T. ASZTALOS ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

T. ASZTALOS ILDIKÓ
T. ASZTALOS ILDIKÓ ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg, képviselő úr, hogy megköszönjem, hogy megismételte azt a kérdést, amelyet interpellációja címének adott, hogy okul-e a kormány a magyar külkereskedelem sikertörténeteiből, mert így módom van arra, hogy azt mondjam: a tavalyi év külkereskedelmi eredményei valóban figyelemre méltók. Én a többes számot a tavalyi évre is értem, és ez a siker valóban nagyszerű dolog.
Szeretném fölhívni tisztelt képviselő úr figyelmét, most már a szövegre koncentrálva, hogy a gazdaság prioritásai a XX. század utolsó éveiben egy kicsit módosultak a század első harmadához képest. Természetesen fontos azt tudni, hogy ma Magyarország külkereskedelme legnagyobb részt Németországba, Ausztriába irányul, több mint 50 százalékos a részarány. A külkereskedelemmel kapcsolatos szállítóeszközök is megváltoztak, Európában és Európán kívül az infrastruktúra nagy fejlődésen ment keresztül, hiszen autópályák, repülőterek sokasága épült azóta.
Természetesen nem szeretnék kitérni a képviselő úr által a szövegben megfogalmazottak megválaszolása elől, és szeretném idézni a képviselő úr által mondottakat, hogy az adminisztráció egyszerűsítése feltétlenül szükséges, másrészről pedig az elavult jogszabályokat újjá kell alkotni. Ezzel teljes mértékben egyetértünk, hiszen ez ma is aktuális. Az adminisztráció egyszerűsítése fontos dolog, hiszen a hajózási jogviszonyok európai normák szerinti újraszabályozása szükséges. Ez ma folyamatban van, hiszen a készülő vízi közlekedésről szóló törvényben a kormány által jóváhagyott tézisek alapján ezt megfogalmazták.
A készülő törvényben az adminisztráció egyszerűsítésének határt szab a nemzetközi megállapodás kiterjedtsége; ezeket természetesen figyelembe kell venni. Ma a technika fejlődése fokozott hajóbiztonsági és környezetvédelmi feladatokat ró az előkészítésben ránk, de természetesen fontos ezeknek a nemzetközi egyezményeknek megfelelni.
A hazai hajógyártás és a külkereskedelmi lehetőségek kapcsán szeretném elmondani képviselő úrnak, hogy Magyarországon a hajógyártás az elmúlt években leépült - ennek természetesen piaci okai voltak. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a hazai hajógyártás ma semmiképpen nem tudna feléledni, de ehhez mindenképpen szükséges lenne egy fizetőképes kereslet.
Azt is el szeretném azonban mondani képviselő úrnak, hogy a két világháború között a hajógyártás és a hajószállítás központba való helyezése talán az államfő közismert elkötelezettségével is kapcsolatban volt.
A kormány azonban lehetőségeihez képest ma is támogatja a magyar tengerhajózást. Az 1069/96. számú határozat a Mahart részére egyedi kedvezményt biztosított az orosz államadósság terhére történő tengeri hajók beszerezéséből, és reméljük, hogy ebben a tekintetben több hajóval gazdagszik majd a magyar flotta.
Szeretném elmondani képviselő úrnak, hogy külkereskedelmi forgalmunkban a vízi hajózás nagyon kis résszel van jelen. Ebben a vízi hajózásban természetesen a folyami hajózás is benne van, ez exportunk 14 százaléka. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Azonban a csekély forgalom mellett a világpiacon jelentős hajótér-túlkínálat van, ami nyilván számba veendő.
Köszönöm szépen képviselő úr figyelmét, és kérném a képviselő urakat és hölgyeket, hogy fogadják el az interpellációra adott válaszomat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem