DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én mindössze azért kértem szót, mert jelezték nekem itt időközben, hogy a hosszabbra nyúlt beszédem végén félreérthető volt egy megjegyzésem. Mintha olyasmit mondtam volna állítólag, hogy a kisebbségek helyzete jobb, mint ahogy a beszámoló megjeleníti. Természetesen, ha így volt érthető az, amit mondtam, akkor az csak nyelvbotlás lehetett.
Amire én céloztam, tisztelt Ház, az az, hogy a beszámoló irányvonalán és az alapvető vonásain nem változtató néhány pontatlanság miatt magát a beszámoló egészét elvetni álláspontom szerint nem lenne üdvös, hiszen a jelentés egésze többet érdemel ennél. Itt kapcsolódnék ahhoz, amit Kelemen András képviselőtársam mondott: én magam is kívánatosnak tartanám, hogy néhány megjegyzéssel kapcsolatosan a miniszter úr a záróbeszédében tegyen néhány észrevételt.
(19.40)
Például arra vonatkozóan, hogy a mai állapotok és az elhangzottak szerint hol tartaná esetlegesen korrigálandónak magát a jelentést, mert ilyen módon valóban jobb lelkiismerettel fogadná el az ember. Teljesen nyilvánvaló például, hogy az olyan megjegyzést, mint "az ukrán identitású keleti szlávok" kérdése, senki komolyan nem gondolja, biztos vagyok abban, hogy a kormány sem és közülünk sem senki. Tehát ha ez így van, akkor ki kellene jelenteni, és akkor, úgy gondolom, az ilyesfajta észrevételek kezelhetőek lennének, hiszen - újfent hangsúlyozom - a beszámoló azért furcsa műfaj, mert nem lehet módosító indítványt beadni hozzá, ilyen dolgok egy módosító indítvánnyal például, azt hiszem, ellenszavazat nélkül kezelhetők lennének.
Én tehát azt szeretném kérni az igazságügy-miniszter úrtól, hogy záróbeszédében reagáljon ezekre a pontatlanságokra, így könnyebbé fogja tenni képviselőtársaim helyzetét. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem