DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem Pál László személyéről szeretnék vitatkozni, hanem Pokorni Zoltánnak volt egy olyan jelzése, amelyet Szekeres Imre frakcióvezető úr igen furcsa módon magyarázott félre.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy a Fidesz kezdettől fogva a legszigorúbb összeférhetetlenségi törvény híve volt, amelyet magunk is osztunk; név szerinti szavazás volt, képviselőtársaim, ebben a Házban, hogy teljes körű tiltás legyen, ne csak úgy, hogy a magánszférát beengedjük lobbyzni, az állami szférát pedig kizárjuk. Ez az, ami miatt nem szavaztuk meg a törvényt, mert egy ilyen törvényt, amelyik valóban fölveti a tulajdonformák közötti lényeges különbségtételt, nem tartunk elfogadhatónak.
Másrészt annyit szeretnék az egész kérdéshez hozzátenni: való igaz, hogy a Szocialista Párt segítségével megszavazták ezt a törvényt, de a Szocialista Párt képviselői voltak, akik az Alkotmánybírósághoz fordultak, mert nem tartják alkotmányosnak ezt a kérdést, ezt is hozzátartozik az ügyhöz. (Dr. Orosz István: Alkotmányos joguk! Nem?) (Taps az MDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem