DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném az ön figyelmét is felhívni arra, hogy a népességfogyásnak vajmi kevés köze van a szívsebészeti ellátáshoz, ugyanis köztudott, hogy a súlyos szívbetegségek zömének - és ezen belül sajnos a szívinfarktusnak is - az első tünete a hirtelen halál lehet: ezek a betegek nemhogy a műtőasztalra, de a kórházba sem jutnak el igazán, ezért döntő a megelőzés, annak érdekében, hogy kevesebb embert veszítsünk el idő előtt.
Szívműtétek jelenleg is zajlanak, zajlottak végig decemberben is. Itt is szeretném megemlíteni, hogy igazán életmentő műtét sem decemberben, sem januárban, sem korábban finanszírozási okokból nem maradt el. Az éhségsztrájknak valami egészen más oka volt - ez valóban sokkolta a közvéleményt. De azért megemlítem, hogy Magyarországon a szívsebészet teljesítménye évek óta dinamikusan nő. Tavaly is 30 százalékkal növekedett a szívsebészet rendelkezésére álló előirányzat, és nőtt az országban elvégezhető szívműtétek száma.
Tisztelt Képviselő Úr! Péterffy Árpád professzor valóban egy ajándékozási megállapodás keretében hozott szívbillentyűket, ez tisztázódott. A kérdése számomra itt alkalmat nyújt arra, hogy egyértelművé tegyük: ezt az eljárást lezárták, nincs eljárás.
(16.10)
Az pedig, hogy ezzel összefüggésben a rászoruló szívbetegek várnának az operációra, egyszerűen nem így van, nem igaz. A finanszírozási rendszer módosításán pedig dolgozunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem