DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hittem a közelmúltig, hogy ma, március 17-én végül is senki nem fog egy szót sem ejteni a parlamentben arról, hogy a magyar szabadság és a magyar nemzet legszentebb ünnepnapja volt tegnapelőtt.
Nem urai, de szolgái vagyunk a nemzetnek - hirdették a transzparensek. Azt hiszem, a nemzet eldöntötte, hogy ma urai vagy szolgái vannak-e.
Azonban ez az ünnep a sajtószabadságnak is a legszentebb ünnepe volt, és ha már sajtószabadság, akkor érdemes talán az ünnep globális értékelése helyett szólni néhány szót arról is, hogy a közszolgálati média vajon hogyan emlékezett. Emlékezett-e méltón, emlékezett-e vagy emlékeztetett-e?
Nos, ilyen mondatok hangzottak el: minden év márciusában eljutunk annak felismeréséig, hogy nem tudunk ünnepelni. Tisztelt Országgyűlés! Kik voltak azok, akik nem tudtak ünnepelni? Kik voltak azok, akik azt szuggerálták az országba a magyar szabadságharc 149. évfordulóján, hogy nem tudunk ünnepelni? Milyen hangulatok gyűrűztek most ide be, aminek végső soron az lehet a végső hatása azok számára, akik nem tudtak ünnepelni, hogy úgy látszik, a jelenlévők és az egész nemzet nem tudott ünnepelni?
Tisztelt Országgyűlés! Tudtunk ünnepelni. Tudtunk ünnepelni itthon, az országban, és tudtunk ünnepelni a határokon kívül is, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. És hogy tudtunk ünnepelni, ezért külön köszönet illeti például a Duna Televíziót, amelyik kétszázat megközelítő külföldi magyar helyszínről közvetített.
Végül pedig, mivel időm lejár, itt szeretném bejelenteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) kezdeményezi a szabadságharc 150. évfordulójának megfelelő és méltó ünneplésére, előkészítésére egy '48-as emlékbizottság (Az elnök a csengő újbóli megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) létrehívását. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
(16.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem