DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lassan az ember hosszan el kell hogy gondolkodjon, megszólaljon-e ilyen napirend előtti vitákban, mert szégyenletessé válik az, ami a magyar parlamentben mostanában - úgy látszik - elhatalmasodott. Az a hangvétel, ahogy itt jóval a választások előtt egyesek választási kampányt próbálnak folytatni, az feltehetően tarthatatlan lesz a következő évben. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Mégis azért döntöttem úgy, hogy fölszólalok, mert néhány felszólalással előttem Szabó Iván képviselőtársam nagyon szépen beszélt a március 15-ei ünnepségek kapcsán a nemzeti egységről. Szívesen idézem egy másik ellenzéki párt elnökét, aki március 15-ei beszédében nevek említése nélkül, de egyértelműen a művelődési házak ünneplő közönségére épülő politikát bírálta. Vannak itt is, tisztelt képviselőtársaim, közöttünk olyan frakcióvezetők, olyan - sajnos, parlamenti alelnök - asszony, aki úgy beszél a parlamentben, mint ahogy a művelődési házak tomboló közönsége előtt talán lehet beszélni, de a parlamentben nem lenne szabad.
Göbbelsi propagandáról beszélni egy demokratikus országban, ahol a Magyar Televízió - bármilyen rossz is - semmiképpen nem nevezhető kormánytelevíziónak, göbbelsi propagandáról beszélni egy olyan országban, ahol igenis sokféle sajtó van, szégyenletes, és annak szégyenletes, aki ilyesmit mond. A Magyar Köztársaság elnökének trónfosztásáról beszélni egy olyan országban, ahol alkotmányosan megválasztott köztársasági elnök van, annak a szégyene, aki ilyesmiket mond. (Közbekiabálás: Így van!)
Szégyenletes az, amit kisgazda képviselőtársaim itt felszólaló tagjai produkálnak, és sajnálom, hogy az egész Országgyűlést belekényszerítik abba, hogy ebben a lehetetlen hangvételben kezdjük, illetve folytassuk munkánkat. Köszönöm szépen. (Hosszas taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem