SZÁSZ DOMOKOS

Teljes szövegű keresés

SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak Dögei képviselőtársamnak szeretnék reagálni: általános a dolog, tehát nem emelünk ki név szerint, bár nagyon tisztességes, hogy a saját körzetét valaki védi, de ha arról van szó, hogy relatív elmaradottság szerint kíván az országgyűlési határozat dönteni, tehát ha Tiszabura vagy Tiszagyenda nagyon szegény, akkor valószínűleg felállhatna valaki Szabolcsból, hogy az meg még szegényebb.
Tehát a törvény azt próbálja szabályozni, hogy a relatív elszegényedést és a relatív jólétet hasonlítva az egyik - nyilván az elmaradottabb - több pénzt, a másik kevesebbet kapjon. Másrészt, ahogy államtitkár asszony mondta, ez egyelőre csak az elosztható pénzeknek egy igen kis hányadára vonatkozik, és a területfejlesztési törvény keretében, de még a célzott meg a címzett támogatások keretében is juthatnak pénzek. Azt hiszem, összesen 11 milliárd vagy valami ilyesmi az, amit most az országgyűlési határozat oszt.
Ennek inkább az a lényege - azért mondom, mert akkor talán frakciójának tovább tudja mesélni -, hogy végre ez egy olyan kísérlet lenne itt a parlamentben, hogy hozzunk egy olyan döntést, ami nemcsak hogy normatív szabályozás lenne, igaz, hogy csak egy ekkora összegre, de ugyanakkor nagyon átlátható is, tehát minden egyes alkalmazó ugyanúgy tudja majd, hogy mi jár neki és hogyan, és ha később fejlődik, három év után, akkor mennyivel fog kevesebb járni és így tovább - tehát ugyanakkor egy kontrollálható folyamatról is szó lesz.
Tulajdonképpen ha elhiszi nekem, akkor arról van szó, hogy olyan rendszert kívántunk erre a pénzre kialakítani, ami mindenki számára egyformán működik, mindegy, hogy az most tiszai vagy szabolcsi, vagy mondjuk Győr-Sopron megyei területről lett légyen szó. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem