DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szombaton ünnepelte az ország március 15-ét - megosztottan, ellentmondásosan. Még a mindent megszépítő emlékezet sem mondathatja velünk, hogy a társadalmi-gazdasági élet igen sok kérdésében 1848-ban teljesen azonosan gondolkodott volna Széchenyi és Kossuth, Batthyány és Deák, Görgey és Táncsics, Petőfi vagy Vörösmarty.
Ám a nemzeti érdekérvényesítés parancsa március idusán egy táborba tömörítette őket. Nem tölt el boldogsággal, hogy az ünnep ország-világ előtti hivatalos megnyitásán Kossuth Lajos szobra és a Magyar Országgyűlés épülete előtti zászlófelvonástól a legtöbb párt távol maradt. Pedig a magyar Himnusz és a három színű nemzeti lobogó tisztelete nem függhet attól, hogy éppen hogyan hívják a miniszterelnököt vagy a házelnököt. Magyarságunknak meg kell előznie párthovatartozásunkat. (Taps.)
A megosztottan ünneplő ország számára viszont biztató jelként kell értékelnünk, hogy egyetlen kivétellel mind a kormánypárti, mind az ellenzéki szónokok hitet tettek európai elkötelezettségünk mellett. Mondom: egyetlen kivétellel, mely nagygyűlésen meglehetősen kemény ítélet hangzott el az euro-atlanti integráció kérdésében. Mintha 1848-ban a teljes körű szuverenitás követelése nem a nemzeti érdekérvényesítés eszköze, hanem célja lett volna.
Ma, másfél évszázad múltán nemzeti értékeink megóvására egy globalizálódó világban jobb eszköznek látszik az európai integráció, mint a kívülmaradás menthetetlenül lecsúszást okozó vállalása. A vita csak a hogyanról szólhat. Iszonyú felelősség terheli a kormányt, hogy átgondolatlan, kapkodó és sok esetben káros intézkedéseit az Európai Unióhoz csatlakozás következményeként akarja eladni. Amit korábban a Világbank és az IMF nyakába kívántak varrni, azt mára az Európai Unió és a NATO számlájára írják. Így válhat stratégiai nemzeti célunkból mumus, amitől félni kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy évben 365 nap van, és mindössze 3 nemzeti ünnep. Ezek erőt adó megünneplése mindannyiunk érdeke. Egyetlen nép, egyetlen társadalom és egyetlen nemzet nem képes világos és értelmes jövőképet megalkotni múltjának ismerete nélkül. Félő, hogy a jövő évi választási küzdelmek hevében nemzeti ünnepeinket a pártpolitika annyira leértékelheti, hogy azok elveszítik jövőformáló erejüket.
Ezért a Magyar Demokrata Néppárt nevében javasolom, hogy nemzeti ünnepeinket közös akarattal mentesítsük a választási küzdelem megosztó hordalékától. (Taps.) Talán mi is képesek vágyunk arra, amire az ókori görögök, akik az olimpiai játékok idejére még a háborúskodó városállamaik között is fegyverszünetet tudtak elérni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(16.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem