DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A tavalyi évben elnémult két törvénynek a vitája, az egyik törvény az alkotmánybíróságról szóló törvény volt, a másik az alkotmánybíróság ügyrendjéről szóló törvény. Ezt követte valamikor a tavalyi év végén a két kormánypártnak az a koalíciós egyeztetője, amelyből kiderült, hogy a hátralevő időszakban az Országgyűlés nem fog tárgyalni Alkotmánybíróságról szóló törvénytervezetet. Ezért mindannyiunkat nagyon meglepett Horn Gyula miniszterelnök úrnak az a felkérése, amelyben magához kérte az Alkotmánybíróság tagjait, és a hegy el is ment Mohamedhez, majd ennek a megállapodásnak vagy beszélgetésnek semmi eredménye nem volt.
Azt nem egészen pontosan tudjuk, hogy a miniszterelnök úr mit kért, vagy mi volt a javaslata. Egyet tudunk, hogy az Alkotmánybíróság egy dolgot kért: 9-ről 12 évre emeljék fel az alkotmánybírák mandátumát, hiszen a Magyar Országgyűlés három éven keresztül nem jelölte és nem választotta meg sorban, folyamatosan az alkotmánybírákat. Miután ezt nem lehet meg nem történté tenni, próbáljuk meg a problémát orvosolni.
Ezt követően meglepett az a kormánycsomag, amelyet képviselőtársaim is megkaptak. Ez egy nagy-nagy árukapcsolás. Az árukapcsolás is azért lepett meg, mert - ahogy itt miniszter úr is és Bihari képviselő úr elmondta - évek óta készültünk arra, hogy egy átfogó, egy koncepcionális változást is magában foglaló törvénytervezetet kellene megalkotni. Azonban ez az a törvénytervezet, amelyre hivatkoztam, hogy ez némult el a tavalyi évben. Ez azért félmunka, mert kísérletet tesz egy kicsit átfogó szabályozásra, a teljesség igénye nélkül.
Hangsúlyozom még egyszer: ha figyelembe veszem az Országgyűlés négyhetes munkaidőszakát, túl nagy ez a csomag, amelyet a kormány összeállított. Olyan kérdéseket tett bele, amelyek évek óta szakmai viták kereszttűzében állnak, ami miatt nem várható, hogy egy rendes szakmai vita után az Országgyűlés dönteni tudjon. Egy bizony várható, ami a kormány gyakorlatában eddig is komoly gyakorlat volt, hogy így a ciklus vége felé vagy az őszi és tavaszi ülésszak vége felé komolyabb vita nélkül lenyomja az Országgyűlés torkán ezt a törvénytervezetet. Nem félnék attól, ha ez egészben le is menne az Országgyűlés torkán. Egytől azonban nagyon tudok félni, hogy ez részeiben fog megtörténni, és senki nem ment meg minket attól, hogy ez részeiben kerüljön elfogadásra.
Például egy ilyen szélsőséges esetet hadd említsek: elfogadja az Országgyűlés az alkotmány-módosítást, tehát elfogad jelölési szabályokat, ugyanakkor a törvényből néhány dolgot kimazsolázva például nem emeli fel 12 évre a mandátumot. Nagy esély van rá, hiszen megosztottak még maguk a kormánypártok is, s adott esetben megszünteti a meghosszabbításnak a lehetőségét. Ez is benne van ebben a csomagban.
Megítélésem szerint kár volt megnyitni ilyen széles skálában a módosításoknak és a vitának a lehetőségét, mert vagy lett volna teljes, átfogó módosítás, vagy vettük volna figyelembe az Alkotmánybíróságnak azt a kérését, hogy 9-ről 12 évre emeljük fel, illetőleg az újraválasztás megszűnik ezzel egyidejűleg, de ezt meghaladóan kinyitni ezt a vitát, négyhetes parlamenti ülésszakunk olyan szakaszában, amikor, hangsúlyozom, három hét áll rendelkezésünkre, nem tartom célszerűnek. Ennyit az előzményekről.
Két dologról szeretnék kiemelten beszélni. Az egyik az alkotmánymódosítás, a másik a mandátumhosszabbítás. Az alkotmánymódosítást a Magyar Demokrata Fórum elvből nem ellenzi vagy nem támogatja, hiszen négy héttel az országgyűlési ciklus befejezése előtt nem ildomos alkotmányt módosítani. A jelölés szabályainak megváltoztatását érdemben sem támogatjuk. Nem támogatjuk azért, tisztelt képviselőtársaim, mert nem az alkotmány írott szövege a rossz, hanem az a gyakorlat, amelyet a Magyar Országgyűlés '94 óta kialakított.
Az alkotmány írott szabálya tökéletes. Azt kívánja meg az Országgyűléstől, hogy tegyék félre a pártpolitikai érdekeiket, és egymásra utalva, egymás fogságában próbáljanak - ellenzék és kormányzó párt - pártok felett álló személyeket jelölni. Sikerült ezt is közel négy éven keresztül megtennie az Országgyűlésnek. A szocialista többség óta nem működik az a konszenzuskészség, tisztelt képviselőtársaim, amely nélkül nem lehet alkotmánybírót választani. Nincs meg ez a készség. A tegnapi vita is ezt bizonyította nekem. Kompromisszumot az ellenféltől elvárnak, de amikor önöknek kellene kompromisszumkészséget tanúsítani, akkor félbeszakadnak a tárgyalások.
Az alkotmánymódosítást azért sem támogatjuk, mert évek óta félretett kérdés ez, hogy nyissuk meg szakmai szervezeteknek a jelölés jogát, azonban erre vonatkozóan komoly szakmai vita sem alakult ki az Országgyűlésben sem és az Országgyűlésen kívül sem. Felvetődtek kamarák, felvetődött nagyon sok csatornás megoldás. Olyanra is érkezett javaslat, hogy ne az Országgyűlés legyen az, amelyik végső soron megválasztja, hanem a jelölteknek egy részét válasszák is meg a szakmai szervezetek és ha a kezemet a szívemre teszem, tisztelt képviselőtársaim, akkor megint csak díszletnek használjuk azt, hogy itt szakmai szervezetek jöjjenek létre, legyen az az OIT, a kamarák vagy bárki, ha az önök politikai szűrőjén és a mindenkori parlamenti többség szűrőjén kell keresztülmennie, akkor oda jutunk vissza, hogy megint azt válogatják ki a kormánypárti többségben lévők, aki nekik - Dornbach képviselő szavaival élve - jogfilozófiailag megfelel. Látszat az, hogy önök igyekeznek szakmai szervezetek delegálását vagy jelölését elősegíteni, valójában a politikai szűrőt és a patthelyzetet nem tudják feloldani.
A másik problémám az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Én már azt is megkérdőjelezem, hogy miféle hatalomkoncentráció készülődik itt, amikor a Legfelsőbb Bíróság elnöke Solt Pál, amikor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke Solt Pál, és most letesszük az alkotmánybírák jelölésének a jogát a Solt Pál vezette Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe. Miközben, tisztelt képviselőtársaim, nem működik egy hónapja sem ez a tanács. Tehát ha figyelembe veszem azt, hogy ennek az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak nincsen múltja, nincsen tapasztalata, nem tett le az asztalra még semmit, milyen bizalommal vagyunk mi egy olyan testület irányában, amelyik gyakorlatilag egy hónapja állt fel.
Ezt meghaladóan azt is kétségesnek tartom, hogy az Alkotmánybíróság és a rendes bírósági szervezet között kialakult egy nagyon érzékeny hatalmi ági egyensúly. Ez a hatalmi egyensúly megítélésem szerint veszélybe kerülhet azáltal, hogy az alkotmánybírák személyére a rendes bíróság egy testülete jelölési jogot kap. Hiszen az Alkotmánybíróságtól senki nem ül bent például az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban - ne is legyen ott, tisztelt képviselőtársaim, de akkor elvárható lenne, hogy ez visszafele se működjön. Megítélésem szerint az önálló hatalmi ágak összemosásának minden mozzanatától tartózkodni kellene, még az efféle személyi javaslatoktól is.
Más lenne a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, ha véleményezési joga lenne egy bíró tekintetében az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. A véleményezés az más. De ne ő tegye meg a javaslatot.
Még egyszer hangsúlyozom, a tanács ellen szól az is, hogy most állt fel, teljesen kísérleti stádiumban van, nem tudjuk még, hogyan fog működni. Azt sem tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem kapott-e túl sok feladatot, sőt, hogy mennyire lesz nehézkes a működése.
(10.50)
Hangsúlyozom még egyszer: mielőtt ilyen komoly jelölési jogot megkap, próbáljon meg valamit a tevékenysége során bizonyítani. Nem igen értettem egyébként - és erre az indoklás sem tért ki -, hogy vajon miért ejtette a kormány előterjesztése azt a korábban többször hangoztatott jelölőszervezetet, amely a Magyar Tudományos Akadémia lett volna. A Magyar Tudományos Akadémia az, amely kialakult működési renddel rendelkezik, megalapozott - nem vitásan - tudományos testület, működőképes, társadalmilag elfogadott, és nem egy egy hónapja létrehozott testület vagy szervezet.
Azt sem igen értem, hogy miféle indok vezette az előterjesztőt arra, hogy a köztársasági elnöknek, egy személynek testáljon ilyen jogot. Mindig bölcsebb ilyenkor ezt egy testület döntésére bízni. Miniszter úr elmondta, hogy garancia az, hogy az egyetemek véleményét ki kell kérni. Ez a mondat, amely az előterjesztésben van, semmit nem jelent. Melyik egyetemet, mindegyiket, kiket az egyetemen, a rektort, a dékánt, a tanszékvezetőket? Kiket kell megkeresni? Testületként kell majd állást foglalnia a szegedi vagy a pécsi tudományegyetemnek? Ha ki is kérte a véleményeket, a köztársasági elnököt a jelölés során semmi nem köti, hogy ezt figyelembe is vegye. Amikor Eisenhower leköszönt elnöki tisztségéről, megkérdezték, hogy mi volt az a többéves tevékenysége során, amit másként tett volna, és a leköszönő azt mondta, hogy "nem neveztem volna ki két legfelsőbb bírósági bírát, mert ennek a felelősségét én vállaltam, és két olyan bíró került be a székbe, akik utóbb méltatlannak bizonyultak erre a pozícióra".
Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr is tévedhet. Ne viseljen ekkora felelősséget egy parlamentáris rendszerben a köztársasági elnök!
Nem értettem az előterjesztőknek azt a javaslatát sem, hogy ha a magyar alkotmánybírósági rendszer nagyon sokban hasonlít a német rendszerhez, akkor vajon miért nem a német példát veszik olyankor előtérbe, amikor egy sikertelen jelölés volt. Hiszen a német szövetségi alkotmánybíróságról szóló törvény 7. §-ának a) pontja szerint abban az esetben, ha sikertelen volt a jelölés, akkor az alkotmánybíróság maga tesz javaslatot - ez is egy megoldás. Az is egy megoldás, amit az Egyesült Államokban is gyakorolnak - ebben nem értek egyet Dornbach képviselő úrral, a nemzetközi példákban mindig lehet olyan találni, ami a saját igazamat igazolja vagy a másokét gyengíti -, miszerint konszenzuskényszer áll egy-egy jelölt mögött, hiszen ott az elnök jelöl, azonban a szenátus jóváhagyása mindig feltételezi azt, hogy egyfajta konszenzusra kell törekednie.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nemigen értettem azt sem a törvénytervezetből - sajnos, vannak ilyen szakaszai ennek a kétharmados törvénymódosításnak -, amikor az indokolás egy szót sem ír arról, hogy mi indokolta például a vezető államigazgatási tisztség mint kizáró vagy összeférhetetlenségi ok megszüntetését; egy mondat sem foglalkozik ezzel az önök indoklásában. Az embernek még olyan gondolat is eszébe jut, hogy talán személyre kezdünk szabni törvénytervezeteket.
Sok-sok kérdésem lenne még ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban: miért nem foglalkozik az ügyrend státuszával és egyebekkel. Azonban az idő sajnos, nagyon rövid, és még egy dologról szeretnék beszélni, ez pedig a meghosszabbítás. Nem kívánom megerősíteni azokat az indokokat, amelyek alátámasztják a 9 évről 12 évre való meghosszabbítás fontosságát a folyamatos ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében. Sokkal inkább szeretnék azzal foglalkozni, hogy egyáltalán nem idegen ez a meghosszabbítás a magyar közjogi szabályozástól. Mindemellett a közjogba sem ütközik, tisztelt képviselőtársaim.
Kezemben tartok egy olyan csomagot, amelyet 1990 óta a magyar Országgyűlés a meghosszabbítások terén végzett. Ebben vannak az előző ciklusból származóak, amelyeket az akkori ellenzéki pártok is megszavaztak, és vannak olyan törvénytervezetek, amelyeket már az új kormány fogadott el. Sorba szeretném venni ezeket. Ezek között van például az a társadalombiztosítási önkormányzatok hatáskörét érintő törvénytervezet, amelyben 1996-ban önök, kormánypárti képviselők jelentősen megnövelték a feladat- és hatáskörüket, majd 1997-ben meghosszabbították a mandátumukat. Maga a tb önkormányzati igazgatásáról szóló törvény - és ez a nyugdíjbiztosításra és az egészségügyre ugyanúgy vonatkozott - azt mondja, hogy négy évre szól a megbízatás. Ezt meghaladóan 1997-ben meghosszabbította az Országgyűlés, mégpedig 2000. január 1-jéig. Indokolás nincs a törvénytervezetben, csak annyi, hogy pontosan megjelöli az új időpontot. Nem részletezi tovább, hogy ez etikailag kifogásolható vagy nem.
Hadd mondjam, hogy 1990-ben a tanácsok megbízatásának meghosszabbításáról is törvény született, miközben az 1985-ben megválasztott tanácsok megbízatását 1990. szeptember 23-ig meghosszabbította. Mondhatják, hogy ez az előző parlamenti többség volt, azonban az önök többsége egy alkotmánymódosítással lerövidítette 3200 települési önkormányzati képviselőnek, illetőleg polgármesternek a mandátumát. Ha valami jogbiztonságot veszélyeztet, akkor nyilván az, ha rövidítem a mandátumot. Ez sokkal inkább veszélyezteti a jogbiztonságot, tehát ez a fajta érvelése a kisebbik kormánypártnak nem állja meg a helyét.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Elmondhatnám még, hogy a bírói szervezettel kapcsolatban szintén volt egy módosítás, a bírósági népi ülnökök megbízatásának meghosszabbításáról: az 1985-ben megválasztott ülnökök megbízatását 1990 december 30-ig meghosszabbította, érdekesség egyébként, hogy utána ezt még kétszer kellett meghosszabbítani, mert az élet úgy hozta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha fontos ok indokolja, akkor lehet meghosszabbítani. A különbség az 1957-es országgyűlési meghosszabbításhoz képest, hogy más az, amikor egy törvényhozó testület a saját megbízatási idejét hosszabbítja, és más az, amikor a törvényhozó testület a hatáskörébe tartozó törvényekben egy másik testületnek hosszabbítja meg a mandátumát; okot nem kellett volna adni rá, tisztelt képviselőtársaim.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Az Alkotmánybíróság nem népi ülnök!)
