SELMECZI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kökény Mihály népjóléti miniszter úr tavaly decemberben bejelentette, hogy a gyógyszerár-emelkedések alatta maradnak az éves inflációnak. Az egyik napilap ÁNTSZ-hírei szerint az emelkedő gyógyszerárak miatt a betegek '98-ban mintegy 3,5 milliárddal költenek többet - összesen 19,3 milliárdot - a patikákban, mint '97-ben. Ez, tisztelt miniszter úr, több mint 20 százalékos áremelkedés.
De nézzünk egy-két konkrét példát, vajon egy beteg ember számára mit jelent a gyógyszeráremelés! A nyugdíjasok sokat használt gyógyszere, a Reparon kenőcs és végbélkúp ára 43 százalékkal emelkedett. Az Elenium ára, melyet szintén a nyugdíjasok használnak nyugtatóként, 19 százalékkal, míg szintén az idősek kedvelt altatója, az Eunoctin ára 34 százalékkal emelkedett. Maradjunk még egy picit a nyugdíjasoknál! A szívbetegek gyógyszere, az Isolanid ára 24 százalékkal emelkedett. Ezeket a készítményeket természetesen más is használja, de jellemzően az idősek, a nyugdíjasok.
Nézzük, hogy egy kisgyermekes családban mit is jelent valójában a gyógyszeráremelés! A Chlorocid kenőcs ára, amelyet gyulladásra adnak, 26 százalékkal, a Daedalon tabletta ára - amit általában a gyerekeknek adnak hányás ellen - 30 százalékkal emelkedett. A gyerekek játszótéri sérüléseinél házi patikaszerként használjuk a Dermaphoryn sebhintőport, ennek ára 30 százalékkal emelkedett. A 100 milligrammos C-vitamin ára - ami semmi mással nem helyettesíthető készítmény - 24 százalékkal emelkedett. Ezt minden gyermek kapja felső légúti megbetegedésekkor, és természetesen a felnőttek is szedik ilyen esetekben.
Tisztelt Miniszter Úr! A fenti adatok tükrében vajon tényleg úgy érzik-e az állampolgárok, hogy a gyógyszerár-emelkedés alatta maradt az inflációnak? Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem