DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy '94 őszén az első támadás az egyházi iskolák ellen indult, amikor is a közoktatási megállapodás felmondását pedzegette kormánypárti képviselőtársaim közül nem egy. De ez az első támadás folyamatos volt az elmúlt két évben, és ennek már csak csúcspontja az, ami az idei költségvetésben megjelent, hiszen a normatív finanszírozás a felsőoktatásban azt jelenti, hogy az egyházi intézmények megkapják a képzési normatívának egy speciális változatát, de mindazokat, amelyek az intézmény fenntartásához szükségesek, nem kapják meg.
Van egy pikantériája a dolognak, amit eddig még nem mert megcsinálni az MSZP-SZDSZ vezette kormány: idén először a hallgatói normatíva - ami 65 ezer forint most már öt év óta - tekintetében is az egyházi intézményekben tanuló hallgatók rosszabb helyzetbe kerülnek, mert míg a másik oldalon, az állami intézményben 65 ezer forint, az egyházi intézményben pedig csak 43 ezer forint.
Azt hiszem, ez nyílt támadás az egyházi felsőoktatási intézmények ellen és az ott tanuló diákok ellen. Ez egy nyílt támadás, hiszen folyamatosan romlik az egyházi intézmények pozíciója, és ha itt demokráciáról beszél valaki, akkor talán fel kellene vetni azt a demokratikus kérdést, hogy az 1990. évi IV. törvény valóban érvényesül-e Magyarországon.
Ha már finanszírozzuk az egyházi intézményeket - bár tudom, hogy ez nagyon sok embernek fájdalmas -, akkor azért megkérdőjelezhető az, hogy miért nem egyenlő formában, és azt gondolom, teljesen jogos, hogy a Magyar Demokrata Fórum az Alkotmánybírósághoz fordult ebben a kérdésben. Bízom abban, hogy az Alkotmánybíróság rövidesen döntést hoz, és a kormánynak akkor vissza kell vonulnia. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem