DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Az összeférhetetlenségi törvény nagyon fontos (Dr. Csapody Miklós: Az biztos!), mert a modern kori parlamenti demokráciában először biztosítja az átláthatóságot, először biztosítja a politika és gazdaság mindenki által kívánt szétválasztását. Ezt a törvényt a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja mind decemberben, mind most megszavazta és elfogadta. Ezt a törvényt a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja és az SZDSZ szavazta meg, és nem szavazta meg egyetlenegy ellenzéki képviselőcsoport sem, azok, akik ma e törvény fontosságáról, helyességéről beszélnek. (Dr. Avarkeszi Dezső: Így van! - Taps a kormánypártok soraiban.) Örülök, hogy belátták a tévedésüket. (Moraj az ellenzéki padsorokban.)
A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja elfogadta ezt a törvényt, akkor is elfogadta ezt a törvényt, amikor tudta, hogy van a 209-ből 9 olyan országgyűlési képviselő, aki válaszút elé kerül. Emellett és ennek ellenére fogadta el, mert úgy gondoltuk, hogy ennek a törvénynek tényleg jelentősége van a magyar demokrácia történetében. Azt gondolom tehát, hogy a törvény helyes volt. Sajnálom, hogy az ellenzéki pártok nem szavazták meg. Külön sajnálom, hogy az előzetes normakontrollhoz sem járultak hozzá, amely végképp biztosította volna, hogy még aggály se maradjon a törvény szövege körül.
(15.50)
Viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy most utólag, mintegy a törvény megalkotóiként és megszavazóiként beszéljenek. Ezért azt gondolom, tisztelt uraim hogy talán (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), egy kicsit halkabban kellene önöknek erről az ügyről beszélni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem