GELLÉRT KIS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt reméltem, hogy ebben a parlamentben semmi módon nem kél újra a lassan százesztendős kultúrkampf; és némi meglepetéssel tapasztalom a megelőző megszólalásokból, hogy erre látunk kísérletet; arra, hogy az egyház jelenlétét olyan módon politizálják át, ahogy ezt megtették képviselőtársaim - és ami alaptalan.
Igenis, azt kell mondanom, hogy a Magyar Köztársaság és annak mindenkori kormánya kétféleképpen mérlegelhet oktatási intézmények esetében: állami és nem állami intézményeket. Ez volna a világnézeti semlegességnek... (Hangok az ellenzéki padsorokból.) az a tartalma - és nem több -, amiről annyit beszéltünk. Ha valamelyik képviselőtársamnak más definíció jár az eszében, akkor olvassa el az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatát!
Ennek következtében olyan helyzetben van a mindenkori kormány, hogy a nem állami iskolák tekintetében nem tehet különbséget egyházi és más iskolák között. Természetesen ez azt jelenti, hogy normatív módon megkapják ezek a támogatásokat - mert ez jár nekik, ez a szektorsemleges finanszírozás lényege -, ami e fölött van, az külön döntést igényel. Ez az, amit mindenkor külön megállapodásban kell rögzíteni, és vélhetően az a megállapodás, amely megszületik az egyházak és a kormány között, tartalmazni fogja ezt.
Végül egyetlen dologra szeretnék utalni: tételesen nem felel meg a valóságnak az, hogy 400 ezer forint a felsőoktatási normatíva, és 80 ezer az egyháziaknál. Ez intézményről intézményre változó. Szeretném közölni (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy a Vitéz János Katolikus Tanárképző Főiskola Esztergomban 400 ezer forint fölötti ellátmányt kapott 1995-ben. (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) De az adatokat ismerni kell és nem torzítani. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem