KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az átképzésben részt vevők utazási kedvezmény igénybevételére abban az esetben voltak jogosultak, amennyiben érvényes diákigazolvánnyal rendelkeztek. Diákigazolványt pedig az iskolarendszeren kívül tanulók közül az kaphatott, akinek keresete három egymást követő hónapban nem haladta meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegét.
Nos, az új szabályozás, amely az elmúlt év végén alakult ki, azért is volt indokolt, mert sok volt a kedvezőtlen tapasztalat ezen utazási kedvezmény igénybevételét illetően. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nagyszámú volt a visszaélés a diákigazolvány - mint egy régi, mára már nem korrekten számon kérhető kategória - felhasználását illetően. A módosuló jogi normák mostani változása azt célozza, hogy egyértelmű legyen: kik számára állítható ki diákigazolvány, a diákigazolvány mit tanúsít, és milyen kedvezmények igénybevételére jogosít. A diákigazolványról szóló kormányrendelet tervezetének államigazgatási egyeztetése még nem zárult le, és ennek keretében fogunk visszatérni az átképzésben részesülők problémáira.
Addig is az 1997-ben megkezdődött átképzésekben részt vevő munkanélküliek diákigazolvánnyal rendelkeznek, és ez 1998. szeptember 30-ig érvényes, ilyen értelemben jogosultak a kedvezményekre.
Másrészt: a Munkaerőpiaci Alap lehetővé teszi, hogy a februárban indult képzésekhez a munkaügyi központok támogatásokat adjanak, így megtéríthetik - meg is térítik - a megnövekedett utazási költségeket.
Harmadszor: a 6/1996. munkaügyi miniszteri rendelet - amely éppen a napokban kerül módosításra, két héten belül megjelenik ez a módosítás - meg fogja teremteni azt a lehetőséget, hogy a megnövekedett utazási költségeket megelőlegezzük, így azok átmenetileg se terheljék az amúgy valóban szűkös megélhetési forrásokkal rendelkező munkanélkülieket.
Interpellációjában szólt arról is, hogy az OECD-országok átlagos mutatóihoz képest hogyan néz ki Magyarországon a képzésbe vont munkanélküliek aránya. Ez valóban alacsonyabb. Alacsonyabb, és ennek van történeti, kulturális oka is, miszerint ezekben az országokban gyakran az a megoldás, hogy nem a fiatalok szakképzésében oldják meg - tehát iskolai keretek között - a szakmához jutást, hanem munkaerő-piaci képzés formájában, munkanélkülivé válást követően. Ez erősen befolyásolja azt a statisztikát, amely mutatja az ifjúsági szakképzés és a munkanélküliek munkaerő-piaci képzési arányait is.
Ezzel együtt is ténykérdés, hogy Magyarország azon részében, ahol ma nehezebb a foglalkoztatás, ott más, elsősorban a foglalkoztatást támogató direkt foglalkoztatási eszközrendszert használnak fel a munkaügyi tanácsok, míg például Vas megyében a pénzek 27 százalékát munkaerő-piaci képzésre fordítják. Ez jól tükrözi, hogy ahol már a foglalkoztatás nagyobb kihívásokat teremt a minőségi munkaerőigényre, ott a képzést helyezik előtérbe.
Remélem, az elmondottakból kitűnik, hogy a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetősége nem függ össze a fiatal vagy akár a 40 éves munkanélküliek problémájával, hiszen ők a képzésükhöz szükséges utazási költségtérítést a jövőben is megkapják. Azt gondolom, az idős emberek és a munkanélküliek érdekeinek mesterséges ellentétét nem illő ebben a parlamentben tényekkel alá nem támasztva, egy interpelláció keretében előhozni.
Kérem válaszom tudomásulvételét és elfogadását. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem