DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Én tudom azt, hogy ön nagyon behatóan foglalkozik ezzel a kérdéssel, sőt a Népjóléti Minisztériumhoz ezzel kapcsolatosan egy beadványt is intézett.
Nyilván meg kell keresnünk a módját, hogyan lehet ebben a témában előrelépni. Vannak olyan elgondolások, hogy a diákok egy része fizesse meg a tejet, aki pedig rászorult, az kapja meg ingyen. Én azt hiszem, hogy ez az út talán nem járható. Tejügyben nagyon nehéz a diákokat megkülönböztetni, és nehezen tudom elképzelni, hogy egyik diák megkapja a szükséges tejet, a másik diák pedig nem.
A Földművelésügyi Minisztérium végiggondolta, hogy mennyi pénzt tud szánni erre az akcióra: ez 1998-ban mintegy 300 millió forint lenne. Én tudom, hogy ez nem fedezi az egész akciót. Hozzá kell tenni, hogy a többlettejtermelés levezetésére is a minisztériumnak mintegy 300 millió forintot fordítania kell a gazdasági támogatásból, de én azt hiszem, ha ebbe mások is beszállnak - mert ténylegesen nemzetgazdasági érdekről van szó -, akkor ezt a programot el lehet indítani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem