POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amit Surján képviselőtársunk fölvetett, az a kormány részéről szerintem nagyobb figyelmet érdemelne. Szeretnék vele együtt arra emlékeztetni, hogy a kistermelők esetében is a kormány nemcsak az érdemi kérdésekben keveredett konfliktusba, hanem formai kérdésekben is. Az egyeztetés lefolyatása, a megválasztott stílus, a kialakított diskurzus módja, annak a szintje is irritálta - adott esetben joggal - a kistermelőket, a gazdákat, és vezetett oda, hogy ők az utcára vonultak.
Azt gondolom, hogy a művelődési tárca vezetője által kiadott körlevél is hasonló hibában szenved. Ha ezt a stílust folytatja akár az államtitkár, akár a miniszter, akkor igen nehéz lesz konszolidálni ezt a vitát, igen nehéz lesz megtalálni azt a racionális középutat, aminek a megkeresése szerintem ebben a kérdésben a kormány felelőssége is. Ha a kormány csak annyit tesz, a miniszter csak annyit tesz, hogy a bérek kifizetésére kötelezi - egyébként valóban létező törvényi kötelezettségénél, törvényességi felügyeleténél fogva - az intézményeket, akkor csak féloldalas lépést tesz. Ezzel együtt intézkednie kell az át nem utalt összegek, a ki nem fizetett összegek biztosításáról is. Ha ezt nem teszi, akkor valóban csődközeli helyzetbe juttathat intézményeket.
(9.00)
És tudjuk jól, hogy csődbiztos vagy csődgondnok kirendelése egyetlenegy intézményvezetésnek sem lehet kedves, akik féltik az intézményi autonómiát. Illő lenne kicsit nagyobb türelemmel, nagyobb szerénységgel figyelni az intézményvezetők szavára, és a miniszternek nem az utasítás egyszerű, leegyszerűsítő hangját használni ebben a kérdésben. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nehogy a gazdák és a földművelésügyi miniszter közötti konfliktus képeződjék le az egyetemek világában is; nem lenne ez jó. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem