ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)
ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói szakmai kamaráról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4603. számon, az egységes javaslatot pedig T/4603/185. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az egységes javaslathoz az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, és ezekről ajánlás készült T/4603/187. számon.
Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem dr. Hack Pétert, az alkotmányügyi bizottság elnökét, hogy kívánja-e a módosító javaslatokat szóban is megindokolni. (Dr. Hack Péter: Nem.) Nem.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatokat az összefüggésekre figyelemmel a záróvitában egy szakaszban tárgyalja. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványok egy szakaszban történő tárgyalását elfogadta.
Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki szólni a módosító javaslatokhoz kapcsolódóan. Igen, Horváth József, MDF. (Közbeszólások: Tévedés.) Tévedés.
Mivel több képviselőtársunk nem jelezte felszólalási szándékát, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Világosi Gábor belügyi államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Világosi Gábor: Nem kívánok.)
Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat a T/4603/187. számú ajánlás 1-22-ig terjedő pontjai szerint. Kérem, szavazzanak!
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 252 igen szavazattal, 10 tartózkodással, és ellenszavazat nélkül a határozatot, a módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói tevékenység szabályairól, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 248 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 16 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.