DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kívánom megismételni, amit a külügyminiszter úr nyomatékkal megerősített, hogy a kormánynak nincs szándékában ebben a kérdésben a parlamentet megkerülni. Eddig sem tette ezt, hiszen Baráth Etele elnök úr nagyon világosan elmondta azokat a fórumokat, lehetőségeket, esélyeket, amelyekkel valamennyi képviselőtársunk eddig is élhetett azért, hogy alapvető kérdésekben reálisan tájékozódni tudjon.
Másrészt a kérdés jogi vetületeit illetően valóban az alkotmány ön által is idézett rendelkezése többféle értelmezésre ad alkalmat, de az Országgyűlésnek - és ez a vita nem most kezdődött, hanem 1996 szeptemberében, a román-magyar alapszerződés körül is hasonló polémiának voltunk részesei a parlamentben -, a Háznak megvan a lehetősége arra, hogy a megerősítés során a kormány által beterjesztett államközi szerződést megerősítse vagy elutasítsa. Ennek politikai kockázatát minden parlamentáris rendszerben a kormányoknak kell vállalniuk, és természetesen az a kormány is vállalja majd, amelyik ezt a szerződést a parlament elé benyújtja.
(9.30)
Hogy szükség van-e ennek a hat hónapos határidőnek a figyelembevételére vagy sem, erről Magyarország nyilatkozott Szlovákiával együtt 1992-ben, az Országgyűlés '93 májusában hirdette ki, hogy hat hónapon belül meg kell kísérelni megállapodásra jutni. Ha ez nem történik meg, akkor a felek újra Hágához fordulhatnak. Ennek viszont vannak kockázatai, képviselő úr. Ajánlom tisztelt figyelmébe a hágai bíróság esetjogi gyakorlatát, hogy milyen következményeket hozott az, amikor egy ilyen meg nem egyezés után a felek ismételten Hágához fordultak, és ez vajon Magyarország számára előnyös lehet-e vagy hátrányos. Úgy tűnik, számunkra meggyőzően, hogy hátrányos, inkább hátrányos. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem