JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Ebben az ikertörvényben két dologról van szó, nem a törvény szerint, hanem a tárgy szerint tagolva két dologra. Részben annak belátásáról, hogy kicsit elkapkodtuk tavaly a társadalombiztosítási és különösen az egészségügyi járadékfizetési szabályokat. Ezért azoknál, akiknek többféle vállalkozásuk van, egy olyan halmozódás került be a fizetési kötelezettségeikbe, amely logikailag is ésszerűtlen, meg méltánytalan is. Ezek korrigálása az egyik része ezeknek a szabályoknak.
A másik pedig azért, mert tulajdonképpen elég váratlanul, a mezőgazdasági termelőknek egy körében olyan tiltakozó mozgalom indult meg az őket érintő szabályok miatt, ahol nem volt ez a vállalkozási teherhalmozódás, mint a nem mezőgazdasági vállalkozóknál. Tehát nincs ehhez köze a dolognak, hiszen a mezőgazdasági kiegészítő tevékenységet végző mentesítve van az egészségügyi járulék alól. Tulajdonképpen váratlanul, egészen mély feszültségek jöttek ki, egy olyan fajta bizalmatlanság jelent meg az adó- és társadalombiztosítási szabályok változása iránt, amelyre kénytelen volt a kormány reagálni. Azt mondta, hogy a kormány szava igenis úriemberi becsületszó, amit ők a kiskőrösi művelődési házban megígértek, azt most ide behozzák törvénybe, akárhogy is történik a dolog.
Mit tehetek én, és mit tehetnek a szabaddemokraták? Természetesen azt mondjuk, hogy isten neki, legyen így. Tulajdonképpen ezzel be is fejezhetném a hozzászólásomat.
Van azonban a dolognak egy másik vetülete. Ez pedig az a feszültség, ami ezek mögött a mozgalmak, bizalmatlanság és elégedetlenség mögött van, és az a technika, ami a probléma kezelése kapcsán a jövendő adószabályokra és nyilvántartási szabályokra hatólag most előttünk van.
Hogy a feszültség nagyon régi és a mezőgazdasági tevékenységet végzők üldözési mániája, paranoiája az államhatalommal szemben nagyon ősi, ezt világosan tudjuk. Hiszen nagyon jól emlékszem - most hagyjuk a '70-es, '80-as éveket, amelyeknek az agrárius mozgalmai állandóan abból indultak ki, hogy az állam velük akar kiszúrni, menjünk csak vissza '93-ba -, amikor éppen akkor volt az első tematikus vitanap ebben a parlamentben '93 őszén a mezőgazdaságról, amikor kint tüntetés volt. Én rendes képviselő gyerekként nem a tüntetőknél voltam kint - bár akkor még ellenzékiként ez jóval kellemesebb lett volna -, hanem itt benn próbáltam magyarázni, hogy mi is a helyzet, és mit kellene csinálni. Az akkori politikai államtitkár úr azóta is gyakran idézte, hogy azzal kezdtem a beszédemet, hogy ha még történetesen zseniális és ügyes is lett volna a kormány - '90-'93-as időszak kormánya -, akkor sem tudta volna megoldani mindazokat a nehézségeket, amelyek a nyakunkba szakadtak. Igenis az az 1991-es válság, aminek az előjelei már '89-ben megvoltak - ezt jól idézték tegnap sokan -, de mégiscsak '91-ben robbant ki kegyetlenül, olyan mértékig döntötte össze a magyar mezőgazdaságot, hogy az abból fakadó bajok sokkal erősebbek, minthogy bármely kormány meg tudjon velük birkózni.
Végül is a piacok összeomlása, mind az export, mind a hazai fogyasztás csökkenése, több mint 30 százalékkal csökkentette az értékesítési lehetőségeket, az ezt követő pénzügyi csődök a továbbiakat. Mindehhez akkor jött a privatizáció, ami azt jelentette, hogy a mezőgazdasági termelők, gazdálkodók - mivel változtak a szereplők - rendesen reagálni sem tudtak a válság körülményeire; és itt állunk ma, és be kell látnunk, hogy a '91-es kegyetlen válságból máig nem épült föl, nem jött helyre a mezőgazdaság.
Elmondhatjuk, hogy '94 óta ahhoz képest mégis valamivel jobb a helyzet, mint ami '93-ig volt, bár a '94-es évben is volt valami jobb, de ahhoz képest, hogy mik a mezőgazdaság lehetőségei, és ahhoz képest, hogy milyen megélhetési biztonságot tudott nyújtani a '80-as évek közepén, bizony nagyon sanyarú a mi mezőgazdaságunk állapota és teljesítménye.
A dolgot nehezíti az is, hogy nagyon sok ember kényszerült arra, hogy abból éljen meg. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a nehézipar és építőipar, különösen a magasépítő-ipar válsága a faluról behordott vagy bejáró foglalkoztatottakat érintette legkegyetlenebbül, ugyanígy a bányák válsága, és a többi, tehát a falusi munkanélküliség ma aránytalanul nagyobb, mint a városi.
Másrészt azt is tudjuk, hogy a kárpótlási törvény és a szövetkezeti földkiadási törvény következtében nagyon sok olyan ember is fordult a mezőgazdasági vállalkozás felé, aki talán különben nem is tette volna, de ha már itt van a lehetőség, meg akarja próbálni ezt. Tehát a kényszervállalkozók és a romantikus lendületében vállalkozni kezdő réteg egyaránt nagyon jelentős a mezőgazdaságban, egy olyan mezőgazdaságban, amely bizonytalanul érzi magát.
Természetesen ilyenkor mindenféle változtatás a rendszerben újra és újra fellobbantja, igenis azt kell mondanom: a paranoiát, tehát azt a hitet, hogy bizonytalan a helyzetünk, hogy nehéz megélni, hogy nem jönnek be azok az ábrándok, várakozások, mesék, amelyek mentén életünket próbáltuk szervezni pár évvel ezelőtt, hogy ez valamilyen hatalmi gonoszsággal függ össze. Igenis, ez a fajta paranoia újra és újra feljön.
Hogy ez mennyire mély, erre megint csak múltbeli példákat mondok. Annak idején ezen a '93-as tüntetésen tömegesen mondták, és ma is hallani sok ilyen hangot, hogy igazából lefeküdt az akkori magyar kormány - de nyilván a mostani is - a Közös Piacnak, és azért pusztítja el a mezőgazdaság termelési kapacitásait, hogy jobban megfeleljünk az ott lévő várakozásnak.
(10.30)
Mindenki, aki kicsit is foglalkozik a politikával, tudja: annak semmi alapja, hogy valaki ilyet higgyen. A mindenkori kormánynak legalább olyan rossz, ha nem megy a mezőgazdaság, mint a mezőgazdálkodóknak, csupán ezért nem fog rontani a helyzeten. Egyszerűen a körülmények hatalmasabbak, mint bármely kormány, az emberek egy része meg szereti a mesét, és szeret bűnbakot keresni a kedvezőtlen körülményekért.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.
Boros Lászlót dr. Kiss Róbert váltja fel a jegyzői székben.)
Boros Lászlót dr. Kiss Róbert váltja fel a jegyzői székben.)
A másik ilyen paranoid értékelés - '92 januárja óta nem sikerült megvédenem az akkori kisgazda földművelési minisztert -, hogy az a szerencsétlen 10 ezer forint, amit kiosztottak azoknak, akik a tehenüket kivágták, az igenis nem ösztönzése volt a tehénkivágásnak, hanem fájdalomdíj volt azoknak a szerencsétleneknek, akik a '91-es kegyetlen válság miatt kénytelenek voltak kivágni a tehenüket; és egy csomó ilyen dolog mutatja, hogy mennyire szemben állnak.
Teljesen érthető, hogy azokban a csoportokban - akiknek éppen most a piacbiztonsága megrendült - igenis megintcsak bizalmatlanságot váltott ki az új szabályok változása. Függetlenül attól, hogy azok igyekeztek abból a szempontból méltányosak lenni, hogy bár egy 200 ezer körüli kör számára valóban megfoghatóan és kötelezően bejön egy csökkentett társadalombiztosítási járulék - tehát nem egy millió ember számára, hanem csak 200 ezer körüli ember számára - és ezt igyekeztek kompenzálni a lehetséges adókedvezmények rendszerével. Ez azonban olyan bonyolult rendszer volt, hogy nem érzékelték, a többletterhet igen, és főképpen egy egészen más dolgot érzékeltek. Azt érzékelték, hogy miközben ők maguk éppen megrendülnek piacilag - kik? a homoki bortermelők megrendültek éppen piacilag, a krumplitermelők megrendültek éppen piacilag, az almatermelők egy része, különösen a keleti részeken, megrendültek éppen piacilag -, akkor most őket piszkálja az állam, a Pénzügyminisztérium, az adóhivatal vagy egyáltalán mi ott fönn. Nincs nekik elég bajuk, még mi is piszkáljuk őket. Ennél csúnyább szavakat mondtak, de most ne fokozzuk. (Közbeszólás: De, csak mondjad!)
Teljesen érthető, hogy azon a homoki szőlőtermelő vidéken volt a legvadabb és legerősebb az indulat. Hiszen ott olyan valóságos gazdák vannak, akiknek a gazdaságában egy nemzedék felhalmozása van, elég sok áldozat van azokban a gazdaságokban, amiket létrehoztak; ugyanakkor most ők kerültek abba a helyzetbe, hogy a csinált borok legkeményebben az ő piacukat rántották vissza, és legnehezebben ők küzdötték le, hogy aki nem adta el ősszel, hanem megtartotta a borát - bízván abban, hogy tavasszal csak jobb ára lesz -, az tavasszal rosszabb árral kénytelen szembenézni, mint ami ősszel van. És ők erre azt mondták, hogy az adóhivatal azokat fogja el, akik csalnak, ne őket piszkálja már megint, és így tovább, és így tovább.
Tehát éppen akkor, amikor a kormány végre mert lépni, és azt a '92-ben már meghirdetett programot - miszerint közös piaci módon céhesítsük a magyar mezőgazdaságot, céhesítsük a magyar mezőgazdaságot azért, hogy valóban a termelő kaphassa a támogatást, hogy valóban meg lehessen a piaci alkukat csinálni, és valóban biztosítani lehessen a termelőket -, tehát amikor a kormány végre meg merte tenni az első lépést a termelők biztonságának megteremtése érdekében, akkor éppen a termelők egyes köreinek bizalmatlansága lendült föl ellene. A dolog groteszk, ha úgy tetszik: tragikus, ha úgy tetszik: komikus, ki-ki a saját gyomrával megítélheti a dolgot.
A kormány természetesen mit tett? Azzal, hogy kifejezze azt a szándékát, hogy igenis - és elsősorban a Pénzügyminisztérium -, neki esze ágában sem volt a mezőgazdaságból többletadókat kiszedni, hanem valóban a rend volt a célja egyik oldalon, a másik oldalon - a társadalombiztosításban - pedig a méltányosság érvényesítése. Az a rend, amely elsősorban éppen a beszállító kereskedők és az elszállító kereskedők ellenőrzését teszi lehetővé. Másik oldalról pedig az a rend, amely lehetővé teszi, hogy termelésbiztonságot lehessen csinálni a mezőgazdaságban. Hogy ezt demonstrálja - fönntartva az elvi kérdést, hogy a közteherviselés az közteherviselés - az adózási szabályokban bármilyen fölvetődött kedvezményigényt elfogadott, mondván hogy ez a réteg érdemben eddig is kikerülte az adózást, csak nagyon kis része fizetett adót és nagyon jelentéktelen összegben; másrészt minden értelmes vállalkozó, aki bonyolultabb tőkével működik, ha megtanulja a könyvelést, úgyis kikerüli vagy jelentéktelenné teszi az adózást, következésképpen miért ne engedhetne nyugodtan az adózási szabályokban és mértékekben. Ezt megteszi csak azért, hogy a rendből valamennyit megmentsen. Hiszen erre a rendre a jövendő mezőgazdaság miatt szükség van.
Mi ezzel teljesen egyetértünk, így is van. Ami módosításba belemegyünk a költségvetési bizottsággal együtt, az arra vonatkozik, hogy a rendből minél többet tudjunk megőrizni. Egyébként elfogadjuk ezeket a szabályokat.
Meg kell azonban érteni azt, hogy sajnos ez az építkezés - tehát annak a jövendő rendnek a felépítése, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gazdálkodó nagyobb biztonságban éljen - nem megy úgy, hogy mi, tanulván a közös piaci technikákat, kiterjesztjük a magyar mezőgazdaságra. Minden ilyen rend csak akkor mehet, ha nem az állam és a gazdák párbeszédében, hanem a gazdák egymás közti párbeszédében, gazdák és kereskedők, gazdák és feldolgozók párbeszédében történik a dolog.
Teljesen képtelen dolog az, hogy úgy jelenik meg minden együttműködési probléma a magyar társadalomban, hogy amelyik csoportnak baja van, az a kormánnyal akar egyeztetni, és amelyiknek baja van azért, mert egyezséget kötött az egyik csoporttal, akkor a másik csoport is a kormánnyal akar egyeztetni.
A kiskőrösi egyezség következtében először is megsértődtek a mezőgazdasági társas vállalkozók. Hiszen ők is a mezőgazdaságból élnek, ott is olyan nehezek a jövedelmi viszonyok, mint a magángazdák körében, tehát a szektorsemlegesség nevében ők is követelik azt a kedvező adózási és járulékfizetési feltételeket, ami a magántermelőknek van. Gyakorlatilag nem veszik figyelembe, hogy nincs igazán igazuk. Ezek a magántermelők számára kedvező szabályok a valóságban nem csökkentik a magántermelők hozzájárulását a közterhekhez, csupán papíron. Tehát az eddigiekhez képest, ha akármilyen kis adót fizetnek, az már jobb, mint az eddig volt helyzet, vagyis nem nő a különbség a társas vállalkozókkal szemben, a társas vállalkozók azonban következik a normatív egyenlő elbírálás. (Sic!) Más magángazdálkodók, akik nem a mezőgazdaságban dolgoznak, megint csak követelnek hasonló kedvezményeket, mint ami a mezőgazdaságban van, s teljesen látszik, hogy itt most annak a valóságnak a papírra fektetése, hogy igenis, a tőkeigényes, komolyabb mezőgazdasági termelést végzők általában a világon mindenütt kikerülik a jelentős adózást, ennek a ténynek a formális elismerése most mindenki számára mindenféle feszültségekkel jár.
Azt hiszem, amit most tehetünk, az, hogy segítjük az építkezést, segítjük hogy a különböző csoportok egymással beszéljék meg a problémáikat. Belátjuk, hogy az, ami számunkra nyilvánvaló, sajnos nagyon kevéssé tudott az országban, sokkal többet kell arról beszélni. Többet kell beszélni arról, hogy felelős állam és felelős agrárgazda (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), felelős gazda csak akkor tud meglenni egymással, ha kicsit visszalép a középkorba s azt a fajta céhes együttműködést, mindent megbeszélést folytatja, amit akkor csináltak. Be kell látnunk, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a modern Európa mezőgazdasága egy céhes mezőgazdaság. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
