztisztviselők összeférhetetlensége volt az, amely miatt a paritásos bizottságban minden egyes mondatról külön-külön szavaztunk, és ilyen értelemben a bizottsági jelentés kompromisszumok halmaza, amelyben egy csomó olyan dolog van, amellyel egyetértek, és egy csomó olyan van, amellyel nem, azonban el kellett fogadnom a képviselőtársaim szavazatát - és ez fordítva is igaz volt. Tehát tulajdonképpen ide tudott kulminálni ez a jelentés. És mindenkivel egyetértek, aki azt mondja, hogy a több mint másfél év után vajúdtak a hegyek - és egeret szültek. Volt még egy összeférhetetlenségi vonulata ennek a dolognak, ami Dunai Imrével kapcsolatos. Erről is egy picit később szeretnék szólni.
Még egy momentumot szeretnék elmondani, ami az olajjal kapcsolatos. A bizottság úgy gondolta, hogy meg kell vizsgálni az eddigi perek anyagát, legalábbis a nyomozati és vádemelési anyagokat, hogy van-e bennük olyan politikus vagy köztisztviselő, vagy valaki, aki a bizottság címével összefüggésben vizsgálandó vagy meghallgatandó személy. Nos, öt évre visszamenőleg az akkori országos rendőr-főkapitány teljesen részletes anyagot adott át számunkra, amelyből egyértelműen kiderült, hogy sem azok, akiknek nevei itt elhangzottak, sem mások, sem politikusok az elmúlt öt évben olaj-ügyben semmilyen módon - se nyomozati, se vádemelési, se bírósági ügyben - nem érintettek.
Nagyon érdekes az államadósság lebontásának és az olajszállításoknak az ügye. A HFT-t szeretném kiemelni, azt a HFT-t, amely mind a két ügyben szóba került. Aztán kiderült végül is, hogy igazából a HFT-nek az volt a szerepe, hogy ellentételezzen olyan olajszállításokat magyar árukkal - pontosabban ezek pénzügyi hídját teremtse meg -, amely a mostani kormányzatnak egy elképzelése volt. De szeretném elmondani, hogy nemcsak ezen kormányzaté, hanem nyilván az előző kormányzaté is, amit ékesen bizonyít a '95. december 11-én - tehát egy héttel a felvetések után - Szabó Iván által elmondott hozzászólás, amelyben javasolja e bizottság létrejöttét. Van egy olyan mondat, amellyel indokolja, hogy "Nagyon fontos, hogy az orosz államadósságot hasznosítsuk, nagyon fontos, hogy az orosz olajszállításokat lehetőleg áruval ellentételezzük". Tehát akkor, amikor ő már bőven nem volt pénzügyminiszter, akkor, amikor - hogy úgy mondjam - kidőlt a liszt, egy volt pénzügyminiszter gondolatában még mindig az van, hogy ezeket az olajszállításokat ellentételezni kellene magyar árukkal. És milyen magyar árukkal? Hát mezőgazdasági jellegű magyar árukkal! Ugye, erre nem lehet azt mondani, hogy ez egy olyan dolog, amely az ország számára nem jelentett volna valamilyen előrelépést.
Szeretném a HFT-vel kapcsolatban elmondani, hogy egyfelől a bizottsági anyagban nincs semmi írásbeliség, amely arra utalt volna, hogy a HFT olajkereskedelembe beékelődött volna. Most nem beszélek Demeter Ervin úr beszédéről, amelyben cáfolhatatlan bizonyítékokat sejtet ebben az ügyben. Mindenesetre költői kérdésként fogalmazom meg: ha egy bizottság elnöke a bizottsági anyag lezárása után olyat állít konzekvensen, amelyről a bizottság semmilyen adatot nem talált - hogy erre bizonyítéka van -, akkor nem igazán értem, hogy magában a bizottsági munkában miért nem kerültek elő ezek a bizonyítékok. Pontosabban a bizottsági elnök úr felelősségét vetem fel, hogy ha vannak ilyen bizonyítékai, akkor azokat miért nem tárta a bizottság elé, hiszen ezzel javította volna a bizottság hatékonyságát - ellenkező esetben azt kell mondjam, hogy talán akadályozta.
Tehát a HFT… A HFT nem ebben a kormányzati ciklusban, hanem már az előző kormányzati ciklusban is szerepet játszott. A HFT egyik tulajdonosa Patkó András, aki még kormányküldöttség tagjaként is - ahogy ez a bizottsági meghallgatások alapján kiderül - Londonban is járt, szintén az ügyben, hogy bizonyos tranzakciókhoz pénzügyi hidat teremtsen. Korábbi gyakorlatuk volt ez; a németek számára az amerikai Eximbankkal tudtak megvalósítani hasonló konstrukciót, mint amit szerettünk volna megvalósítani mi magyarok is. Ezt mondanám mindazoknak, akik ugyan részt vettek a bizottság munkájában, de mégis felvetik, hogy a HFT hogyan került be, és miért nem pályáztatták. Tehát a HFT ajánlkozott a kormányzatnak, és ezt a tapasztalatát - amely egzakt - át akarta adni és hasznosítani akarta. Tulajdonképpen ezért került bele ebbe az egész ügybe.
Olajvásárlásokra, olajkereskedelemre nem kapott felhatalmazást - a koordinációs tevékenysége egész másra irányult. Nem egyedül koordinálta a nem tudom én, mit, mondjuk, az olajkereskedelmet, hanem koordinálta volna az IKM, a Mol Rt. és a Transelektro együttes tevékenységét, hogy az olajszállítások ellenértékét dollárról át tudjuk váltani magyar árura. Erre vonatkozóan cáfolhatatlan dokumentum van a kezemben - de ez nem az én kezemben van, hanem a bizottság kezében is megvolt!
(21.20)
Ezzel most semmilyen olyan információt nem mondtam, amit a bizottság tagjai ne tudtak volna. Mégis elhangzott erről a pulpitusról is - egészen más megvilágításban - a HFT.
Érdekes az Agroil ügye. Az Agroillal kapcsolatban sok minden felmerült, főleg a bizottsági munka korábbi szakaszaiban, melyek természetesen nyilvánosságot kaptak, hiszen emlékszünk rá, hogy az Új Magyarország lelkesen közölt különböző cikksorozatokat erről a dologról, az állításokat onnan eredeztetve, hogy Pál Lászlótól indult ez az egész, majd hogy az oroszok gerjesztették az Agroilt. Az igazság egész egyszerűen az, hogy az Agroilt '94. december 14-én - amikor Subai József volt a Mol elnöke - egy hét "igen"-es, egyhangú szavazással a Mol hozta létre, vagy hozzájárult ennek létrehozásához, amely alapító okiratban teljesen világosan megfogalmazták, hogy olajkereskedelemben nem vehet részt, csak ellentételezésben. Ezzel együtt egy csomó olyan megállapítás történt, ami azt akarta bizonyítani, hogy az Agroilt az olajkereskedelembe óhajtották volna bekapcsolni.
Igazából érdekes kérdés még, hogy mindezek, az Agroil és más cégek, valamint a HFT tevékenysége miért nem eredményezett üzleteket, miért nem tudtuk ezt az olajszállítást magyar áruval ellentételezni. Nem igazán a mi szándékaink miatt nem, hanem egész egyszerűen az oroszoknál különböző törvényeket hoztak, melyek tiltották az ellentételezés lehetőségét, és különböző koordinátorokat jelöltek ki. Magyarország felé a JUKOSZTY-ot. Mit koordinált a JUKOSZTY? Nagyon tömören mondanám. Egyrészt az olajvásárlásokat az egyes országok - így Magyarország - részéről, valamint az Oroszországból vagy a FÁK országaiból vásárolt olaj szállítását, hiszen az olajvezeték egyik meghatározó eleme a JUKOSZTY. Ez volt az ő feladata, és a JUKOSZTY nem értett egyet azzal, és utána törvényi hivatkozása is volt arra, hogy az olajszállításokat semmivel sem lehet ellentételezni, csak dollárral.
El kell mondani, hogy ilyen értelemben a HFT koordináló szerepe nem tudott érvényesülni sem a Transelektro, sem az Agroil, sem a Mol, senki nem tudott ellentételezni, így egy fillér nem mozgott sehonnan sehova, egyetlenegy számla nem került kiállításra, és a HFT teljes tanácsadói tevékenysége, moszkvai irodája mind a HFT üzleti kockázatának költsége. Ezt nem én mondom, hanem a bizottság előtt egyértelműen kiderült.
Ennyit mondanék röviden magáról az olajügyről; nézzük az államadósság lebontását, hogy tulajdonképpen itt miről van szó! A probléma az, hogy itt is röpködnek a milliárdok, úgy tűnik, mintha valakik az államtól kaptak volna pénzt, amit egyből zsebre vágtak volna. A történet nem erről szól. A történet arról szól, hogy az orosz állam tartozik a magyar államnak, amit nem tud kifizetni, és nekünk sikerült először és elsőként - és elképzelhető, hogy még utolsóként is - az, hogy ezt valamilyen árukkal - hogy úgy mondjam - dolgozzuk le.
Mi kell ehhez? Ehhez kellenek olyan vállalkozók, akik az orosz piacon ismerősek. De ez még mind kevés. Kellenek olyan vállalkozók, akik eligazodnak az orosz hatalmi szférában. Nem akarok erről a székről arról beszélni, hogy Oroszországban milyen kereskedelmi és hatalmi állapotok vannak, de azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy aki úgy gondolja, hogy elmegy Oroszországba kereskedni, mondjuk, mert tud nyelvet, az eleve bukásra van ítélve.
Hosszú évtizedek munkája kell ahhoz, hogy valaki ott meg tudjon élni, ki tudja használni azokat az előnyöket, amik a helyzetből adódnak. Mindazok, akiket itt megbélyegeznek, és ezeket majd fogom említeni... De most mondanám: Hujber Ottó, Kapolyi László. Mind a ketten hosszú évek óta dolgoznak ezen a piacon, a szakmájuk kiváló ismerői, és olyan lehetőségük volt, ami másoknak nem adatik meg.
A legnagyobb gond az, hogy nem történt pályáztatás. Ez volt az egyik vád a tárcaközi bizottsággal kapcsolatban. Arról, hogy hogy jött létre a tárcaközi bizottság, nem akarok beszélni, mert részletesen elhangzott már korábban is. Valóban nem volt pályáztatás. Két felhívás jelent meg a Világgazdaságban '95. január 13-án: egy rövidebb hír, ami ránézésre legalább húszsoros, majd megjelent január 14-én a Világgazdaságban egy "Behozható orosz gépek" című szintén felhívás, ami már sokkal több információt tartalmazott, és azt célozta, hogy e felhívás alapján vegyenek részt magyar cégek ezen államadósság lebontásában.
Ezt azért szeretném kihangsúlyozni, mert nagyon érdekes, hogy később Hujber Ottót később itt olyan vádak illették, hogy cégeket hozott létre például vagonok behozatalára, holott vagonok ilyen értelemben itt nem szerepelnek, vagy nem szerepel benne energia Kapolyi László tekintetében. Persze, hogy nem! Mert ez egy olyan elképzelés volt, amit a minisztérium akkor kialakított, hogy Magyarországon akkor körülbelül milyen típusú gépek lettek volna értékesíthetők, és körülbelül milyen típusú gépeket lehetett volna Oroszországból kihozni. A történetnek az a lényege, hogy kell egy olyan vállalkozó, aki tudja, hogy hol mit gyártanak, meg tudja ítélni, hogy azt Magyarországon értékesíteni lehet, és ehhez még - és ez még semmit nem jelent az államadósság lebontásában - le kell tenni az üzletre vonatkozó bankgaranciát; eredetileg 7,5 százalékos cash-letétet kellett tenni, és meg kellett ajánlani 1 USA-dollár elszámoló ellenértékét, ami 0,58 USA-dollár volt, amiről majd megint ejteni kell egypár szót.
Nos, ha mindezek megvoltak, akkor kaptak olyan jelzést, hogy az üzlet beindulhat, hiszen a magyar minisztérium az orosz minisztériummal konzultált abban az ügyben, hogy az oroszok önköltségi áron kifizetik a gyártó cégnek azt, amit termelnek. Ezek olyan kemény feltételek voltak, hogy - ellentétben a szocialistákhoz közel álló három csoporttal - száznál több, száz körüli pályázó pályázott. Nem akarok senkinek reklámot csinálni, főleg nem negatív reklámot. Csak így mondanám, hogy Székesfehérvár egyik legnagyobb cége is érdeklődött a dolog iránt, voltak orosz ismeretei, hiszen korábban jelentősen termelt az orosz piacra, mégsem tudott realizálni egy fillér államadósságot sem. Olyan kitételek ezek, melyek megszelektálták - hogy így mondjam - a jelentkezőket.
Igazából egyetlenegy pontja van ennek az ügynek, ami szóra érdemes, ez a 0,58 USA-dollár. Ez nem volt nyilvános információ. A bizottság nem tudott a nyomára jutni annak, hogy ez a 0,58 USA-dollár hogy szivárgott ki, hogyan tudták meg mindazok, akik ajánlatot tettek. Az a vélekedés azonban, hogy ezt Hujber Ottó - aki benne volt a tárcaközi bizottságban - szivárogtatta ki, a bizottság működése során soha nem nyert bizonyosságot, erre semmiféle dokumentumot nem tudtunk fellelni. A meghallgatás - ami alkotmányos kötelezettségek között zajlott - sem vezetett ebben az ügyben eredményre.
Úgy gondolom, hogy a száz jelentkezőből nem az MSZP-hez közel állóak kaptak döntő módon lehetőséget, hanem azok kaptak, akik képesek voltak ezeknek a kritériumoknak megfelelni.
A 0,58-ról még annyit mondanék, hogy az Ipari Minisztérium azért foglalkozott ezzel a kérdéssel, hogy mi az, amit el lehet érni. A nemzetközi piacon a legkedvezőbb ajánlat 0,35 USA-dollár volt adósságdolláronként, a hazai vállalkozói szféra képviselői 0,42-re tettek eredetileg ajánlatot. Ezután következett egy olyan döntés, ami 0,58-ban határozta meg azt a minimális lehetőséget, amivel ezen a piacon egyáltalán el lehetett indulni.
Hujber Ottó nevét többször említettem. Nagyon röviden, hiszen sok minden megjelent róla, maga is nyilatkozott, televízióműsor is volt, egy héttel ezelőtt is rengeteget beszéltek róla. Azon kívül, hogy nagyon jó szakembernek tartom, aki rettenetesen ismeri az orosz piacot - és remélem, ha hallgatja, nem bántom meg vele, hogy az amerikai piacon egy fabatkát sem érne a tudása, és hogyha amerikai államadosságot kellene lebontani, akkor Hujber Ottó neve elő nem került volna -, annyit hadd mondjak el, hogy már az előző kormányciklusban komoly szerepet játszott az államadósság lebontásával kapcsolatos ügyekben.
(21.30)
Nemcsak arról beszélek, hogy Csernomirgyin és Boross úr aláírási akcióján és az azt megelőző tárgyalásokon is részt vett, tervezeteket és dokumentációkat juttatott el az akkori kormányképviselőknek, hanem azt is elmondanám, hogy a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, valamint a Pénzügyminisztérium először is egy meghatalmazást adott ki számára - ami itt van a kezemben -, mint a Társaság a Keleti Piacokért elnökének, hogy az orosz piacon az adósság rendezésére irányuló tárgyalásokban részt vegyen.
Társaság a Keleti Piacokért. Miről van szó? Ez is valami szocialistákhoz közel álló, Hujber-érdekeltségű társaság. Ez így jött át az újságokban, a televízión. Ez így jött át egy héttel ezelőtt. Nem akarok megint reklámot csinálni a közel száz cégnek, csak mondanám, hogy olyanok vannak benne, mint az Agrobank, a Bábolna, a Békéscsaba, Csepel, Dunaferr, Erdért, nem sorolom. Tehát mindazok, akik valaha, valamikor a volt KGST-piacon részt vettek és tudták, hogy ezzel a piaccal érdemes számolni. Hiszen külföldiek jönnek Magyarországra, bázisokat létesítenek azért, hogy innen elérjék a FÁK-piacokat, az orosz piacokat, akkor nekünk, magyaroknak, akiknek megfelelő tapasztalatunk van, nem szabad kiengedni ezt a piacot a kezünkből.
Ezért alakult meg ez a társaság, amelynek elnöke Hujber Ottó volt. Ebben a minőségében - és nem mint az MSZP vállalkozói tagozata vezetője - kapta a megbízást az előző kormányciklusban is, valamint kapott még ezen a megbízáson kívül egy olyan levelet, szintén e két minisztérium főosztályvezetői által aláírva, amiben támogatásukról biztosítják Hujber Ottót az üzleti kezdeményezések és a kormányzati munka szoros, operatív összehangolásáról. Ezt olvastam, nem saját szavaimmal mondtam, nyilván lehetett is érezni. Itt van a kezemben, az egész levelet nem olvasom föl.
Mindezt csak azért mondtam, hogy nem szocialista-szabaddemokrata találmány Hujber Ottó. (Demeter Ervin: A fele igaz.)
Kapolyi László. Kapolyi Lászlót mindannyian ismerjük. Úgy van aposztrofálva az anyagban, hogy volt miniszter, és ilyen módon sikerül őt a szocialistákhoz közel lökdösni, holott egy önálló, független párt elnökéről van szó, ha már politikát keresünk a dologban; nem a Szocialista Párt tagja, sem tisztségviselője. Kapolyi László azon túl, hogy volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és címzetes egyetemi tanár is. A bizottság alelnökeként mondom, érdemes lett volna megemlíteni, ha már megemlítjük, hogy volt miniszter, mert nemcsak ez az egy csúcsa van a pályájának. Tudni kell róla, hogy energiaügyekben elkötelezett szakember. Egyike azoknak, akik energiaügyekben legjobban ismerik a korábbi és a jelenlegi orosz-magyar együttműködést.
A System Consul Kft., amelynek tulajdonosa, és amely részt vesz ennek az államadósságnak a lebontásában, nem volt benne az eredeti felhívásban, nyilvánvalóan azért, mert a teljes 900 milliót még mindig nem tudtuk kimeríteni, minden olyan tevékenység, áru, legyen az akár elektromosság, amely ennek az államadósságnak a lebontását tudta segíteni, a tárcaközi bizottságban, ha megfelelt azoknak a szigorú feltételeknek, amelyekről az előbb beszéltem, akkor tárgyalási lehetőséget kapott. Ha minden megvolt és az oroszok hajlandók voltak ebbe az üzletbe belemenni, akkor lehetőséget is. Ez nem egy papírmunka - ugyanúgy jön az áram, mint korábban mondta Demeter Ervin -, hanem ez egy komoly tevékenység, amiben több ukrán és orosz pénz van, a bányászattól elkezdve az áramfejlesztőkön át, sok minden máson keresztül.
Sajnos, a bizottság nem hallgatta meg Kapolyi Lászlót, így utólag én személy szerint is nagyon bánom, hogy nem ragaszkodtam hozzá. Hiszen abban az anyagban, amit elküldött, miután megismerte a bizottsági jelentés egy részét, nagyon képletesen és egzakt módon mutatja be, mi minden szükségeltetett ahhoz, hogy az államadósság lebontására ez a megfelelő szisztéma létrejöjjön. Ennek ismeretében említette meg Demeter Ervin úr, hogy csak áram jön, és apró kis papírmunka van, ami szemenszedett csúsztatás, hogy finoman fejezzem ki magam.
Máté László. Máté László is azok közül való, akit korábban az egy év alatt és ennek a második felében az újságok állandóan hoztak. Valaki, akiről úgy gondolom, mindannyian tudjuk, kiről van szó, lebegtette ezt a témát, és Máté Lászlót is mintegy olyanként tüntette fel, aki az államadósság lebontásában előnyt létezett, és a hozzá tartozó cégek: az úgynevezett Famáka-csoport, Máté László. És Máté Lászlóról tudni kell, hogy ő a Szocialista Párt pénztárnoka volt. Gyönyörű szépen bele lehetett keverni az ügyekbe, és a Famáka-csoport másról sem szól, mint Máté Lászlóról.
Nos, mi az igazság ebben az ügyben? A vizsgálati anyagban benne van - igaz, hogy nem ezt poentírozta ki soha senki -, hogy az MSZP akkori alelnöke, aki a vizsgálat időpontjában már nem volt alelnök, ebben a kft.-ben, ami nem a Famáka, hanem annak egy Lorry nevű változata volt tulajdona. Azonban erről '95. szeptember 15-én lemondott, pontosabban eladta, méghozzá készpénzért. Ezt megelőzően nem pályázott ez a kft. államadósság lebontására. Ahogy Máté Lászlótól tudjuk, a vita pontosan ezen tört ki a tulajdonosok között, hogy pályázzanak vagy ne pályázzanak. Máté László, hogy úgy mondjam, kiszállt ebből a társaságból. Hogy ez mennyire igaz, itt van a kezemben - annak mondom, aki nem látja - egy taggyűlési jegyzőkönyv, abszolút hiteles, megfelelő aláírásokkal, ügyvédi ellenjegyzéssel rendelkezik, amelyben Máté László bejelenti, hogy egy bizonyos összegért eladja egy annál nagyobb névértékű üzletrészét azonnali készpénzfizetés mellett.
Bizton állítom, hiszen itt van a kezemben a bizonyíték (Felmutat egy iratot.), hogy Máté László nem vett részt az államadósság lebontásának akcióiban, mint ahogy az anyagokból kiderült, nem pályázott egyik, hozzá közel álló cég sem, legalábbis, ahol meghatározó vagy éppen lényeges tulajdona volt. Nem folytatom tovább ezt a sort. Úgy gondolom, ebből is látható, hogy nem minden arany, ami fénylik ebben az ügyben, vagy nem minden olaj és nem minden csúszik, ami annak mutatkozott.
A vizsgálóbizottságról, mint olyanról, szeretnék beszélni. Azt gondolom, mindnyájan tudják, akik a rádiót hallgatják, hogy a vizsgálóbizottság ugyan nem magyar találmány, de ennek a kormányzati ciklusnak a találmánya ebben a Házban. A korábbi Házszabály nem tette lehetővé - persze elvileg lehetővé tette, de a korábbi kormánytöbbség soha semmilyen vizsgálóbizottságnak nem adott zöld utat, nem szavazott meg -, a magyar parlamentben most állandóan hangoztatott ellenőrzési funkció az elmúlt ciklusban nem tudott érvényesülni, most viszont igen. Parlamenti vizsgálóbizottságot lehet létrehozni, viszonylag könnyen, egy bizonyos számú aláírás szükségeltetik hozzá, utána kötelező, sőt a Házszabály még azt is mondja, hogy kötelező igennel szavazni az országgyűlési képviselőknek, egyébként mindössze ebben az egy esetben.
Nos, arról szeretnék beszélni, hogy milyen is egy ilyen vizsgálóbizottság. Először is: mi mindannyian elkövettük azt a hibát, hogy az érintett képviselőket, akik itt elmondták a magukét annak idején, beválasztottuk ebbe a bizottságba. Az, hogy nem tevékenykedtek, Demeter Ervin urat kivéve, és ha nem ilyen lenne a tevékenysége, akkor még azt is mondanám, hogy tisztelet illeti meg. (Demeter Ervin: Valamit elrontottál!) Nem rontottam el, csak azon gondolkodom, hogy mondjam-e, de akkor most mondom. Igazából ez megint egy személyes jellegű dolog, bocsánatot kérek érte ebben a késői órában, négyszemközti beszélgetés alapján meg is állapodtunk és egyet is értettünk a következőben: én azt mondtam, hogy Demeter Ervin részéről egy csodálatos teljesítmény volt ez az egy év. Hogy ezt a luftballont egy éven keresztül az ország fölött tudta tartani, hogy a sajtó állandóan írt erről a dologról, és igazából nincs mögötte semmi - ez egy csúcsteljesítmény egy politikus részéről.
(21.40)
Demeter Ervin nyugtázta az ügyet, és azt mondta nekem: miért, ha te lennél ellenzéki, nem ezt csinálnád? Ezen gondolkodtam, kedves képviselőtársam, hogy elmondjam vagy ne mondjam... (Demeter Ervin: Azért nem egészen így van!) - de én egy őszinte pali vagyok, ezt elmondtam.
Térjünk vissza erre a vizsgálóbizottsági ügyre. A vizsgálóbizottság mire jó? Arra semmi esetre sem jó... - és ezt Demeter Ervin is elismeri, a múltkori beszédében nagyon képletesen fogalmazza meg a dolgot, teljesen egyetértek, az a ritka pillanat van, amikor egyetértek azzal a kitétellel, ami úgy szól - egy pillanat, rögtön meg fogom találni... (Iratai közt lapozgat.) -, hogy "egy parlamenti vizsgálóbizottság valóban nem alkalmas arra, hogy maguk a képviselők végezzék a tényfeltárást, egyesével nyálazgassák át a szerződéseket, mert ez roppant módon megnehezíti a munkájukat, elhúzza, ez nem járható út. Tehát amikor arról gondolkodunk, hogy vizsgálóbizottságokat módjával és kisebb számban hozzon létre a parlament, akkor arra is gondolni kell, hogy ilyen kisebb számú vizsgálóbizottság működésének feltételét megteremtsük." Telitalálat! - teljes mértékben egyetértünk.
Miről szólt ez az egy év? Arról szólt, hogy nyálaztunk dolgokat, meghallgattunk embereket, utána értelmeztük azt, ami teljesen egyértelmű, utána jókat vitatkoztunk rajta; mindezt az adófizetők pénzén, a meleg, fűtött irodákban vagy a légkondicionált irodákban - mert olyanokban is voltunk. Eljártunk a minisztériumba, és tettük szépen a dolgunkat - és az eredmény ez. És még mi? - meg az, hogy lehetett nyilatkozni.
A vizsgálóbizottság arra jó - és itt szeretnék a Tocsik-bizottságra is utalni, nem akarom a két ügyet összekeverni, de kísértetiesen hasonló, és ezt olyanként mondom, mint az egyikben részt vevő alelnök -, hogy óriási szereplési lehetőség van arra, hogy állandóan nyilatkozzon az ember, és prejudikáljon, és elmondjon olyan dolgokat, amelyek nem bizonyosodtak be. Ez a kisebbik baj. De lehetőség van arra, hogy olyan dokumentumokat..., ami egy zárt bizottsági vizsgálat lezajlik az egyik nap, a másik nap olvasom az újságban!
Erre vonatkozóan természetesen - miután ez már tűrhetetlen méreteket öltött - Gál Zoltánhoz fordultam, az Országgyűlés elnökéhez, és egy adott ügyben megkértem, vizsgáltassa ki a főtitkár úrral, hogy betartja-e mindenki - akinek be kell tartania - az apparátusban a játékszabályokat. Igazából úgy gondolom, hogy előre tudtam a választ: természetesen igen, és ezt el is hiszem; mert a gazdasági bizottság titkárságán, ahol a mi bizottságunk is jegyezve volt, nagyon precíz, komoly munka folyik; itt van a kezemben a válasz, tehát nem csak úgy mondom, hanem tényszerűen tudom igazolni, hogy minden a legnagyobb rendben volt. Azonban azok az anyagok, amelyek, ha nem is titkosak, mégis zárt meghallgatáson kerültek szóba, másnap az újságban megjelentek - ez zsinórban ment. Egyszer már említettem, most elmondom még egyszer, nem baj, ha reklámot csinálok az Új Magyarországnak, ráfér: cikksorozat volt a legfrissebb információkkal - természetesen ezek fals információk voltak többnyire; úgy, ahogy illik: egy pici valóságmag, utána feltupírozva, hogy érdekes legyen, és aki olvassa, az meg is egye.
A médiában is szerepelni lehetett. Igazából úgy gondoltuk - a bizottság tagjai -, hogy ennek véget kell vetni, és elhatároztuk, többször megállapodtunk, és megkértük a bizottság elnökét, hogy ne nyilatkozzék - természetesen ezt megszegte. Ennek csúcsa egy A hét című tévés műsor volt, ami után a bizottság nem szocialista tagjai is - de azok is - felszólították az elnök urat, hogy mondjon le. Ez megint kísértetiesen hasonlít a Tocsik-bizottság ügyéhez, ott hasonló dolgok játszódnak le. Ezt mindazoknak mondom, akik a vizsgálóbizottságban hisznek - én is hiszek, csak nem az ilyen típusú vizsgálóbizottságban. Úgy gondolom, hogy amikor a Házszabályt módosítjuk, erre is tekintettel kellene lenni, és a vizsgálóbizottsági játékszabályokat is rögzíteni kellene, hogy ne lehessen visszaélni azzal, amit ez a kormánytöbbség "élni szeretett volna hagyni" az ellenzéknek - mert nem élnek a lehetőséggel, hanem visszaélnek.
Van az ügynek ide tartozóan, a vizsgálóbizottsághoz tartozóan egy másik aspektusa is, és ez a "titokügyi" miniszter, Nikolits úr ügye - Nikolits úr, aki a bizottsági munka teljes időszaka alatt többször emlegetve volt, egy héttel ezelőtt a parlamentben is. Most a régi szisztéma, az egyéves szisztéma visszatér, ismét csak az Új Magyarországot tudom idézni; március 14-i számában "Kebelbeli megbízások - Demeter Ervin az olajgate-ről" című cikk van, amely Nikolits Istvánról a következőt mondja: Nikolits István igen sajátságos szerepére is kitért a kormány; mint mondja: máig tisztázatlan a titkosszolgálatok szerepe az ügyben - és így tovább, és így tovább, és így tovább.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy Demeter Ervin úr első perctől kezdve - mint egy mániákus - ragaszkodik ahhoz a gondolatához, hogy Nikolits úr nem adott át minden dokumentumot, hogy a bizottság az olajgate-ügyet vizsgálni tudja.
Szeretnék itt a jelenlévőknek megmutatni - remélem, hogy nem kapok ki érte - egy 2076-ig titkosított, szigorúan titkos anyagot (Felmutatja.). Innen, messziről mutatnám, hogy Nikolits úr mindent rendelkezésre bocsátott, teljes felelősséggel itt van. Mindezek az információk a bizottsági meghallgatáson és egyéb más szempontból - hogy úgy mondjam - igazolódtak. A bizottság az anyagába sok mindent beépített ebből a jelentésből - nem mondom, hogy az egyharmadát, de bízom benne, hogy még többet is, csak nem akarok itt most matematikába belemenni. Ennek ellenére Demeter Ervin úr konokul állítja, hogy Nikolits úr akadályozta a bizottság munkáját, Nikolits úr nem bocsátott mindent rendelkezésre, és ő tudja, hogy van még anyag, amit Nikolits úrnak oda kéne adni - de természetesen azt már nem mondja meg, hogy milyen anyagról van szó. Így, vizsgálóbizottsági elnökként lehet visszaélni azzal, amivel a parlament felruházza a vizsgálóbizottság elnökét.
Amiről tulajdonképpen beszélünk, az az lenne, hogy a parlament demokratikus módon megválasztott bizottsága ellenőrizze a kormányt vagy a kormányzathoz kapcsolódó területek tevékenységét. Úgy gondolom, hogy ez nem történt meg ebben a bizottságban sem. Arról nem is beszélve, hogy a "Kebelbeli megbízások" című cikkben olyan aranyos dolog van, idézem: "egyértelműen bebizonyosodott, hogy versenyeztetés nélkül, titkos kormányhatározat alapján osztották szét az üzleti lehetőségeket, hiába lett volna elemi kötelezettségük a pályáztatás". Ez akkora hatalmas csúsztatás, hogy ezt még Demeter Ervin sem mondta a múlt héten itt, a parlament színe előtt - gondolom, nem merte mondani, mert belesápadt volna itt mindenki ekkora lódításba; de ebben a "Kebelbeli megbízások" című cikkben ez jelent meg. Ha Demeter Ervin úr azt mondja, hogy ezt a szájába adta az újságíró, és ő soha ilyet nem mondott, akkor becsületszavamat adom, hogy elhiszem neki - de ez borzasztó volt, egész évben ezek a dolgok mentek.
Még egy aspektusáról szeretnék beszélni - elnézést kérek, hogy ilyen hosszú vagyok -: ez pedig mindazoknak az érintettsége, akiket a bizottsági anyagok, a bizottsági meghallgatások belekevertek ebbe az ügybe. Számtalan név - és most nem mondom azokat a neveket, amelyek nincsenek benne a bizottsági anyagban - az előzetes anyagokban benne volt. Említettem már, hogy ezek másnap kikerültek az újságokba, megjelentek. Meghurcoltak tisztességes, becsületes embereket, akik valamilyen aspektusból fölmerültek, majd aztán a bizottsági vizsgálat során kiderült, hogy tévedésből, félreértésből, rossz információ alapján kerültek abba a helyzetbe, hogy egyáltalán a bizottság látókörébe kerültek.
Úgy gondolom, és merem remélni, hogy Demeter Ervin úr mint a bizottság elnöke egyetért velem, hogy erről a helyről elnézést kérjek a bizottság nevében mindazoktól, akik ilyen kellemetlen helyzetbe kerültek. Legszívesebben elnézést kérnék azoktól is, akik a bizottsági jelentésben szerepelnek; mert ha példákat veszünk, és mondjuk, megnézzük Dunai Imre ügyét, akit végig azzal - hogy mondjam - szerepeltetett nem tudom, kicsoda a médiában, hogy így és úgy és amúgy összeférhetetlen, mert a fia Oroszországban, Moszkvában a HFT irodáját vezeti, el kell hogy mondjam, hogy egy Kittka és társai nevű ügyvédi iroda keményen foglalkozott az üggyel, és egy olyan anyagot írt egy dr. Pongrácz Tibor nevű - nem tudom, van-e, ki e nevet nem ismeri - jogász, teljesen tárgyilagosan, pártoktól semlegesen és függetlenül, amiből az istennek nem lehet kihámozni azt, hogy Dunai Imre és Dunai András tevékenysége összeférhetetlen volt.
(21.50)
Mindenféle körmönfont módon próbálja az anyag jogi csűrcsavarásban előhozni a dolgokat. De végül is a végső konklúzióban - itt van a kezemben az anyag, idézhetnék belőle - azt írja, hogy… Na, azért idézek belőle, mert ez megér annyit; azt mondja, hogy "továbbá a jogszabályi tényállások egyes elemei a fentiekben részletezett bonyolult összefonódások miatt aggálytalanul nem állapíthatók meg". Tehát ez a legdehonesztálóbb megállapítás, amit most olvastam, ennél csak enyhébbek vannak benne. Tehát nem tudtak összecsikarni az állam pénzén, az adófizetők pénzén egy valamiféle olyan anyagot - még egyszer mondom, dr. Pongrácz Tibor, nem tudom, hogy ismerős-e a név, jegyezte ezt az anyagot -, nem tudtak összehozni annyit, hogy kiderüljön, hogy igazából itt összeférhetetlenség van.
Én nagyon sajnálom személy szerint, és elnézést kérek innen is Dunai Imrétől, hogy a politikai és erkölcsi összeférhetetlenség lehetőségét feltételes módban egyáltalán a bizottság megemlíti. Én úgy gondolom, hogy még erre sem szolgált rá.
Meg kellett volna még említenem, és tartozom azzal, hogy Erdey-Grúz Balázst is megemlítsem, aki ellen a legfőbb vád, most tessék figyelni, a következő volt: hogy az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium IV. területi főosztály vezetőjének, aki egyben a tárcaközi bizottság titkára is, a helyettese. Nem tudom, hogy elég világos-e, amit mondok, tulajdonképpen mint helyettes nem a tárcaközi bizottság titkári funkciójában helyettesítette a főnökét, hanem a IV. területi főosztály vezetésében helyettesítette. Egy probléma van azonban, hogy az Agroil Rt. igazgatóságának tagja Erdey-Grúz Balázs.
Ebben a tekintetben el kell mondjam a saját véleményemet, ami megegyezik Borók György, Erdey-Grúz Balázs és Tímár László köztisztviselőkkel kapcsolatban, habár mindegyikre itt van a megfelelő magyarázat, hogy ki miért került oda, ahova került, és most már nincs idő, hogy ezt részletezzem; a minisztériumokból is megkaptuk a hivatalos válaszokat. Én magam sem tartom jónak és követendő példának, még akkor sem, hogyha tisztességes szándék vezeti azokat, akik, mondjuk, egy ilyen államadósság lebontásában mezőgazdasági termékeket akarnak kivinni vagy akarnak behozni és bent értékesíteni, hogy az államapparátus így tartsa rajta a kezét, szemét ezen az ügyleten, hogy az tisztességes legyen, tehát ha még jó szándék van, akkor is - ugye, a pokol útja jó szándékkal van kikövezve, mindannyian tudjuk. Én magam sem tartom ezt helyesnek.
Tehát a bizottsági megállapításban ez a legsúlyosabbak egyike. Ilyen értelemben tehát azt kell hogy mondjam, hogy azonosulok a bizottság megállapításaival, azzal, hogy valami olyan tiszta törvénykezést kellene itt megvalósítani ennek a parlamentnek, és ennek nincs összefüggése az összeférhetetlenségi törvénnyel - ez a másik vagy a sokadik hatalmas kacsa, ami arról szólt, hogy itt az összeférhetetlenségi törvény hiánya miatt vannak ezek a dolgok… Nem erről szól a történet! Az összeférhetetlenség a köztisztviselőkre van - csak lyukas. Ezt kell befoltozni és megcsinálni.
Szerettem volna még végigmenni a Demeter úr által elmondottakon, a múltkori beszéde itt van nálam szó szerint. Nem megyek, megkímélem önöket attól, hogy még ezt is meghallgassák, pedig nagyon érdekes dolgokat lehetne tapasztalni; mint ahogy nem megyek végig azon sem, amit az illető urak említettek és elmondtak itt annak idején, tehát Demeter Ervin úr annak idején és mind a másik öt úr, illetve egy hölgy, akiknek a cáfolata, tehát az elmondandójuk cáfolata ebben a jelentésben benne van. Tehát magyarul és egész egyszerűen és világosan az: hogy amit állítottak, az nem igaz. Ha az urak azt mondják, hogy nem állítottak semmit, hanem kérdeztek, akkor csak formálisan van igazuk. Az urak minden kérdése állítás volt, amit a bizottság anyaga nagyon tételesen, pontról pontra tartalmaz, és természetesen ez megint egy olyan kompromisszum, ami, hogy mondjam, van, akinek nem tetszik, van, akinek tetszik.
Miután hatalmas érdeklődés van az illető hat parlamenti képviselőtársam részéről, azért elmondanám annak az egy Gáspár Miklós képviselőtársamnak, aki itt van, hiszen Demeter Ervin úré a múltkor napvilágra került, hogy (Demeter Ervin: Teljes mértékben igaz!) tulajdonképpen amit ő fölvetett, két dolgot, csak egyet emelek ki, mert nem akarom ezt se húzni. Ugye, Gáspár Miklós képviselő úr kérdésében azt állítja, hogy az Agroil Rt.-nek, melyben tudomása szerint Pál László, a Mol Rt. elnöke is áttételesen tulajdonos - szóval ilyen kérdéseket tettek fel az urak; teljesen természetes, hogy Pál László sem közvetlenül, sem áttételesen nem tulajdonos, nem volt tulajdonos, soha semmilyen módon nem volt az -, hogy nem így akarta föltenni a kérdést - mert ilyenek is elhangzanak itt. Ez természetesen hihető, csak hát ebben a parlamentben van egy csúnyaság, hogy szó szerinti jegyzőkönyvet vesznek itt föl nagyon szorgalmas kollégák és itt dolgozó emberek, akik halálpontosan dolgoznak, hosszú évtizedek óta a szakmájuk kiváló képviselői - nem valószínű, hogy hozzánk közelállóként csúsztatnák az ellenzéki képviselők napirend előttijét.
Ennyit szerettem volna még elmondani; illetve egy dologra reagálnék még Demeter Ervin úr általam - hogy mondjam - ki nem csipkézett beszédéből, ez pedig a miniszterelnök és a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter úr szerepe az olajgate-ügyben. Én megmondom, mi volt a szerepe a két úrnak. A miniszterelnök úr elrendelt egy vizsgálatot, mielőtt itt az urak létrehozták volna velem együtt a parlamenti vizsgálóbizottságot - ez mindig így volt Demeter úr, ilyen könnyű Katát táncba vinni. A másik pedig, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter úr információkat adott az olajgate-bizottságnak. Ha tisztességesek akarunk lenni mind a két úrral szemben, akkor ezt kell róluk elmondani.
Köszönöm szépen, és elnézést, hogy visszaéltem mindenki türelmével, de körülbelül háromszor ennyit tudnék még ezekről a dolgokról tényszerűen beszélni. Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.)
