DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az Alkotmánybíróság intézménye a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya; egy olyan intézmény jött létre 1989 végén, '90 elején, amely intézmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon az alkotmányosság megerősödjön.
Azt gondolom, hogy szerencsés lenne ezt az intézményt abból a típusú indulatos vitából kiemelni, amelynek tanúi lehetünk. Ezért én a bizottság elnökeként csak arra vagyok kénytelen emlékeztetni tisztelt képviselőtársaimat, hogy a tények azt mutatják, hogy alkotmánybíró-jelölés vonatkozásában az a fajta kompromisszum vagy konszenzus, amire itt többen hivatkoznak, nem állt fenn. Az alkotmánybírók legutóbbi jelölése alkalmával az egyik alkotmánybírót hét frakció támogatta, a másik alkotmánybírót öt frakció támogatta, ez az öt ellenzéki frakció. Ezt csak tényként szeretném rögzíteni. Tehát nem volt olyan megállapodás, ami ettől eltért volna.
Szeretném jelezni azt is, hogy az a teremben felháborodással fogadott javaslat, hogy több csatornássá alakuljon a jelölés, ami egyfajta kiutat képez az 1993 óta fennálló válsághelyzetben, ez a javaslat nem szabaddemokrata javaslat. Ez az Alkotmánybíróság elnöke és az Alkotmánybíróság több vezető bírája által létrehozott megbeszélésen is mint alkotmánybírói javaslat… amit voltak, akik itt korporatív javaslatnak neveztek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), voltak, akik szégyenletes javaslatnak; ez egy olyan szakmai javaslat, ami szakmai fórumokon korábban már előkerült, és amely megoldást adhat (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismételten jelzi az időkeret leteltét. - Dr. Pusztai Erzsébet: Van egy hatályos törvény!) a bizalmi válsághelyzetre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem