DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Jogászként érdeklődéssel hallgattam volna Dornbach képviselőtársam önigazoló felszólalását, ha ez elérte volna a görög sorstragédiák mélységét. Sajnos nem azt érte el. Egyébként a görög műfajok tiszták voltak, a tragikomédiát nem ismerték; ez az önigazolás egy kicsit tragikomikus volt s egy kicsit függetlenítette magát a tényektől. Azt ugyan elismerte, hogy a múlt ciklusban 3:3 volt az arány, mégis hat alkotmánybírót sikerült órákon belül megválasztani. Azért ez igazol valamit.
A másik kérdés, hogy itt nem sikerül megválasztani azért, mert az 5:2-es jelölőbizottsági felállással szemben van egy 72 százalékos többség, s ez a 72 százalékos többség a jelölőbizottságban is érvényesíteni kívánja teljes mértékben a többséget.
Ügyvédként szégyellem magam, hogy belementünk abba a csapdába, hogy egyszerre két alkotmánybírót jelöltünk. Ügyvédként sosem mentem volna bele ilyen megállapodásba! Tessék először az egyiket megválasztani, és ha az sikerre vezetett, majd akkor jelöljük a másodikat! Itt viszont az ellenzék bizalmat előlegezett a kormánypárti többségnek, az alkotmányügyi bizottság a múltkor is, most is teljes egészében támogatta a két alkotmánybíró jelölését, és utána a szavazásnál derült ki, hogy ami bizalmat előlegeztünk, azt a bizalmat nem kaptuk vissza.
Itt van a lehetőség, vissza lehet adni az előlegezett bizalmat, ha egyáltalán még hangoztatni tetszenek akarni ebben a Házban a politikai kultúrát! (Közbekiáltások az ellenzék padsoraiból: Így van! - Hosszan tartó taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem